Saját döntéséből nem megy a WNBA-be Határ Bernadett

2020.05.18. 18:02

Idén nem megy az észak-amerikai profi női kosárlabdaligába (WNBA) Határ Bernadett, aki kényszerű bokaműtétje miatt halasztotta el egy évvel az Amerikába igazolást, írja a Magyar Nemzet.

A 25 éves, 208 centis center a legutóbbi szezont sérüléssel fejezte be a Sopronnál, majd az állandósult fájdalom miatt készült MRI-vizsgálat alapján az orvosai műtétet javasoltak. Ezt megvitatta a WNBA-játékjogait birtokló Indiana Feverrel, amely rábízta a műtét kérdését.

„Tíz napig nem edzettem, de ezt követően a kevésbé intenzív gyakorlatoknál is éreztem a fájdalmat a bokámban. Elmentem MRI-vizsgálatra, ami után az orvosok a műtétet javasolták. Akkor erre még nemet mondtam, reméltem, lesz más megoldás is. A leleteket elküldtem Indianába, ahol azt mondták, rajtam múlik, hogy kiutazom-e, ők mindenesetre a szűk, tizenkettes keretben számítanának rám” – mondta határ.

Határ és a Fever végül abban maradtak, hogy egy évig felfüggesztik a szerződését, jövő nyárig biztosan az indianai csapatnál marad a játékjoga, ez alatt az idő alatt folyamatosan figyelik, és ha minden jól alakul, tavasszal csatlakozhat majd a legutóbbi szezonban a rájátszásról lemaradó csapathoz. 

„Nagyon nehéz döntés volt, de úgy érzem, a legkisebb rosszat választottam. Ha most odamegyek, valakit kitesznek miattam a keretből, és pár hét múlva kiderül, nem tudok játszani, nem lenne tisztességes. Arról nem is szólva, hogy ma még nem tudni, lesz-e az idén WNBA” – mondta a helyzetről, hozzátéve, hogy reméli, a hazai felkészülés rajtjára újra tökéletes állapotban lesz.