Másfél mázsás mongol a szumó új császára

2015.01.24. 08:29
Több mint negyvenéves rekordot döntött meg Hakuho, 33 tornagyőzelmével ő lett minden idők legeredményesebb szumósa.

A japánoknak óriási fájdalom, de egy mongol harcos javította meg az 1971-ben visszavonult Tajho (Taiho) rekordját. Hakuho az Újévi Nagy Szumótornát már 32 győzelemmel kezdte, szinte mindenki biztos volt benne, hogy ő lesz az egyedüli rekorder a verseny végén. Hakuho igazolta a várakozásokat, a tornából ugyan még két nap hátra van, de mivel a többi induló mindegyike legalább háromszor kikapott, ő pedig veretlenül áll tizenhárom mérkőzés után, már mindegy, mit csinál.

Tavaly is nagy formában szumózott, hat tornából ötöt megnyert. A legutóbbi 12 versenyét nézve kilencszer tudott győzni. A 192 centi magas és 157 kilós szumósnak eddig 893 győzelem és 186 vereség a mérlege.

A most 29 éves Hakuho 2000-ben érkezett Mongóliából Japánba, egy hónapig keresett magának istállót, de senki sem látott benne, fantáziát. Végül tervezett hazaindulása előtt kapott ajánlatot. 2001 márciusában már versenyzett. hét évbe telt, mire elérte a jokozuna (szumóban ez a legmagasabb elismerés) címet. Akkor ő volt a negyedik nem japán jokozuna.

„Tizenöt évvel ezelőtt még csak egy vézna, 62 kilós kölyök voltam, senki sem gondolta, hogy ilyen messzire jutok. De én nem ülök a babérjaimon, folyamatosan arra törekszem, hogy fejlődjek" – mondta még csúcsbeállításnál Hakuho, akit családi hagyományai is küzdősportra köteleztek, hiába volt egy kosárlabdás kitérője (blogján most is van olyan fotó, amelyen kosarasmezben szerepel), hiszen apja, az 1968-as mexikói olimpián birkózásban lett ezüstérmes.

A mongol bajnokról úgy tartják, gyorsasága teszi legyőzhetetlenné, a Wall Street Journal bloggere szerint Hakuho annyival gyorsabb a társainál, mint Usain Bolt a többi futónál.