Még csak most jön a lényeg: sikerül letaszítani trónjáról a Görög Szörnyet?

GettyImages-1388870831
2022.04.12. 16:13
Magyar idő szerint keddről szerdára virradóra kezdetét veszi az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszása, pontosabban első körben a play-in tornája, amivel kialakul a végső 16 csapat mezőnye. Összeszedtük, mit kell tudni az újragondolt formátumról, és mire, kikre figyeljünk a szombaton rajtoló rájátszás kezdetétől.

Vasárnap lezárult az NBA 75. szezonjának alapszakasza, amely rengeteg meglepetést tartogatott a rajongók számára. Minden egyes meglepő eredményt vagy eseményt végigvenni szinte lehetetlen lenne, de abban mindenki egyetért, hogy az egyik legnagyobb szenzáció a szezon előtt végső esélyesnek is tartott Los Angeles Lakers megsemmisülése volt. 

Ami a rájátszás felvezetését illeti, rögtönzött gyorstalpalóként körbejárjuk, mit kell tudni a két éve bevezetett play-in formuláról, amellyel kialakul a nagybetűs rájátszás végleges mezőnye.

A play-in tornát még 2020-ban, az orlandói buborékban vezették be, és lényege, hogy a hetedik és tizedik pozíció között végző csapatok selejtezőtorna keretén belül küzdenek meg a maradék két playoffhelyezésért. A konferencia első hat együttese ugyanúgy automatikusan kvalifikálja magát a rájátszásba. 

Erre a forradalmian új kezdeményezésre akkoriban azért volt szükség, mert a koronavírus miatt rövidített alapszakaszt teljesítettek a csapatok. Így igyekeztek a 9. és 10. helyezett gárdáknak is biztosítani az esélyt a rájátszásra, hogy ne kizárólag a kevesebb mérkőzésszám miatt essenek el a playofftól. Az új rendszer rendkívül nagy sikert aratott, így véglegesítették is az NBA vezetői. 

Mit várhatunk a play-in tornától? 

Az idei szezonban a rájátszást megelőző torna létjogosultsága a nyugati konferenciát illetően kissé megkérdőjeleződik. A 7. és 8. helyen végző Minnesota Timberwolves és Los Angeles Clippers alapszakaszbeli mérlege egyaránt pozitív, a Minnesota 46 győzelem mellett 36 alkalommal szenvedett vereséget, míg a Clippers győzelem-vereség aránya 42:40. 

Ezzel szemben a másik két részt vevő csapat a hagyományos rendszerben a rájátszás közelébe se jutott volna, a New Orleans mérlege 36–46, míg a San Antonio Spurs 34–48-as mutatóval végzett. 

Itt vetődik fel a kérdés, hogy ellensúlyozható-e egyetlen mérkőzés az egész szezonban nyújtott teljesítménnyel szemben.

Rákanyarodva az esélyekre: nyugaton az első körben a Minnesota találkozik az LA Clippers csapatával, a párharc győztese kvalifikálja magát hetedik kiemeltként a rájátszásra. Ennek a mérkőzésnek a vesztese még szintén elcsípheti az utolsó playoffhelyet, amennyiben legyőzi a New Orleans–San Antonio győztesét. 

2022-playoff-bracket-784x441
Fotó: NBA.com

Keleten lényegesen kiélezettebben alakult a helyzet, a hetedik Brooklyn Nets és a tizedik Charlotte Hornets mutatója között mindössze egy mérkőzés a különbség. A legnagyobb favorit a rájátszásba jutásra természetesen a Brooklyn, önmagában a play-in tornán való részvétele is meglepetés, a szezon előtt Kelet egyik, ha nem a legerősebb csapataként tekintettek rájuk. 

A nyolcadik hely abszolút háromesélyes, minden bizonnyal a Cleveland mérkőzhet meg az Atlanta–Charlotte győztesével, de ismerve a jelenlegi erőviszonyokat, ember legyen a talpán, aki helyesen megtippeli a keleti konferencia nyolcadik kiemeltjét. 

Egy dolog biztos: keddről szerdára virradóra a Brooklyn Nets–Cleveland Cavaliers- és a Minnesota Timberwolves–Los Angeles Clippers-derbit rendezik, míg csütörtök hajnalban az Atlanta Hawks–Charlotte Hornets- és a nyugati konferenciából a New Orleans Pelicans–San Antonio Spurs-mérkőzéseket bonyolítják le. 

  • Index-tipp:

Nyugati 7. kiemelt: LA Clippers, 8. kiemelt: New Orleans Pelicans

Keleti 7. kiemelt: Brooklyn Nets, 8. kiemelt: Atlanta Hawks

A nagybetűs rájátszás szombaton rajtol

Szombat kora este veszi kezdetét az igazi rájátszás, addigra lezajlik a play-in torna és teljes egészében kialakul annak a 16 csapatnak a mezőnye, amelyek harcba szállnak a bajnoki címért. 

A fogadóirodák és szakértők megegyező véleménye alapján a Jannisz Antetokounmpo vezette tavalyi bajnok Milwaukee Bucks és legyőzöttje, a finalista Phoneix Suns pályázik idén is legnagyobb eséllyel a bajnoki trófeára. Kétségtelen, mindkét csapat szinte hibátlan alapszakaszt teljesített, sőt a Phoenix Suns az egész liga legjobb teljesítményét hozta össze, így a rájátszás alatt biztosított számukra a hazai pálya előnye.

Persze bőven akadnak közvetlen kihívók is, az előbb említett Brooklyn Nets Kevin Durant és Kyrie Irving vezetésével készül meghódítani első körben a keleti konferenciát. Amennyiben sikerrel veszik a play-in párharcukat, úgy a nyitó fordulóban egyből a Boston Celtics ellen mérkőzhetnek meg, ami a rájátszás első fordulójának egyik legparázsabb összecsapásának ígérkezne. 

Beleszólhat még a végső győzelembe a keleti konferencia első helyén végző Miami Heat is, míg a Golden State Warriors csapatával is jócskán kell számolni, amennyiben visszatér hetek óta sérült sztárjuk, Stephen Curry. 

Az NBA 2022-es rájátszása szombat este 19 órakor rajtol a Dallas Mavericks–Utah Jazz-párharc első mérkőzésével. 

(Borítókép: Getty Images)