Így lett egy pufi vajdasági fiúból a világ egyik legjobb kosarasa

063 1298483344
2021.02.19. 06:09
Egyre több fiatal európai, főleg délszláv kosaras emelkedik szupersztárrá az NBA-ben. Jelenleg Luka Doncic a legnagyobb kedvenc a tengerentúlon, de hozzá hasonló, vagy talán még nála is dominánsabb jelenleg a Denver Nuggets centere, Nikola Jokics. Pedig a ma 26. születésnapját ünneplő játékos nem is akart kosarazni, 15 éves koráig jobban érdekelte a lóverseny. Aztán a családja, valamint a legnagyobbat bukó szerb kosárlabdázó unszolására mégis labdát ragadott, most pedig estéről estére olyat mutat a világnak, amilyet az még nem látott korábban.

Az elmúlt évtizedben hatalmas változáson ment keresztül az NBA. Nem csak mint liga, hiszen a kosárlabda mint sport is jelentősen átalakult. Steph Currynek köszönhetően mindenki hárompontosokat hajigál, a játék központja a palánk alól kitolódott a periméterre. A súlypont-áthelyeződés nem kedvezett a klasszikus centereknek, ezen a poszton alig találunk meghatározó játékost manapság.

Amíg a ‘90-es és 2000-es években Dunát lehetett rekeszteni a klasszis magasemberekkel (Shaquille O'Neal, Hakeem Olajuwon, David Robinson, Patrick Ewing, Dikembe Mutombo, Arvydas Sabonis, Tim Duncan, Alonzo Mourning, Dwight Howard, Jao Ming), addig ma ott tartunk, hogy aki még a régi iskolát képviseli, annak azért is küzdenie kell, hogy a ligában maradjon.

Különleges, eddig még nem látott képességekre van szükségük ahhoz, hogy meghatározó játékosok legyenek, egy bajnokaspiráns csapat vezéregyéniségei. Ennek a definíciónak az élő példája a ma 26. születésnapját ünneplő Nikola Jokics, akihez fogható kosarast még nem látott a világ.

Burek, kóla és lovak

A zombori születésű Jokicsnak nem volt sok választása, amikor gyerekként sportolásra adta a fejét. Két bátyja, Sztrahinja és Nemanja is kosarazott, mindketten túlnőtték a két métert, várható volt, hogy Nikola sem marad alacsony. A testvérei és közte egyébként viszonylag nagy a korkülönbség, Sztrahinja 14, Nemanja 11 évvel idősebb nála, és mindketten jó barátságot ápoltak a saját korosztályuk kiemelkedő tehetségének kikiáltott, később csúnyán megbukó Darko Milicsiccsel. Sőt, egy évvel azután, hogy Milicsics a Detroit Pistonshoz került, Nemanját felvették a helyi egyetemre, úgyhogy a két barát össze is költözött. Ebből persze az lett, hogy a kosárlabda sokadlagos szerepet töltött be az életükben, inkább a bulizásra koncentráltak, nem véletlen, hogy egyikük sem futott be sikeres karriert a tengerentúlon. De az eredménytelenségük Nikola számára intő jel volt.

Fiatalon ő sem tartozott a legszorgalmasabb gyerekek közé, sőt egyenesen utált edzeni, az első tréningje előtt elsírta magát. Édesapja sokat foglalkozott vele, mivel az hamar kiderült, hogy istenadta tehetség a gyerek. Nikola viszont nemcsak lusta volt, de a táplálkozásra sem igazán figyelt.

Naponta 3-4 liter kólát ivott, hogy legyen mivel leöblíteni a rengeteg bureket, amit megevett.

Ráadásul nem is a kosárlabda volt az igazi szenvedélye, hanem a lósport. Imádta a lovakat, és nemcsak a lovaglást, hanem azt is, hogy az állatok közelében lehet. Gyerekként istállókat takarított, de nem is úgy tekintett erre, mint munkára, mert szerette csinálni. Amikor a közelmúltban megkérdezték, mivel foglalkozna, ha nem kosarazna, azt válaszolta, hogy pajtákat takarítana.

