Houston, van egy kis problémánk! Remekeltek a totógyilkos veterán harcosok

2025.04.21. 11:49
Vasárnap éjjel is becsúszott egy totógyilkos eredmény az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásának első fordulójában. Az Oklahoma, a Boston és a Cleveland hozta ugyan a papírformát, a Golden State Warriors veteránjai azonban megleckéztették a nyugaton második kiemelt Houston Rockets ifjú titánjait.

Vasárnap először az Oklahoma City Thunder mérkőzése ért véget az NBA rájátszásának első körében. Az alapszakasz győztese (68/14) minden idők ötödik legnagyobb különbségű playoffvereségét mérte a Memphis Grizzliesre, az 51 pontos differencia mindössze hét ponttal marad el a rekordméretű különbségtől. Nem véletlen, hogy a Thunder a bajnoki cím első számú favoritja.

Hasonlóan simán győzött a két keleti óriás, a címvédő Boston Celtics és a Cleveland Cavaliers is, Houstonban azonban alaposan felborult a papírforma.

A kosarakban szegény mérkőzésen érvényesült a három veterán, a 37 éves Stephen Curry és az egyaránt 35 éves Jimmy Butler, valamint Draymond Green hatalmas rutinja. Hiába kezdett lehengerlően a Rockets (7–0, majd 13–5), a harmadik negyed közepén már 66–43-ra húzott el a hetedik helyen kiemelt vendégcsapat a másodiknak rangsorolt Houston otthonában, és bár a hajrában még három pontra feljött a Rockets (76–73), a végén Curry és Butler lerendezte a meccset ilyen triplákkal:

Curry 31 ponttal fejezte be a meccset nagyszerű, 12/19-es mezőnymutatóval, 5/9-es triplaszázalékkal. Butler statisztikája: 25 pont, 7 lepattanó, 6 assziszt, 5 labdalopás. Butlernek ez volt a bemutatkozása a playoffban a Golden State mezében. 

A Rockets idézhette volna az Apollo–13 missziója közben elhangzott elhíresült mondatot: 

Houston, van egy kis problémánk!

NBA, rájátszás, 1. kör, 1. meccsek

Kelet

  • Cleveland CavaliersMiami Heat: 121–100

Ld.: Donovan Mitchell 30, Jerome 28, Garland 27, Allen 12 (11 lepattanó), ill. Adebayo 24, Herro 21, Davion Mitchell 18, A. Wiggins 14.

  • Boston Celtics–Orlando Magic: 103–86

Ld.: D. White 30, Pritchard 19, Tatum 17 (14 lepattanó), J. Brown 16, ill. Banchero 36 (11 lepattanó), F. Wagner 23. 

Nyugat

  • Oklahoma City Thunder–Memphis Grizzlies: 131–80

Ld.: Aa. Wiggins 21, J. Williams 20, Holmgren 19 (10 lepattanó), Gilgeous-Alexander 15, Hartenstein 14, Dort 12, ill. Morant 17.

  • Houston Rockets–Golden State Warriors: 85–95

Ld.: Sengun 26, Brooks és J. Smith Jr. 11-11, Van Vleet 10, ill. Curry 31, Butler 25, Podziemski 14.