Pár napja még csapata sem volt, most a liga sztárja

GettyImages-1247283148
2023.02.22. 11:48

Bizonyára a kosárlabda szerelmeseinek túlnyomó többsége a múlt héten rendezett, észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) All Star-hétvégéje előtt még sosem hallott Mac McClung nevéről. Nem meglepő, mivel a 24 éves irányító egész pályafutása során mindössze két NBA-mérkőzésen lépett pályára, sőt nagyjából egy héttel ezelőtt még csapata és szerződése sem volt a ligában. Aztán pár nap alatt feje tetejére állt vele a világ, és most túlzás nélkül mindenki róla beszél a sportág berkein belül. 

Őrületes zsákolások, akrobatikus mozdulatok és hatalmas show-műsor. Ezekkel a szavakkal lehet röviden leírni Mac McClung szombati teljesítményét, mikor egészen döbbenetes módon, szinte ismeretlen játékosként nyerte meg az All Star-hétvége zsákolóversenyét. Pedig McClung indulása a zsákolóversenyen korábban még vicc tárgyát képezte a szurkolók körében. A régebben szebb időket is megélt versenyen – mikor még a liga legnagyobb sztárjai is elindultak a zsákolóviadalon – manapság már jóindulattal is csak második kategóriás sztárokat képes felvonultatni a liga.

Idén sem volt ez másképpen, a legnagyobb név a New Orleans Pelicans triplakirálya, Trey Murphy III. volt, míg harcba szállt Kenyon Martin Jr. (Houston Rockets), Jericho Sims (New York Knicks) és Mac McClung (Philadelphia 76ers).

Érdekesség, hogy a későbbi győztes McClung mindössze a múlt héten kapott szerződést a Philadelphia 76ers csapatától, aztán eltelt pár nap, és olyan legendák nyomdokaiba lépett, mint Kobe Bryant, Vince Carter és Michael Jordan. Akik meg nevettek McClung indulásán a zsákolóversenyen, és komolytalannak tartották a kosarast egy ilyen kaliberű megmérettetéshez, azok most már biztosan nem nevetnek. Mert a 24 éves játékos olyan teljesítményt húzott elő zsákjából, amire senki nem számított.

Négy zsákolási kísérlet. Négy sikeres zsákolás. Három tökéletes, maximumpontos mutatvány. És egy bajnoki cím. McClung a semmiből berobbanva ugrasztotta talpra a Salt Lake Cityben rendezett gála közönségét, olyan zsákolásokkal fűszerezve produkcióját, amelyekhez hasonlót évek óta nem láttunk zsákolóversenyeken. A döntőben a végső esélyesnek tartott Trey Murphyt győzte le,

egy olyan utolsó töméssel, amely előtt 540 fokot fordult a levegőben!

Mit ne mondjunk, figyelemre méltó teljesítmény egy 188 centis irányítótól. A szavak helyett beszéljenek inkább a zsákolások, íme, McClung leglátványosabb megmozdulásai a hétvégéről.

De hogyan kerül egy ismeretlen játékos az All Star-gálára?

Az elképesztő rugókkal megáldott fiatalember számára nem ismeretlen a zsákolás művészete, korábban is felhívta már magára a figyelmet őrületes mutatványaival. Pályafutását még a virginiai Gate City High Schoolban kezdte, ahol rögtön zsákolásaival maradt meg leginkább a szurkolók emlékezetében. Sőt, mutatványai az interneten is elterjedtek, így kifejezetten nagy népszerűségre tett szert már fiatal éveiben. Ennek eredményeképpen – annak ellenére, hogy az NBA-ben jóformán semmit nem tett le az asztalra – 821 ezer Instagram-követővel érkezett a gálára, amely szám önmagában kétszer annyi, mint a zsákolóverseny többi játékosának követőszáma egybevéve.

Az interneten kifejezetten nagy népszerűségnek örvendő McClung nem első meghívását kapta zsákolóversenyre karrierje alatt. Még 2018-ban a „Ball is Life All-American” névre keresztelt megméretésen is szerepelt, és láss csodát, ott is az első helyen végzett. Többek között a jelenleg NBA-játékos Kevin Porter Jr.-t is maga mögé utasította.

Félreértés ne essék, McClung mindig is több volt, mint egy zsákolóbajnok. Végzős évében például 47 pontot szórt a virginiai állami bajnokság döntőjében, majd úgy döntött, hogy egyetemi éveit a Georgetownban kezdi meg. Újoncévében 13 pontot átlagolt mérkőzésenként, mely mellé két lepattanót és két gólpasszt tett bele a közösbe. Sőt, 2018 decemberében 38 pontot szerzett a Georgetown egyik győzelme alkalmával, amivel a legtöbb pontot jegyezte egy mérkőzésen a szezonban az újoncok közül. Teljesítményének köszönhetően rögtön be is választották az elsőévesek válogatottjába, azonban a folytatás eléggé hullámzóan sikerült. Ennek egyik legfőbb miértje a sérülései voltak. Három évvel ezelőtt súlyos lábsérülést szenvedett, így csak 21 mérkőzésen lépett pályára a szezonban, igaz, amikor játszott, átlagosan szűk 16 pontot szerzett.