Nikola Jokics tiniként és a világ egyik legjobb kosarasaként
Nikola Jokics tiniként és a világ egyik legjobb kosarasaként
Fotó: espn.br

13 éves korában annyira elege lett a kosárlabdából, hogy abbahagyta. Hiába számított városi szenzációnak azzal, hogy mindenkinél magasabb és nehezebb volt, de még ezzel együtt is irányítót játszott, nem volt meg benne a tűz. Csak a lóverseny érdekelte.

Aztán 15 éves korában meggondolta magát, és újra a kezébe vette a labdát. Magic Johnsonról szóló összeállításokat nézett a YouTube-on, aminek köszönhetően már nem kötelességként tekintett a játékra. A korábbi irányítóklasszis mutatványai elbűvölték, ő is olyan akart lenni. Hakeem Olajuwont a lábmunkája miatt tanulmányozta, Michael Jordant pedig azért, mert ő Michael Jordan.

Átaludta a pillanatot, amikor bekerült az NBA-be

Újvidékre igazolt, ahol szépen lassan elkezdte dominálni a saját korosztályát. Országos szinten viszont nem jegyezték a nevét, de szerencséjére Szerbia legbefolyásosabb játékosügynöke és egyben klubtulajdonosa véletlenül felfigyelt rá.

Misko Razsnatovics minden vasárnap átnézte az újságban az utánpótlás-bajnokságok eredményeit és statisztikáit, egyszer pedig kiszúrta Jokics nevét, aki 25 pontot és 20 lepattanót jegyzett az egyik meccsén. Egy héttel később hasonló számsorokat olvasott, ezért elküldte az egyik játékosmegfigyelőjét, hogy írjon egy riportot Jokicsról. Amikor a scout beszámolt arról, hogy Jokics nemhogy nem koravén, hanem egyenesen a legkevésbé atletikus játékos, akit látott, viszont iszonyatosan képzett és intelligens, Razsnatovics azonnal szerződtette csapatához, a Megához. 2012-ben Jokics aláírta első profi megállapodását, de a felnőttek között egy ideig még nem léphetett pályára.

Nem azért, mert nem volt nagykorú, hanem mert majdnem 140 kilót nyomott, és egy fekvőtámaszt sem volt képes csinálni, ezért különleges diétára és edzésmódszerekre „ítélték”. Testvérei végig mellette álltak, de Milicsics is folyamatosan rajta tartotta a szemét, nehogy Nikola is elpazarolja a tehetségét a lustaság és rossz hozzáállás miatt.

A 2013–14-es szezonban már a Mega egyik meghatározó játékosa volt, az Adria Ligában (amelyben a Szolnoki Olaj is részt vett) egyre jobban játszott. Jelentkezett a 2014-es NBA draftra, de nem igazán reménykedett abban, hogy lesz olyan csapat, amelyik lecsap a játékjogára.

A legtöbb fiatal már a draft előtt napokban sem tud aludni az izgalomtól, hiszen az életük addigi legfontosabb napja, a profivá válás pillanata, a befektetett munka megtérülése. A legtöbben személyesen vesznek részt az eseményen, de Jokicsot nem is hívták meg. És mivel szerbiai idő szerint az újoncbörzét hajnalban rendezték, a 19 éves Nikola inkább átaludta. Szóval nemhogy előtte nem szenvedett az álmatlanságtól, de még közben sem.

Nemanja hívta fel még pirkadat előtt, hogy a Denver Nuggets a második körben, összesen a 41. helyen őt választotta ki. Nikola azt hitte, hogy álmodik, ezért lerakta a telefont.

Másnap reggel nem fogadott hívások és üzenetek tömkelege várta, úgyhogy kezdte elhinni, mi történt.

A második körben kiválasztott játékosokat általában nem siettetik, hogy azonnal verekedjék be magukat az NBA-be, ez történt Jokiccsal is. Természetesen akkor még senki sem tudta, hogy idővel milyen fantasztikus kosaras válik belőle, a második körben a csapatok inkább a zavarosban halásznak, hátha találnak egy csiszolatlan gyémántot.

