Állami bajnok lett az amputált birkózó

2016.02.23. 18:19

Már tavaly is ért el kisebb sikereket, de idén még egy szintet lépett az amerikai Hasaan Hawthorne. A 18 éves, amputált birkózó győzött az alabamai középiskolás bajnokságon,írta a Time.

Hawthorne sípcsontok nélkül született egy ritka betegség következtében, szülei döntöttek úgy négy hónapos korában hogy mindkét lábát amputáltatják, mert így esélye volt arra, hogy ne kerekes székhez kötött legyen, hanem protézissel járni tudjon.

Nemcsak járni, hanem futni is megtanult velük, kisgyerekként is sportolt, ötévesen már baseballozott. A nagy mozgásigénye miatt gyakran is törtek el műlábai, végül kapott egy masszívat is, ami jobban bírta a terhelést. Bébiszittere mesélte, hogy Hawthorne teljesen odavolt a birkózásért, a pankráció is lenyűgözte, folyton ugrált rajta.

Birkózóedzésekre már hét éve jár, a szintén amputált egyetemi bajnok, Anthony Robles inspirálta arra, hogy komolyan vegye a versenyzést, évről évre egyre jobb lett, a szezonban pedig már uralta súlycsoportját, még senki sem győzte le, 37 meccséből mindegyiket megnyerte, szombaton pedig állami bajnok is lett.