- Sport
- Kosárlabda
- női kosárlabda
- női kosárlabda-válogatott
- női kosárlabda-világbajnokság
- ruanda
- völgyi péter
Tíz éve alapozta meg egy csapatnyi tini a világraszóló magyar diadalt
További Kosárlabda cikkek
- Történelem a javából, fiával együtt lépett pályára az NBA-legenda
- Meghalt Dikembe Mutombo
- Hazai pályán óriásit fordított, főtáblára jutott az Alba Fehérvár
- Visszavonult a Jordan utódjának várt kosaras, akit a sérülések tettek tönkre
- Fogfájással ment orvoshoz, közölték vele, hogy másfél hete van hátra az életből
Pedig nem jól indult. Az első mérkőzésünket 63–61-re elvesztettük Szenegállal szemben. Idehaza fogtuk a fejünket, azt hittük, újabb pofonok következnek a ruandai előselejtezőn.
„Nem voltunk felkészülve arra a játékvezetői felfogásra, ami Kigaliban fogadott bennünket – mondta telefonon Völgyi Péter szövetségi kapitány, akit a diadal másnapján hívtunk fel Ruandában. – Azt a fogalmat, hogy sportszerűtlen hiba, nem ismerték, mindent elnéztek az ellenfelünknek, igaz, nekünk is elnézték volna, ha mi is kosárlabda helyett a szabadfogású birkózást választjuk. Ez utóbbiban viszont jobbak voltak az afrikaiak.”
Ettől kezdve azonban nem volt megállás. Előbb a Fülöp-szigeteket 97–60-ra, Brazíliát 87–66-ra, majd az elődöntőben Nagy-Britanniát 82–59-re vertük. Különösen ez utóbbi eredmény nem magától értetődő, hiszen öt éve az Eb negyeddöntőjében 62–59-re kikaptunk tőlük.
„Fokozatosan alkalmazkodtunk a játékvezetői felfogáshoz, és a továbbiakban már az igazi tudását nyújtott a csapat – jelezte Völgyi Péter. – Azzal a céllal érkeztünk Ruandába, hogy megnyerjük a tornát, ehhez pedig most már minden meccsünkön győznünk kellett.”
A döntőben a visszavágás vágya fűtötte a magyarokat, és végig vezetve, mindegyik negyedet megnyerve 63–47-re legyőzték Szenegált.
„Valószínűleg meglepődtek a szenegáliak, mert egy jóval keményebb, harcosabb magyar válogatottal találkoztak, mint a torna első meccsén. Egy percig sem forgott veszélyben a győzelmünk.”
Hol van már az olimpiai selejtező!
A torna befejeztével Völgyi Péter arról beszélt az Indexnek, hogy szerencsére hosszú idő telt el a balsikerű soproni olimpiai selejtező óta.
„Kitisztult a lányok feje, túltették magukat a temetői hangulaton, és Határ Bernadett is meggondolta magát, rájött, hogy nem egészen 30 évesen elhamarkodottan jelentette be visszavonulását a válogatottból. Jól sikerült az egy hónapos felkészülésünk, bár irányítónk, Studer Ágnes sérülés miatt csak két hétig tudott velünk dolgozni. Nagy sikernek tartom ezt az eredményt, az idejét sem tudom, mikor nyert legutóbb FIBA-rendezvényt a magyar női válogatott.”
Afféle bónusz vagy hab a tortán, hogy Lelik Rékát, a Diósgyőr 25 éves bedobóját választották meg a torna MVP-jének, és az All-Star ötösbe rajta kívül Kiss Virág is bekerült:
🌟 Presenting the ALL-STAR FIVE of the #FIBAWWC Pre Qualifying tournament!
— FERWABA 🏀🇷🇼 (@ferwabaRW) August 25, 2024
📸: @fibawwc#WeOwnTheGame pic.twitter.com/2VpDgOP3J6
A 2026-os világbajnokságot Németország rendezi, ahogy az 1998-asnak is a németek voltak a házigazdái. Akkor, 26 éve jutott ki legutóbb Magyarország a vb-re, Rátgéber László szövetségi kapitány irányításával.
A világselejtező, amelyre Völgyi Péter együttese most kijutott, 2026 márciusában esedékes, 24 csapat részvételével. Az előselejtezőkből Magyarország és Csehország már győztesként kijutott a selejtezőbe, a maradék 22 hely így oszlik meg: a 2025-ös Afrika-bajnokság első négy helyezettje, a 2025-ös Ázsia-, Amerika- és Európa-bajnokság első hat-hat helyezettje.
Magyarország mindenképpen ott van a világselejtezőben, függetlenül attól, hogy kijut-e a 2025-ös Eb-re, illetve ott hogyan szerepel.
Tíz éve állt össze az aranygeneráció
Jelenleg az Eb-selejtezős csoportunkban két meccsből két győzelemmel az élen állunk, Szlovéniát itthon 70–51-re, Finnországot idegenben 67–56-ra vertük. A csoport negyedik tagja az eddig nyeretlen Bulgária. A nyolc csoportgyőztes plusz a négy legjobb második jut be a 16-os döntőbe, amelynek csoportmérkőzéseit négy helyszínen, Csehországban, Németországban, Görögországban és Olaszországban vívják. Ez a négy ország rendezőként már ott van a 16-os döntőben.
Kevesen emlékeznek már arra, hogy a mostani, Kigaliban aratott magyar sikert tíz éve alapozta meg egy maroknyi tinédzser a 2014-es U17-es világbajnokságon megszerzett bronzéremmel. Abban a Mészárosné Kovács Andrea edzette csapatban már megvolt a mostani válogatott magja Kiss Virág, Studer Ágnes, Dubei Debóra és Aho Nina személyében. (Utóbbi sérülés miatt nem tudott játszani Ruandában.) Olyannyira, hogy Kiss Virág és Dubei Debóra annak idején bekerült a torna All-Star csapatába!
Egy-két évvel később aztán már megmutatták oroszlánkörmeiket a korosztályos Eb-ken a mostani felnőttválogatott további erősségei, Lelik Réka, Kányási Veronika, Dombai Réka, Angyal Barbara és Török Ágnes. Tehát a gerinc már évek óta megvolt, a jelek szerint a kitöréshez az kellett, hogy Völgyi Péter személyében az év elején felkészült szakember kerüljön a szövetségi kapitányi posztra.
Legközelebb november 7-én Bulgáriát fogadjuk Eb-selejtezőn, majd 10-én Szlovéniába látogatunk.
(Borítókép: Kányási Veronika a ljubljanai Stozice Arenában 2023. június 24-én. Fotó: Kovács Tamás / MTI)