Ungvári másodszor is nyert

2014.08.27. 09:53

A 73 kilogrammos Ungvári Miklós bejutott a nyolcaddöntőbe, az 57 kg-os súlycsoportban érdekelt Karakas Hedvig viszont kiesett a Cseljabinszkban zajló, olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokság szerdai versenynapján.

A vb honlapja szerint az olimpiai ezüstérmes, háromszoros vb-bronzérmes Ungvári a portugál Jorge Fernandes után, a 32 között a kanadai Alexis Morin-Martelt is ipponnal verte. A 33 éves magyar dzsúdós - aki a tavalyi vb-n a 16 között búcsúzott - előbb jukót érően vitte földre riválisát, ezt a bíró utólag vazaarira módosította, majd tíz másodperccel a mérkőzésidő vége előtt egy támasztott gánccsal vetett véget a küzdelemnek. A nyolcaddöntőben a vb-harmadik orosz Musza Moguskov vár rá.

A szintén vb-bronzérmes Karakas a türkmén Rusana Nurjovova után, a nyolcaddöntőben a mongol Sumiya Dorjsurennel került szembe. A Honvéd versenyzője passzívan mozgott, alig indított, kétszeres Ázsia-bajnoki bronzérmes ellenfele pedig 25 másodperccel a vége előtt vazaarit kapott akciójára, s Karakas már nem tudott fordítani. Mivel a 24 éves magyar a 16 között kapott ki, éppen lemaradt a vigaszágról, és befejezte szereplését a vb-n.