Lelátón landoló blokkal hergelte a közönséget a 130 kilós NBA-újonc

GettyImages-1201803909
2020.01.25. 09:09

Tizenegy mérkőzést rendeztek pénteken az NBA-ben, de csak az Atlanta Hawks ellen pályára lépő Oklahoma City Thunder tudott hazai pályán nyerni, a tíz másik meccsen vendéggyőzelem született, ami egyben azt is jelenti, hogy kettőből egyelőre egyet sem nyert a New Orleans Pelicansben több hónap csúszás után bemutatkozó újonc, Zion Williamson.

A Pelicans a Denver Nuggetstől kapott ki otthon 113-106-ra, ami eléggé rossz hír a New Orleans számára, mert épp abban bízta, hogy ha Williamson visszatér a szezon második felére, még odaérhetnak a rájátszásra, egyelőre viszont csak távolodnak a nyolcadik helytől – jelenleg a 12. a Pelicans, négygyőzelmes hátrányban a még rájátszó Memphis Grizzlieshez képest.

A kezdőként pályára lépő Williamson szerezte a Pelicans első pontjait a meccsen pályafutása első profi zsákolásával, mégsem ez, hanem egy későbbi blokkja pörgette fel igazán a közönséget: a negyedik negyed elején Malik Beasley palánkra törését akadályozta meg, és egy határozott közbelépéssel a lelátóra bombázta a labdát, a közönség legnagyobb örömére. (A videó legelején látható Williamson zsákolása, 1:27-től pedig a blokk.)

Williamson végül 15 ponttal, 6 lepattanóval zárta a meccset, amin majdnem 21 percet játszott. Bár eddig kettőből kettőt vesztett vele a Pelicans, nem írható Williamson kárára a két vereség, amikor pályán volt (39 perc), akkor +19-es a New Orleans pontmutatója, a nélküle játszott 57 percben viszont -30-as.

A Minnesota Timberwolves ellen nyerő Houston Rocketsban Russell Westbrook pályafutása 8. olyan meccsét hozta össze, amiben legalább 45 pontot, 10 asszisztot és 5 lepattanót szerzett, beérve Oscar Robertsont ebben a kategóriában.

Mérföldkőhöz jutott a Los Angeles Clippersben Kawhi Leonard is, aki az 502. NBA-meccsén szerezte meg első tripla-dupláját.

Eredmények

  • Oklahoma City Thunder-Atlanta Hawks 140-111
  • Charlotte Hornets-Milwaukee Bucks 103-116
  • Detroit Pistons-Memphis Grizzlies 112-125
  • Orlando Magic-Boston Celtics 98-109
  • New York Knicks-Toronto Raptors 112-118
  • Chicago Bulls-Sacramento Kings 117-122
  • Miami Heat-Los Angeles Clippers 81-98
  • Minnesota Timberwolves-Houston Rockets 124-131
  • New Orleans Pelicans-Denver Nuggets 106-113
  • San Antonio Spurs-Phoenix Suns 99-103
  • Golden State Warriors-Indiana Pacers 118-129

Borítókép: Zion Williamson blokkja Beasley ellen. Fotó: Sean Gardner / Getty Images Hungary