Barka se tudott szépíteni a lehangoló mérlegen

2015.09.11. 23:06

A Las Vegas-i birkózó világbajnokság utolsó előtti napján a nők befejezték szereplésüket. Az Európa Játékokon győztes Barka Emesén volt a sor, hogy a nem túl kedvező mérlegen szépítsen valamelyest.

Barka az első meccset meg is nyerte egy indiai ellen, a másodikat a szülés után visszatérő amerikai Leigh Jaynes ellenben azonban elbukta 8-5-re.

Az amerikai egy dobással négy pontot ért el, ezt Barka két mögé kerüléssel kiegyenlítette. Jaynes folyamatosan fáradt, de annyira nem, hogy ne tudjon egy akciót csinálni, miután a szőnyegre kerültek mindketten és egymást fogták.

A mérkőzést vezető bíró jelezte, hogy állás, ám a két oldalbíró ezt figyelmen kívül hagyta. Barka azonban nem, ő már felállt volna, Jaynes ugyanakkor kihasználta.

6-4 után egy pontért kitolta riválisát Barka, az utolsó 10 másodpercben még egy végső akciót próbált indítani a győzelemért, de nem sikerült neki, mert Jaynes megkontrázta.

Jaynes-t a döntőbe jutásért 18 másodperc alatt tusolta az ukrán Herhel, így Barka kiesett.

Sastin két győztes meccse mellett Barka nyert egyet, a többieknek ez nem sikerült, és a másik három versenyző mindössze két pontot szerzett.

A szabadfogásúaknál Veréb István (86 kiló) és Szmik Attila (97 kiló) is gyorsan búcsúzott. 

A magyar birkózók pedig egyre közelebb járnak ahhoz, hogy 2007-hez hasonlóan ezúttal se nyerjenek érmet világbajnokságon.

Eredmények


     nők, 60 kg, világbajnok:
 
 Okszana Herhel (Ukrajna)
2. Tserenchimed Sukhee (Mongólia)
3. Leigh Jaynes (Egyesült Államok) és
 Dzanan Manolova (Bulgária)
Barka Emese a negyeddöntőben kiesett
 a döntőben:
Herhel-Sukhee 10-7

     szabadfogás, 61 kg, világbajnok:
 
 Hadzsi Alijev (Azerbajdzsán)
2. Nomin Batbold (Mongólia)
3. Vaszil Suptar (Ukrajna) és
 Vladimir Dubov (Bulgária)
 a döntőben:
Alijev-Batbold 10-0 - technikai tus

     szabadfogás 86 kg, világbajnok:
 
 Abdulrasid Szadulajev (Oroszország)
2. Selim Yasar (Törökország)
3. Mohammad Karimimachiani (Irán) és
 Szandro Aminasvili (Grúzia)
Veréb István a selejtezőben kiesett
 a döntőben:
Szadulajev-Yasar 6-0

     szabadfogás 97 kg, világbajnok:
 
 Kyle Frederick Snyder (Egyesült Államok) 2. Abduszalam Gagyiszov (Oroszország) 3. Pavlo Olinyik (Ukrajna) és
 Hetag Gazjumov (Azerbajdzsán)
Szmik Attila a nyolcaddöntőben kiesett
 a döntőben:
Snyder-Gagyiszov 5-5