Kosarazni és kosármeccset nézni sem szeret az NBA draft első kiválasztottja

2020.11.19. 10:17
A Georgia Egyetem bedobóját, Anthony Edwardsot választotta ki első helyen a Minnesota Timberwolves az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) szerdai amatőr játékosbörzéjén, a drafton.

A koronavírus-járvány miatt rendhagyó időben és körülmények között, online megrendezett draft 1/1-ese mindössze 19 éves és csupán egyetlen évet játszott az egyetemi bajnokságban, melyben 19,1 pont volt a meccsenkénti átlaga. Mindez már megszokottnak nevezhető, ugyanis Edwards sorozatban a 11. első választott, aki egy NCAA-idény után kerül be a profi ligába.

A kollektív szerződés szerint már azt is tudni lehet, hogy a Timberwolves négy évre szóló 44,2 millió dolláros szerződést köt majd Edwardsszal.

Anthony Edwards "büszkén" viseli a Minnesota Timberwolves logójával ellátott sapkát
Anthony Edwards "büszkén" viseli a Minnesota Timberwolves logójával ellátott sapkát
Fotó: NBA Photos / Getty Images Hungary

A játékosmegfigyelők véleménye szerint Edwards egyértelműen a legtehetségesebb játékos ebben a korosztályban, a hozzáállásával viszont óriási gondok vannak. A draft előtt néhány nappal megjelent egy interjú az ESPN-en, 

amiben arról beszélt, hogy valójában sosem szeretett kosárlabdázni, meccseket nem is szokott nézni.

Amerikaifocista akart lenni, de amikor életében először zsákolt, akkor rájött, hogy kosarasként többre viheti. Azt is elmondta, hogy ha valamelyik NFL-csapat draftolná őt, akkor szemrebbenés nélkül azt választaná az NBA helyett.

Az NFL-ben földhöz vághatod a labdát, táncolhatsz, csinálhatsz mindenféle tiszteletlen dolgot. Az NBA-ben ezekért megbüntetnek.

Azt is elárulta, hogy addig nem szeretne rapkarrierbe kezdeni, amíg nem stabilizálja a helyét az NBA-ben.

Második helyen a Golden State Warriors választhatott és a Memphis Egyetem kosarasát, James Wisemant vitte el, aki csupán három mérkőzést játszott az egyetemi bajnokságban.

A harmadik helyen LaMelo Ball kelt el, őt a Charlotte Hornets szerezte meg. Érdekesség, hogy Ball bátyját, Lonzót a Los Angeles Lakers második helyen választotta ki a 2017-es drafton, azóta viszont már a New Orleans Pelicansnál játszik.

(Index/MTI)