Vanda, Paula
-2 °C
3 °C

Feltörölték a padlót a Warriorsszal az NBA-ben

2019.10.28. 08:53

Súlyos, 28 pontos vereségbe futott bele a tavalyi döntős Golden State Warriors az NBA-ben vasárnap, a szezon eddig (egyik) meglepetéscsapata, az Oklahoma City Thunder verte őket 120-92-re úgy, hogy a félidőben még 70-37 volt az állás a Thunder javára.

Az Oklahoma City bőven megengedhette, hogy kiengedjen a végére, a negyedik negyed közepén már 42 ponttal is vezettek, onnan pedig már biztos volt, hogy nem kapnak ki. A Thunderben a cserepadról beálló Dennis Schröder volt a legjobb 22 ponttal, 8 lepattanóval és 6 assziszttal, míg a Warriorsban Stephen Curry hiába dobott 23 pontot, nem nagyon kapott segítséget a társaktól.

A Warriors két meccs után -47-es pontaránnyal és két vereséggel áll, ez a legrosszabb mutató, amivel az előző szezon döntőse valaha kezdte az új szezont.

A nyáron a Brooklyn Netshez igazoló Kyrie Irving minirekordot döntött, az első három meccsén ugyanis 113 pontig jutott új csapatában, ami a legjobb átigazolási utáni teljesítmény, megdöntve James Harden csúcsát, aki 2012-ben három meccsen 106 ponttal kezdett a Houstonban. Irving vasárnap 37 ponttal zárt a Memphis Grizzlies ellen, mégis kikaptak, köszönhetően Jae Crowder pályafutása első dudaszós győztes kosarának.

Eredmények

  • Dallas Mavericks - Portland Trail Blazers 119-121
  • Minnesota Timberwolves - Miami Heat 116-109
  • Los Angeles Lakers - Charlotte Hornets 120-101
  • Memphis Grizzlies-Brooklyn Nets 134-133, hosszabbítás után
  • Oklahoma City Thunder-Golden State Warriors 120-92