A korábbi játékoslegenda lett a Pécs kosárcsapatának edzője

 A klub egykori legendás játékosa, Dragan Alekszics lett a Pécsi VSK férfi kosárlabdacsapatának új edzője, kinevezését hétfőn jelentették be a PVSK honlapján. Az előző edzőt, Csirke Ferencet vasárnap menesztették, miután utolsó 10  tétmeccsét elvesztette a csapat. Csirke 8 éven át irányította a pécsi kosárcsapatot. 

 Tíz egymást követő vereség nagyon sok. Úgy láttuk, hogy az utóbbi időben megbomlott a sok éven át minket jellemző egység a vezetőedzőnk, a csapat és a vezetőség között. Sajnos mi úgy láttuk, hogy a játékosok már nem tudnak teljes odaadással Csirke Ferencért is játszani, sőt, a csapat már szinte apátiába esett, ezért bármilyen nehéz szívvel is kellett erről döntenünk, de úgy határoztunk, felmentjük a munkavégzés alól 

– nyilatkozta a döntés hátteréről Bán Gábor ügyvezető. 

Dragan Alekszics 2005 és 2009 között játszott a Pécsben, utolsó ott töltött évében bajnoki ezüstöt és kupát nyert a csapattal. Később edzőként a Szolnokkal három bajnoki címet és négy Magyar Kupát nyert. Szolnokról idén ősszel kellett eljönnie Alekszicsnek. 

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59