Profi közegben nincs olyan, hogy lenéznek egy fiatal edzőt, Magyarországon van

30 éves korára másodedző lett egy nívós német klubnál a Bundesligában. Melyek voltak az idáig vezető út legfontosabb állomásai?
Úgy gondolom, hogy a szorgalom, a tervezés és a szerencse hármasának köszönhetem, hogy eljutottam ide. Régóta készültem arra, hogy külföldön is kipróbáljam magam, pedig a magyar edzők egyértelmű hendikeppel indulnak, hiszen nem éppen kosárlabda-nagyhatalom az országunk. Tőlem is kérdezték már külföldiek, hogy mégis mit akarok, hiszen mi vízilabdás nemzet vagyunk. Viccesen mondták, de minden viccnek a fele igaz. Számomra Nagy Zoltán volt az egyetlen kapaszkodó, aki korábban Ulmban volt utánpótlás szakmai vezető, csak ő tudott betekintést nyújtani abba a munkába, ami külföldön folyik.
Akkor én még a női NB I-ben dolgoztam, aztán az egyik válogatottszünet alatt Völgyi Péter kollégámmal kiutaztunk Ulmba, és amit ott megtapasztaltam, az alapján eldöntöttem, hogy én is külföldön szeretnék majd egyszer dolgozni. Onnantól próbáltam szisztematikusan építeni magamat és a kapcsolati hálómat. Rengeteg nemzetközi rendezvényre és eseményre mentem el, pont a kapcsolatépítés miatt.

Mennyi idős volt akkor?
Huszonhárom. Pont előtte kerültem a Győr felnőttcsapatához, gyakorlatilag az első profi edzői évem volt. Persze az azóta megtett utam egyáltalán nem volt egyenletes, inkább sok ipszilonozás és útelágazás jellemezte. Utóbbira példa, amikor a női kosárról váltottam a férfira. Győrben egy profi csapat tagja voltam, első évemben bronzérmesek lettünk, utána bajnoki döntőbe jutottunk, a harmadikra pedig megvolt a főtábla az Euroligában, azaz Európa legerősebb sorozatában gyűjthettem volna tapasztalatot. Pont előtte kint voltunk Braunschweigben hospitálni, és lelkesen magyaráztam az ottani edzőnek, hogy milyen jól megy a Győrnek. 

Részben az ő tanácsára ott hagytam a női vonalat, aztán elmentem a MAFC férficsapatához. Lehet, hogy ez szakmailag visszalépés volt, de ha akkor ezt a döntést nem hozom meg, akkor később biztos nem kerültem volna a Szolnoki Olajhoz, a férfikosár akkori zászlóshajójához. Vagy akár említhetném a közelmúlt egyik ipszilonját, amikor számos NB I-es év után a tavalyi esztendőt a Budapesti Honvéd Nemzeti Akadémiánál töltettem. Bár nem az első osztályban edzősködtem, de olyan profi és inspiráló közegbe kerültem, amely rendkívül sokat hozzátett a szakmai fejlődésemhez.

Hogyan jött a bambergi ajánlat?
Nagyon leegyszerűsítve úgy tudnám összefoglalni, hogy az egyik elismert európai ügynökség németországi képviselője értesített a lehetőségről, és megszervezett számomra egy interjút Bambergben. Alaposan felkészültem, igyekeztem jó benyomást kelteni és meggyőzni a vezetőedzőt az alkalmasságomról.

A Bamberg néhány éve még az Euroligában vitézkedett, manapság azonban kevésbé sikeres. Mit kell tudni a klub jelenlegi helyzetéről, valamint a kosárlabda-Bundesligáról?
A tavalyi helyezéstől és a mostani szerepléstől függetlenül a Bamberg még mindig Európa egyik élcsapatának mondható, a kilenc bajnoki cím és a korábbi Euroliga-tagság önmagáért beszél. Az utóbbi 10 évben több olyan játékos is megfordult itt, aki később eljutott az NBA-ig, mint például Nicoló Melli, Brad Wanamaker vagy éppen Daniel Theis. Pont a közelmúlt miatt magasak az elvárások, a sikertelen szereplést pedig mindenki kudarcként éli meg.

Nemcsak a játék színvonala és a játékosok minősége miatt, hanem a szervezettség, a profizmus, az infrastruktúra és a körítés is rendkívül magas.

Mit tudna mesélni Bambergről?
A szezon elején elvittek egy városnéző túrára, amin elmondták, hogy Bamberg a „3 B” városa: Bier, Basketball, Barock, azaz sör, kosárlabda és a barokk a három jellemzője a helynek. Szerintem ez jól le is írja. A kosárlabdának kultusza van, mindenki ismeri a címert.

