- Sport
- Kosárlabda
- joe ingles
- autista kisfiú
- jacob
- nba
- minnesota
- edzői gesztus
- chris finch
- rátgéber lászló
Szívet melengető gesztus a rideg profivilágban: először láthatta játszani apját az autista kisfiú
További Kosárlabda cikkek
-
Lementek a Mariana-árokba, de onnan is élve jöttek fel a felszínre
- Nyilatkozata miatt fegyelmi eljárás indult a volt szövetségi kapitány ellen
- Ligarekordot döntött a Cleveland az NBA rájátszásában
- „Egy gazember, remélem, gyógyszerre költi majd a pénzét” – durván nekiment a bírónak a korábbi szövetségi kapitány
- Közös kávézás után baráti hangulatú rangadót hozott a hét meccse
Péntek este a Minnesota Timberwolves csapata a New Orleans Pelicanst fogadta a Target Centerben. Az NBA alapszakasza a végéhez közeledik, és a Timberwolves késhegyre menő harcot vív a Golden State Warriorsszal a hatodik, még utolsó playoff helyért a zsúfolt nyugati főcsoportban. Ilyenkor minden apróság számít, az edzők igyekeznek az apróságokra, a nüánszokra is odafigyelni.

Ezért néztek nagyot a szurkolók, amikor a hazaiak kezdő ötösében Julius Randle, Jalen McDaniels, Rudy Bobert és Anthony Edwards mellett a három éve nem látott Joe Ingles neve is ott volt.
Ingles legutóbb 2022. január 20-án került be a kezdő ötösbe, ma már 37 éves az ausztrál veterán, finoman fogalmazva is túl van a csúcson, a mostani szezonban meccsenként hat percet játszott, és 0,8 pont az átlaga. Szóval, nagy valószínűséggel visszavonul az idény végén.
No de most Chris Finch, a Timberwolves vezetőedzője – aki nem is olyan régen Rátgéber László meghívására előadást tartott a pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémián, és azóta is jó kapcsolatot ápol az Euroliga-győztes mesteredzővel – nemcsak hogy pályára küldte az öreget, hanem még a kezdőbe is jelölte!
A szokatlan gesztusnak egyetlen oka volt: ott ült a nézőtéren Ingles családja: Renae, a feleség és a három gyerek. A két hétéves iker, Milla és Jacob, valamint a négyéves Jack. És közülük Jacob autista, aki még sohasem látta játszani élőben az édesapját.
Jacob autizmusa miatt nehezen viseli azt a zajt, ami egy kosármeccsen a csarnokban kialakul, ezért eddig még nem merték elhozni a szülei egy mérkőzésre. Most azonban a család tíz napra ellátogatott Minneapolisba az orlandói otthonából, és már szerdán kimentek a csarnokba megnézni apát, ugyancsak a New Orleans ellen, de akkor egyetlen percre sem került pályára az öregfiú. Jacob meglepően jól viselte a lármát, ezért úgy döntött a család, pénteken is kiviszik a New Orleans elleni újabb összecsapásra.
És csodák csodája, apa most kezdett! Finch szívet melengető gesztussal a kezdő ötösbe jelölte veteránját, hadd lássa Jacob a családfőt játszani!
first Wolves start for Joe 🐺 pic.twitter.com/6iAy1KXbS9
— Minnesota Timberwolves (@Timberwolves) March 21, 2025
Mondanunk sem kell, Joe szinte könnyekig meghatódott edzője húzásától. Hiszen több mint három éve nem kezdett NBA-meccsen!
Joe’s son, Jacob, watching his dad make his first Wolves start. 💙 pic.twitter.com/SzuH7cMISA
— Minnesota Timberwolves (@Timberwolves) March 22, 2025
Joe végül hat percet játszott, kosarat nem szerzett, de volt egy gólpassza, és összeszedett két személyi hibát. Viszont a csapat 134–93-ra győzött, úgyhogy teljes volt a boldogság.
Van az úgy, hogy néha a dolog emberi oldalát is kell nézni – mondta Finch a meccs után. – Mindig arról papolunk, hogy egy meccsen minden perc számít, de ezúttal más okból számított ez a hat perc, amit Joe a pályán töltött. Valaki megjegyezte, hogy jó lenne, ha Jacob látná az apját játszani, és arra gondoltam, ha már játszik, tegye azt stílusosan. Miért ne állítsam be a kezdő ötösbe? A srácok pártfogolták az ötletet, és utólag azt kell mondanom, mindez akkora löketet adott a csapatnak, ami 48 percen át kitartott, és fölényes győzelmet hozott. Nem gyakran van alkalmad ilyen gesztusra, de most volt, és örülök, hogy megtettük.
És az sem mellékes, hogy a csapat 134–93-ra győzött.