A Clippers megsemmisítette a Dallast, 43 ponttal verte

2020.08.26. 09:17

 A Los Angeles Clippers nagyon simán, 155-111-re verte a Dallas Mavericks csapatát az NBA nyugati főcsoportjának negyeddöntőjében, és ezzel a négy győzelemig tartó párharcban 3-2-re vezet.

A Clippersben Kawhi Leonard és a magára találó Paul George dobta a legtöbb pontot, előbbi 32-ig, utóbbi 35-ig jutott. A Clippers már az első negyedben elhúzott 19 ponttal, és a különbség csak nőtt, az utolsó negyedet 25 pontos előnyből kezdhették meg Leonardék, de még erre is rá tudtak dolgozni, végül 43 ponttal nyertek.

A Los Angeles Clippers új rekordot is felállított, az első olyan csapat lett az NBA-ben, amelyik legalább 35 pontot dobott negyedenként egy a rájátszás szakaszában lévő mérkőzésen.

A Dallas nyerőember Luka Doncic szokott lenni, de a szlovén játékos bokasérüléssel bajlódik, nem tudta a maximumot nyújtani. Azért így is dobott 22 pontot és szerzett 8 lepattanót.

A Utah Jazz már lezárhatta volna a Denver elleni párharcot, de nem tudta begyűjteni negyedik győzelmét. A Nuggets sikeréből Jamal Murray 42 ponttal vette ki a részét, melyből 33-at a mérkőzés második felében szerzett.

A rájátszás eredményei, negyeddöntők:
Nyugati főcsoport:
Denver Nuggets-Utah Jazz 117-107
    Az állás: 3-2 a Utah javára

Los Angeles Clippers-Dallas Mavericks 154-111
    Az állás: 3-2 a Clippers javára