Az idény után úgy döntött, hogy jelentkezik az NBA játékosbörzéjére, azonban közeledve a draft estéjéhez, visszalépett, és inkább úgy döntött, hogy marad egyelőre az egyetemi szinten. Fontos kiemelni, hogy 

minden játékos egyszer jelentkezhet az NBA draftjára, és amennyiben egyik csapat sem választja ki, úgy nem adhatja be jelentkezését a következő évben.

Így végül McClung maradt az egyetemi szinten, azonban klubot váltott, és a Texas Tech Egyetemhez igazolt annak reményében, hogy játéka jobban illeszkedik majd a csapat stílusához, és irányítóként kamatoztathatja hagyományosabb képességeit. Várakozásai azonban nem jöttek be, gólpasszainak átlaga visszaesett, így inkább úgy döntött, hogy mégiscsak megpróbálkozik az NBA-vel.

Ott viszont nem kellett senkinek

Annyira nem volt meglepő, de a 2021-es NBA játékosbörzén egyik csapat sem hívta le a listáról az irányítót, így McClung draftolatlan maradt. Ilyen esetekben még abban bízhatnak a játékosok, hogy a nyári liga és a felkészülés idejére magához hívja őket valamelyik csapat próbajátékra, és végül csak sikerül megragadniuk a legjobbak között. Így volt ez hősünk esetében is. A sikertelen draft után a nyári ligára szóló szerződést kötött vele a Los Angeles Lakers, majd a Las Vegasban rendezett tornán jó benyomást keltett a franchise vezetőire. Ennek köszönhetően úgynevezett kétirányú kontraktust kapott, amellyel az NBA-ben és a G-Leauge-ben is kosarazhat.

A legmagasabb szinten viszont nem mutatkozhatott be a kaliforniai csapatban, sőt egy idő után lemondtak róla. A Lakers fiókcsapatában, a Sout Bayben egy ideig pattogtatott, ahol amúgy nem is játszott rosszul. Később a Chicago Bulls kínálta meg tíz napra szóló szerződéssel, és ott végül csak összejött a premier: egyetlen mérkőzés erejéig ugyan, de pályára léphetett az NBA-ben!

A folytatás is hasonlóan alakult számára, leginkább a második vonalban számítottak játékára mindenhol. Az előszezonban a Golden State Warriorsnál szerepelt rövid ideig, de szerződést ott sem kapott. Végül a Philadelphia 76ersnél kötött ki, pontosabban itt is a franchise fiókcsapatánál, a Delaware Blue Coatsnál. Pontátlaga visszaesett, de sokkal jobban ki tudta bontani irányítói képességeit, így már a hat asszisztot súrolta meccsenkénti átlaga.

A lepattanózása is rohamléptekben fejlődött, amellyel jó benyomást tett a 76ers vezetőségére. Február 14-én kétirányú szerződést kapott, amellyel immár hivatalosan is játszhat az NBA-ben. A Philadelphiában még nem mutatkozhatott be, viszont meghívást kapott a zsákolóversenyre. És ahogy mondani szokták, a többi már történelem.

A sors fintora, hogy McClung még pályára sem lépett a 76ersben, de papíron ő lett a franchise történelmének első zsákolóbajnoka. Jelenleg a következő lépcsőfok számára, hogy játéklehetőséget harcoljon ki magának a világ legerősebb bajnokságában. A következő két hónapot minden bizonnyal azzal tölti majd, hogy a Delaware és a 76ers csapatai között ingázik attól függően, az NBA-s klub éppen igényt tart-e a játékára.

Amennyiben valaki attól fél, hogy McClung szereplése egyszeri csoda volt, és amilyen gyorsan robbant be a köztudatba, olyan gyorsan eltűnik, azt megnyugtathatjuk, a 24 éves kosaras garantálta, amennyiben újra hívják a zsákolóversenyre, örömmel fogadja el az invitálást. Sőt, azt is kijelentette: készen áll arra, hogy bárki ellen megmérkőzzön, és legyőzze a zsákolóviadalon.

A jövőben azért valószínűleg nagyobb konkurenciája lesz, mivel a hírek szerint a liga egyik legnagyobb sztárja, Zion Williamson is szívesen szállna harcba a trófeáért, azok után, hogy idén sérülése miatt lemaradt a gáláról. Egy dolog biztos, szombaton egy újabb sztár – sőt bajnok – született, aki könnyen lehet, hogy hosszú évekre magáénak mondhatja a zsákolókirály címet.

(Borítókép: Getty Images)