23 éve nézőrekordot döntött Jordan „utolsó” látogatása

bulls
2021.03.27. 21:30
Napra pontosan 23 évvel ezelőtt, 1998. március 27-én játszották le az Atlanta Hawks–Chicago Bulls-mérkőzést, amely azóta is megdönthetetlen nézőcsúcsot hozott.

Mint ismert, az utolsó táncra készülő, ötszörös NBA-bajnok bikák épp a rájátszás felé masíroztak, amikor a Georgia Dome-ba látogattak.

Mivel nyílt titok volt, hogy a liga történetének tán legnagyobb sztárja, a legendás 23-as, Michael Jordan az idényt követően visszavonul, érthetően óriási tömeg gyűlt össze a „búcsú” napjára.

Egészen pontosan 62 046 néző tekintette meg a helyszínen a mérkőzést, ez pedig az 1988-as Detroit Pistons–Boston Celtics-ütközetet is lepipálta, amikor is 61 983-an voltak kíváncsiak Isiah Thomas és Larry Bird rivalizálására.

A mérkőzést egyébiránt a Bulls a 34 pontos Jordan vezérletével 89–74-re megnyerte, az idény végén hatodszor (eddig utoljára) bajnok lett, a liga sztárja pedig valóban visszavonult.

Csakhogy végül a második távozása sem lett végleges, 2001 és 2003 között még láthattuk őt a parketten, igaz, már a Washington Wizards színeiben.

Az utolsó tánc utolsó percei: hatodszor is bajnok lett a Bulls

Borítókép: Scott Cunningham / NBAE via Getty Images