Félmillió dollárt adományoz a koronavírus elleni harcra az NBA vesztét hozó kosaras

GettyImages-1206313003
2020.03.14. 22:15

Félmillió dolláros felajánlást tett a koronavírus elleni harc támogatására Rudy Gobert, az NBA első fertőzött játékosa, aki közvetve benne volt abban, hogy szerda éjjel, játéknap közben szakították meg a szezont.

Gobert, aki pár nappal korábban még a koronavírus-járványon viccelődött, később elnézést kért felelőtlenségéért, szombaton pedig bejelentette, hogy 500 ezer dollárt (150 millió forint) ad többek között csapata, a Utah Jazz csarnokának jelenleg munka nélkül maradt dolgozóinak, illetve Utahban, Oklahomában és Franciaországban a vírus ellen küzdő szervezeteknek. A három kiválasztott terület érthető: Gobert francia állampolgár, csapata, a Jazz Utahban játszik, és amikor kiderült, hogy koronavírusos, épp az Oklahoma ellen léptek volna parkettre idegenben.

Gobert nem az egyetlen NBA-sztár, aki megkezdte az adakozást:

  • a 19 éves újonc, Zion Williamson egy hónapig fizeti a New Orleans Pelicans arénájában dolgozó emberek fizetését,
  • Giannis Antetokounmpo (Milwaukee Bucks), Kevin Love (Cleveland Cavaliers) és Blake Griffin (Los Angeles Clippers) fejenként 100-100 ezer dollárt adományozott a saját csapata csarnokában dolgozó embereknek,
  • Mark Cuban, a Dallas Mavericks tulajdonosa pedig a leállás ideje alatt is kifizeti az arénában dolgozók bérét,
  • a Golden State Warriors tulajdonosai 1 millió dolláros alapot hoztak létre az alkalmazottak megsegítésére.

(Borítókép: Rudy Gobert, a Utah Jazz NBA-csapat játékosa. Fotó: Alex Goodlett / Getty Images Hungary)