Pontosan mi a feladata segédedzőként?
Az eredeti elképzelés az volt, hogy én a nemzetközi ligára fókuszálok. Aztán ez megdőlt azzal, hogy nem sikerült főtáblára jutni a Bajnokok Ligájában, úgyhogy most a másik másodedzővel a Bundesliga feltérképezését próbáljuk megosztani, főleg az aktuális ellenfél játékosait és játékstílusát. Rengeteg háttérmunka van, adatgyűjtés és videókészítés, de egyébként bizonyos edzésrészeket is mi szoktunk vezényelni, attól függ, mit oszt ki a vezetőedző. Úgyhogy van bőven feladat, és a bajnokság is ad elfoglaltságot. Én nagyon szeretek élőben meccset nézni, így ha van időm, és a járványhelyzet is éppen engedi, akkor a 200 kilométeres körzetben rendezett mérkőzésekre el szoktam menni.

A playbookhoz is hozzátesz, vagy a vezetőedző inkább olyan, aki állandóan ugyanazt a néhány figurát játszatja, és azokat kell tökéletesíteni?
Változatos playbookunk van. Bárki hozzátehet, ha van jó ötlete, ez általában egy brainstorminggal kezdődik, amikor levonjuk a tanulságokat az előző meccsből. Mondok egy egyszerű példát: ilyenkor például jön egy igény, hogy kellene egy játék, amiből mondjuk az irányító tud kintről dobni. Erre mindenki tehet javaslatot, akár papíron, akár videóval. Aztán ha a vezetőedzőnek tetszik az ötlet, akkor bekerül a playbookba.

Van munkamegosztás olyan szempontból, hogy valaki csak a támadásra figyel, valaki pedig csak a védekezésre? Vagy mindenki mindenes?
Nincs, pedig szerintem jó ötlet lenne. Az NBA-ben ez már működik, ott mindenkinek van egy kis területe, amiben el tud mélyülni, jobban magáénak tudja érezni, tökéletesítheti a részlegét. Sőt, odaát a játékosokat is felosztják posztok szerint, és ott egy-egy másodedző felel a hozzá tartozó kosarasok egyéni képzéséért is. Még a meccsek előtti bemelegítéseket is kis csoportokban végzik el. De hát ugye ott sokkal nagyobb a stáb, mint Európában.

Rendkívül fiatal edzőnek számít a 30 évével. Megvan a respektje a játékosok körében és a stábban, vagy van olyan, hogy azt érzi, kevésbé tisztelik vagy fogadják el a kora miatt?
Szerintem ez csak Magyarországon téma, csak ott merül fel ez a kérdés. A tengerentúlon az NBA és az NFL is tele van fiatal edzővel, akárcsak az európai kosárlabda. Profi közegben ez nem fordulhat elő. Nálunk is nyitottak a játékosok, bárkinek adnak a véleményére vagy szakmai hozzászólására, valamint a stáb is maximálisan elfogad.

Egyébként szerintem minél alacsonyabb a szint, annál hangosabbak az ilyen hangok. Egy profiban fel sem vetődik, hogy aki edzi őt, az nem kompetens.

Korábban több szakmai programban vett részt, és számos klubnál tett látogatást. Ezekre még mindig van lehetősége?
Kicsit átalakult ez a része az életemnek. Amíg Magyarországon éltem, nagyon fontosnak tartottam a személyes látogatásokat, hogy a saját szememmel láthassak más kosárlabda-kultúrákat, szervezeteket. Ezt most testközelből látom, úgyhogy átalakítottam az önképzésemet. Próbálok a lehető legtöbb edzővel kapcsolatot tartani és velük minél több szakmai beszélgetésen részt venni. Most a tengerentúli szakemberekre igyekszem fókuszálni és ezáltal online is fejlődni.

Azt mondta, a célja az volt, hogy külföldön dolgozhasson edzőként. Most, hogy ez megvan, mik a további tervei?
Ha 25 évesen azt mondtam volna, hogy öt évvel később a Bundesligában leszek edző egy nívós csapatnál, biztosan kinevetnek. És én sem gondoltam volna, hogy ez realitássá válhat. Most, hogy megvalósult, rövid távon szeretném, ha ebben a ligában is kivívhatnám az elismerést, legyenek pozitív véleménnyel a munkásságomról. Hosszabb távon pedig abban bízom, hogy a Bamberg újabb kapukat nyithat meg. Kis lépésekkel előre, egy nagy cél felé, ami akár a tengerentúlra is vezethet.

(Borítókép: Jakab Máté)