A háború miatt új euroligás ellenfelet kaphat a Sopron

2022.03.01. 09:38
A Nemzetközi Kosárlabda-szövetség (FIBA) szerdán dönt az orosz klubok, illetve válogatottak kizárásáról, és várhatóan új ellenfelet kap a Sopron Basket az Euroliga negyeddöntőjében – adta hírül az MTI.

A magyar bajnok híradása szerint a FIBA arról tájékoztatta a nemzetközi sorozatokban még érdekelt klubokat, hogy az ukrajnai háború kapcsán – a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (IOC) ajánlását figyelembe véve – szerdán ülésezik az illetékes FIBA-testület, mely dönt a nemzetközi kupákban érdekelt orosz csapatok további sorsáról. A döntés meghozataláig egyúttal kérték a kluboktól minden soron következő nemzetközi mérkőzésük szervezési feladatainak a felfüggesztését.

A döntésről, amely a címvédő és veretlen Jekatyerinburg, valamint a Dinamo Kurszk szereplése végett kihatással lehet az Euroliga rájátszására is, szerda késő este vagy csütörtök délelőtt ígértek hivatalos közleményt.

A bb1.hu szaklap úgy tudja, ha az orosz csapatokat kizárják, akkor az Euroliga rájátszásában új párosítások lehetnek, és a második vonalnak számító Európa Kupába átsorolt csapatok kiléte is változhat. Ha minden arányosan „tolódik”, akkor a Sopron Basket a cseh USK Praha helyett a francia Montpellier-vel találkozhat a jövő kedden rajtoló negyeddöntőben, amely az egyik fél második sikeréig tart. Az első Euroliga-szezonját nyeretlenül záró Atomerőmű KSC Szekszárd pedig az EK-ben az A csoport hatodik helyéről közvetlenül a negyeddöntőbe kerülhet.