Két magyar arany a birkózó-Eb-n

2014.04.06. 18:27

Aranyérmet nyert Lőrincz Tamás a kötöttfogásúak 71 kilogrammos kategóriájában a birkózó Európa-bajnokság vasárnapi zárónapján a finnországi a Vantaában. A tavaly 66 kilóban győztes ceglédi sportoló a fináléban Raszul Csunajevvel csapott össze, és tussal verte azeri ellenfelét, írja az MTI.

A mérkőzés a magyar elképzelések szerint alakult, Lőrincz kiválóan, zártan védekezett, s próbálta mozgatni riválisát, aki nem fért hozzá. A mérkőzésvezető az első másfél percben mindkét birkózót nagyobb aktivitásra kérte, majd 1:50 percnél a magyart intette, akinek térdelő helyzetbe kellett mennie. A kínálkozó lehetőséggel Csunajev nem tudott mit kezdeni, mert ellenfele kiválóan mozgott szorult helyzetében, így húsz másodperc hasztalan próbálkozás után felállította a feleket a bíró. A szünetig tovább folyt az álló harc, majd a pihenő után fél perccel az azerin volt a sor, hogy letérdeljen.

Lőrincznek tulajdonképpen muszáj volt kihasználnia az esélyt, és ismét bizonyította, hogy kiválóan emel: Csunajev fejéhez guggolt, onnan fogta össze riválisát, majd kiemelte és átforgatta Csunajevet, aki olyan szerencsétlen helyzetbe került, hogy nem menekülhetett. Lőrincz 4:02 percnél tusolta, ezzel - 2006 és 2013 után - pályafutása harmadik Eb-címét szerezte meg.

Az olimpiai ezüstérmes magyar birkózó emellett 2010-ben harmadik, 2011-ben pedig második volt Európa-bajnokságon.

„Az az igazság, hogy ez a fiú nagyon jó állásból, nagyon gyorsan és ügyesen dob - kezdte értékelését az MTI-nek Lőrincz, hozzátéve, hogy a 2012-es kínai olimpiai kvalifikációs versenyen is birkózott vele, ott az első menetben óriásit dobott rajta az azeri birkózó. - Ezért is muszáj volt az elején vigyáznom, s nem tudtam azt birkózni, amit szoktam. Amikor lement, egy kicsit hamarabb indítottam talán, mint kellett volna, de nem akartam neki időt hagyni, hogy elmozogjon, aztán amikor emeltem, pont úgy helyezkedett, hogy teljesen beszorult a karom közé, lent pedig már nem volt esélye elkerülni a tust. Nagyon boldog vagyok, csak Viktort sajnálom” - utalt arra, hogy testvére a 85 kilogrammosok versenyében a nyolcaddöntőben kikapott.

Lőrincz Tamás után Bácsi Péter is aranyérmet nyert vasárnap a finnországi birkózó Európa-bajnokságon. A magyar versenyző a török Selcuk Cebivel csapott össze a kötöttfogásúak 80 kilogrammos kategóriájának döntőjében, ahol 1-0-ra nyert. Az FTC birkózója pályafutása negyedik Eb-érmét szerezte meg: 2008-ban első, 2010-ben harmadik, 2011-ben pedig második lett 74 kilogrammban.

Szabó László ötödik helyen végzett a kötöttfogásúak 75 kilogrammos kategóriájában a Vantaában zajló birkózó Európa-bajnokság vasárnapi zárónapján. A 22 éves, Eb-újonc versenyző a harmadik helyért Elvin Murszalijev ellen birkózott. Az azeri birkózó lényegesen határozottabb volt nála, szorgosan gyűjtögette pontjait, fél perccel a mérkőzés vége előtt már 8-0-ra vezetett, azaz összejött a technikai tus.

Bácsi a magyar csapat negyedik dobogós helyét harcolta ki Vantaában, mivel Lőrincz aranyát megelőzően csütörtökön a szabadfogású Ligeti Dániel, majd pénteken a szintén szabadfogású Veréb István bronzérmet nyert.