Berobbanó zsákolástól tombolt a Lakers, Dončić megint LeBront másolta

Simán, kilenc ponttal nyert az NBA-ben a Los Angeles Lakers a Denver Nuggets ellen, így a Los Angeles-i csapat beérte a liga legjobb mérlegét nézve a Milwaukee Bucks csapatát, mindkettő 18-3-as mérleggel áll. A Lakers két szupersztárja, LeBron James és Anthony Davis is egyaránt 25 pontig jutott, James emellé 6 lepattanót és 9 asszisztot, Davis pedig 10 lepattanót és 1 asszisztot szerzett.

Mégsem miattuk, hanem az egyik kiegészítő ember, a Nuggets ellen bő negyedórát kapó Alex Caruso miatt tombolt a Lakers kispadja és közönsége – az elmúlt években a fiókliga és az NBA között ingázó Caruso a második negyedben robbant rá a Danny Green hárompontosa utáni lepattanóra, és vágta be egyből egy zsákolással négy ellenfél és Dwight Howard fölött.

A palánk körüli emberek miatt úgy tűnhet, hogy Caruso nem túl magas, de leginkább Howard 211 centije miatt törpül el a maga 196 centis magasságával. Carusót nem nagyon zavarta a 15 centis különbség, simán túlugorta a lepattanóért Howardot. Érdemes egyébként a passzt is figyelni Green triplakísérlete előtt, James nagyon lazán hát mögött tette ki a sarokba.

A Dallas Maverickben a szlovén szupersztár, Luka Dončić tovább folytatta LeBron James rekordjainak üldözését: a Pelicans ellen 33 pontot és 18 lepattanót szerző Dončić már 600 pont fölött jár a szezonban, ezzel megismételte LeBron James 2005-ös bravúrját, amikor James az NBA-ben eddig egyedüliként 21. születésnapja előtt elérte a 600 pontos határt a szezon első 20 meccsén. További párhuzam, hogy ahogy akkor James, úgy most Dončić is pont 614 ponttal áll 20 mérkőzés után.

A Houston Rockets 268 pontos meccsen vesztett hosszabbításban a San Antonio Spurs ellen – a vesztes félnél James Harden hiába dobott 50 pontot, elmaradt a siker. Harden már hatodszor kapott ki úgy, hogy egymaga legalább 50 pontot dobott. A címvédő Toronto Raptors hét nyert meccses széria után torpant meg, hosszabbításban kaptak ki Miamiban a Heattől.

Eredmények

  • Cleveland Cavaliers-Detroit Pistons 94-127
  • Washington Wizards-Orlando Magic 120-127
  • New Orleans Pelicans-Dallas Mavericks 97-118
  • Toronto Raptors-Miami Heat 110-121, hosszabbítás után
  • San Antonio Spurs-Houston Rockets 135-133, kétszeri hosszabbítás után
  • Denver Nuggets-Los Angeles Lakers 96-105
  • Los Angeles Clippers-Portland Trail Blazers 117-97

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59