Sztrahinjától (balra) még Nikola is fél
Sztrahinjától (balra) még Nikola is fél
Fotó: kurir.rs

Jokics a 2014–15-ös idényben maradt a Megánál, az Adria Ligában MVP-nek választották, a szerb bajnokságban pedig a legjobb fiatalnak. Óriásit fejlődött ebben a szezonban, 2015 nyarán pedig úgy érezte, eljött az ideje az amerikai kalandnak. Persze nem egyedül, Nemanja és Sztrahinja is ment vele, és ebbe nem is volt beleszólása.

Nikola nincs abban a helyzetben, hogy választhasson. Okos, fiatal srác, biztosan megoldaná egyedül is az életét, de ez kritikus időszak a számára, mi pedig mindent megteszünk azért, hogy megkapja azt a támogatást, ami Darko Milicsicsnek és nekem sem adatott meg

– mondta korábban a fiatalabbik bátyja.

Ő volt a mentor, Sztrahinja pedig a testőr. Nem csak képletesen: ez volt a polgári foglalkozása is. Nikola egyszer meg is jegyezte, hogy hiába játszik monstrumok ellen rendszeresen az NBA-ben, ő csak egy valakitől fél: Sztrahinjától.

A Sziklás-hegység új királya

Remek bemutatkozóidényt produkált, harmadik lett az Év Újonca szavazáson, és bekerült az elsőévesek álomötösébe is. Denverben egyhamar közönségkedvenc lett, de a csapattársak is azonnal megkedvelték, ugyanis rendszeresen látványosabbnál látványosabb passzokkal hozta őket helyzetbe. Sokan Arvydas Sabonishoz kezdték hasonlítani, ami akkor még talán túlzásnak tűnt, de hamar bizonyította, hogy nem alaptalan.

Második évében töretlenül fejlődött, elkezdte gyártani a tripla duplákat (kétszámjegyű érték három különböző statisztikai mutatóban), összesen hatot szedett össze a szezonban, ami a legtöbb volt Russell Westbrook, James Harden és LeBron James mögött. 

A kondíciója volt az egyetlen dolog, ami megállíthatta, azzal viszont sokat küzdött.

2017 januárjában volt szerencsém élőben látni a Pepsi Centerben, hogy életében először eléri a 30 pontos határt az Orlando Magic ellen. Akkor már rengeteg szurkoló hordott olyan mezt, amin az ő neve és a 15-ös szám szerepelt. Persze 15-ösből sok volt Carmelo Anthony miatt, ahogy akadt Iverson-, Billups-, Camby-, Gallinari-, sőt még egy Ty Lawson-feliratú is, de mindenki tudta: Jokics a csapat jövője, az új franchise player. Főleg akkor, ha a súlyát kordában tudja tartani.

Bő egy héttel később bejutottam a Nuggets edzésének a végére. Jokiccsal kapcsolatban három dologra lettem figyelmes: közvetlen közelről valóban akkora, mint egy hegyomlás, emellett rendkívül kedves és jókedvű, valamint szorgalmas lett. Akkori csapattársa, a szinte emberfeletti módon kigyúrt Kenneth Faried instruálta az erősítő gyakorlatoknál, Jokics pedig próbált mindent úgy elvégezni, ahogy a „Manimal” mutatta.

Bámulatos fejlődése nemcsak a városban, de a csapaton belül is téma volt. Nem véletlen, hogy három héttel később a Nuggets elcserélte a szintén center, bosnyák Jusuf Nurkicot, aki hiába volt ugyancsak tehetséges, Jokics egyszerűen átugrotta a hierarchiában.

Az idény végén őt választották a második legtöbbet fejlődött játékosnak az NBA-ben, a 2017–18-as szezonban pedig egy 1955 óta fennálló rekordot döntött meg: kevesebb mint 15 perc alatt összehozta a tripla duplát a Milwaukee Bucks elleni mérkőzésen. Az évad után a Nuggets anyagilag is jelezte, hogy Jokics a klub alappillére, és egy ötéves, maximális szerződést adott neki.

