Sorozatban második szezonját is ki kell hagynia az NBA egyik legjobbjának
Nem tud majd pályára lépni az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) decemberben induló új idényében Klay Thompson, a Golden State Warriors bedobója, mert a jobb Achilles-ína elszakadt egy edzőmérkőzésen.
A 30 éves játékos az egész előző szezont is kihagyni kényszerült, miután az azt megelőző idény nagydöntőjének hatodik meccsén térdszalagszakadást szenvedett.
Az Egyesült Államok válogatottjával olimpiai és világbajnok, háromszoros NBA-bajnok Thompson várhatóan teljesen felépül, visszatérésére azonban sokat kell várni – írta meg nem nevezett forrásra hivatkozva csütörtökön az ESPN.
Az NBA alapszakasza a tervek szerint december 22-én kezdődik.
(MTI)