Váratlan csere: meglepő csapatban folytatja az egyik legmegosztóbb játékos
A harmincéves klasszis játékosra a Luka Doncicot foglalkoztató texasi együttes vasárnap csapott le, és játékjogáért cserébe átengedte a Brooklynnak Spencer Dinwiddie-t és Dorian Finney-Smitht, valamint összesen három választási jogot a 2027-es és 2029-es játékosbörzén (draft). Az üzlet részeként a Netstől Markieff Morris is a Maverickshez került.
Az olimpiai és világbajnok Irving sajtóhírek szerint azért kérte a Nets vezetőségétől, hogy cseréljék el, mert a szerződéshosszabbításáról folytatott tárgyalások számára nem megfelelő irányt vettek.
A Brooklyn pénteken és szombaton a Los Angeles Lakersszel tárgyalt, végül azonban a dallasiak tudtak megfelelő ajánlatot tenni, Dinwiddie és Finney-Smith ugyanis komoly segítségére lehet a Kevin Durantra épülő gárdának. Előbbi a szezonban mérkőzésenként 17,7, utóbbi pedig 9,1 pontot szerzett átlagban.
A 2011-es drafton elsőként kiválasztott Irvingnek remek szezonja van: mérkőzésenként 27,1 pontot dob, illetve több mint öt gólpasszt ad és öt lepattanót szerez, azaz mindhárom mutatóban közel van pályafutása legjobbjához. Így nem meglepő, hogy a szurkolók beszavazták az All Star-gála kezdőjébe.
Irving pályafutása első hat idényét a Cleveland Cavaliers színeiben töltötte, mellyel 2016-ban bajnok lett. Ezt követően két szezonon át a Boston Celtics gárdáját erősítette, majd 2019 nyarán igazolt a Netshez, amely 32/20-as győzelmi mutatójával a negyedik helyen áll keleten.
MTI
(Borítókép: Getty Images)