Megállíthatatlan szupersztár

Ezt a center azzal hálálta meg, hogy 2018–19-ben hat év szünet után bevezette a csapatot a rájátszásba, közben meghívták az All Star-gálára, valamint karriercsúcsot döntött mind pont- (20,1), mind lepattanó- (10,8), mint gólpasszátlagban (7,3). Utóbbi értéknél centerként csak egyetlen egy ember, Wilt Chamberlain tudott magasabbat produkálni egy szezonban (8,6), de lehet, hogy Jokics ezt idén megjavítja. Ő lett a szezon álomcsapatának a centere, és a playoffban sem vett vissza. Az elmúlt idényben is hozta ugyanezt, ráadásul a Denverrel a rájátszásban megcsinálta azt a bravúrt, hogy két párharcot is 3–1-es hátrányból fordított meg.

26 éves korára elért oda, hogy számtalan klubcsúcs fűződik a nevéhez, ráadásul a most zajló szezonban újabb szintet lépett: 27,1 pontot, 11,3 lepattanót és 8,6 gólpasszt átlagol, mindegyik karriercsúcs (és mindegyik kategóriában ott van az első 10 között, amit senki más nem mondhat el magáról).

Az idény első 20 meccsén dupla duplát szállított, február 6-án a Sacramento Kings ellen életében először dobott 50 pontot.

Egy héttel korábban meg 47-et úgy, hogy a világ legjobb védőjének tartott Rudy Gobert védekezett ellene. Vagyis csak próbált védekezni.

És ezzel el is jutottunk ahhoz a kérdéshez, hogy mitől ilyen jó.

Attól, hogy hozzá hasonló kosarast még nem látott az NBA. Az általános vélekedés szerint ő minden idők legjobban passzoló magasembere, és ezt valóban nehéz kétségbe vonni. Persze korábban is voltak olyan centerek, akik kiválóan láttak a pályán, de ők főleg úgy szerezték a gólpasszaikat, hogy amikor emberfogásnál beduplázták őket, akkor megtalálták azt a csapattársat, aki üresen maradt. Jokics természetesen erre is képes, csakhogy nála nem ennyiben merül ki a játékszervezés. Ő ugyanis a Nuggets támadásainak középpontja, aki úgy is helyzetbe tudja hozni az embereket, hogy nem váltanak ki rá ketten.

Ami pár éve elképzelhetetlen volt, az egy Nuggets-meccsen ma már alapjelenség: egy cammogós, 125 kilós center hozza fel a labdát, bemondja a figurát, majd indulhat a játék.

Ha rádupláznak, az automatikus gólpassz. Ha nem, akkor vagy átdobja a védőjét, vagy leütésből megveri, esetleg a palánk alatt kihasználja a testi fölényét és a lábmunkáját. Steve Kerr, a Golden State Warriors vezetőedzője azt mondta róla, hogy Jokics ellen szinte lehetetlen védekezni. Képtelenség megfogni, maximum limitálni és reménykedni.

A Magic Johnsonról nézett videók pedig visszaköszönnek a varázslatos passzaiból, de újabban egy másik legenda ikonikus mozdulatát is meg lehet figyelni a játékán: Dirk Nowitzki kifordulós, egy lábról felugrós, hátrafelé esős tempóját.

Jokics egy hatalmas, mackós testbe született művész/varázsló.

Neki köszönhetően pár év múlva valószínűleg elárasztják a ligát a hozzá hasonló, univerzális középjátékosok, amivel a játék még inkább a posztok elhagyása felé fog haladni. Igazi példakép, aki a pályán és azon kívül is szerethető, balhéktól mentes életet él. A szurkolók és a közte lévő szeretet kölcsönös, egyszer például ínhüvelygyulladást kapott, annyi autogramot osztott ki egyszerre.

Ha pedig megszerezné a Nuggetsnek a csapat történetének első bajnoki címét, szinte biztosan szobrot kapna. Ideje van még rá, hiszen csak 26 éves.

(Borítókép: Nikola Jokics kosárra dob Luka Doncic fölött. Fotó: AFP)