Jannisz újra remekelt, csapata szépített az NBA-döntőben

jannisz
2021.07.12. 08:31
A Milwaukee Bucks húsz ponttal verte a Phoenix Sunst az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) nagydöntőjének harmadik felvonásán, így 2–1-re szépített az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban.

A hazaiaknál a kétszeres MVP Jannisz Adetokunbo 41 ponttal vette ki a részét a sikerből. Társai közül Jrue Holiday (21 pont) és Khris Middleton (18 p) is remekelt, így a Bucks összességében magabiztosan győzött. A vendégek legeredményesebb kosarasa Chris Paul volt 19 ponttal.

A görög klasszis ezzel az első három találkozó után 103 ponttal áll a fináléban, ennél jobb kezdésre csak hárman voltak képesek.

Jannisz lett a harmadik játékos, aki egy döntő egymást követő két találkozóján is eljut legalább 40 pontig, úgy, hogy mellette lepattanóból vagy gólpasszból is összeszed legalább tízet. Korábban erre csak Shaquille O'Neal és LeBron James volt képes.

A Phoenix – amely két évvel ezelőtt még a nyugati konferencia leggyengébb csapata volt – története első bajnoki sikerére hajt és 1993 óta először játszik nagydöntőt. Az 1971-ben bajnok Bucks 1974 után harmadszor finalista.

NBA

DÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS

Milwaukee Bucks–Phoenix Suns 120–100

A négy győzelemig tartó párharc állása: 2–1 a Phoenix Suns javára.

(MTI/Index)

(Borítókép: Justin Casterline/Getty Images)