Szerencsétlen volt, az is maradt Amerika nemzeti hős kövér olimpiai bajnoka

2014.10.27. 15:53
A sydney-i olimpia nehézsúlyú bajnokával mindig történik valami. Amerika nemzeti hőse, Rulon Gardner többmilliós tartozása miatt elárvereztette sportrelikviáit.

Gardner 2000-ben óriási meglepetésre verte meg a döntőben a nehézsúly háromszoros olimpiai bajnokát, az orosz Alekszander Karelint. A nem túl okos texasi birkózó hőssé vált, de ebből nem igazán tudott megélni, mindig valami rázós ügybe keveredett, ami miatt nem tudott csak a sportra koncentrálni, habár éppen Deák-Bardos Mihály legyőzésével nyert még egy világbajnokságot, majd 2004-ben egy olimpiai bronzot.

2002-ben kis híján odaveszett egy motorosszánkó-baleset után, majdnem megfagyott, egy lábujját el is veszítette, majd egy motor- és repülőgép-balesetet is túlélt. Utóbbinál szerencséjére a vízbe zuhantak társával. Pár évvel ezelőtt aztán a versenysúlyánál jóval nehezebb birkózó az NBC fogyókúrás realityjében is feltűnt, leadott több mint 80 kilót, de személyes okokra hivatkozva még a show vége előtt kiszállt. 2012-ben újra nekifutott, hogy kiharcolja az olimpiai részvételt, de súlyproblémák miatt kudarcot vallott.

Gardnernek most kifizetetlen adósságaival gyűlt meg a baja, 3,9 millió dolláros hitele van, amit balul sikerült ingatlanügyletből hozott össze. Ennek egy részét abból próbálja meg törleszteni, hogy elárvereztette sportrelikviáit. A birkózó nemcsak saját érmeit, sportfelszerelését adta oda az aukciósháznak, hanem olyan általa gyűjtött tárgyakat is, mint például az NBA-kosaras Karl Malone dedikált meze. 2013-ban már szerzett némi pénzt, akkor Harley Davidsonját árvereztette el.

Egy interjúban azt mondta, új életet akar kezdeni, a tárgyak nem is annyira fontosak neki, mert minden emlék ott van a fejében, azt senki nem veheti el tőle.