Piroska
-3 °C
0 °C
Index - In English In English Eng

Meghalt az NBA-t globális üzletté tevő David Stern

GettyImages-635222487
2020.01.01. 23:29

77 évesen elhnyt David Stern, amerikai üzletember, az NBA egykori atyaúristene. Három évtizeden át irányította az amerikai profi sportok egyik ékkövét, az ő keze alatt vált nemzetközileg ismert, milliárd dolláros üzletté. Az NBA közleménye alapján a halálát az az agyvérzés okozta, amit még három hete szenvedett el. Otthon, családja körében halt meg.

Az NBA negyedik igazgatójaként 1984 és 2014 között irányította a ligát. Remek marketingszakember volt, és pont akkor érkezett a profi kosárlabdába, amikor a liga legsötétebb korszakát élte, mind anyagilag, mind megítélés szempontjából, hiszen a profi futball (NFL) és baseball (MLB) mögött csak harmadik számú sportszövetség volt, a tévéközvetítések jogaiért aprópénzt fizettek, a játékosokat az USA-n kívül senki nem ismerte. Stern uralkodása alatt az NBA sztárok nemzetközi ismertsége ezerszeresére nőtt, ma nincs a világnak olyan szeglete, ahol ne lehetne Bulls- vagy Lakers-mezes kiskölyköket az utcán kosarazni látni.

2014-es lemondásakor a liga egy ötmilliárdos üzleti vállalkozás volt, csak a tévés jogdíjakból egymilliárd dollárt szedtek be évente - negyvenszer többet, mint 1984-ben. Ő ismerte fel, hogy a branden (NBA) belüli játékosbrandek felbecsülhetetlenek, így olyan a sztárokra építette a ligát, mint Magic Johnson, Larry Bird, Michael Jordan vagy Charles Barkley. Stern uralmának eleje egybeesett a Jordan-korszak kezdetével: az 1984-es játékosbörzén került be a ligába Jordan és Barkley is. A New York Times-nak egyszer azt nyilatkozta, hogy pályafutásának csúcsa az 1992-es olimpiai játékokon győztes amerikai kosárlabda-válogatott, a Dream Team életre hívása volt.

A liga bővítésének nagy szószólója volt, az ő harminc éve alatt került be az NBA-be két kanadai csapat, a Toronto Raptors és a Vancouver (ma már Memphis) Grizzlies is. 1997-ben életre hívta a nők profi ligáját, a WNBA-t, 2001-ben pedig a G League nevű utánpótlásligát.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport