Enikő, Melitta
9 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Két győzelem, két vereség a birkózó Eb-n

2016.03.11. 11:23

A négyből két magyar, Ligeti Dániel és Gulyás Zsombor kezdett győzelemmel a rigai birkózó Európa-bajnokság pénteki versenynapján, melyen Wilson Vanessa és Barka Emese egyaránt első meccsén kikapott.

A napot magyar szempontból a 2012-ben Eb-ezüstérmes Ligeti Dániel nyitotta meg, a vártnál sokkal nehezebb sikerrel. A szombathelyi 125 kilós szabadfogású versenyző a görög Joannisz Arzumanidisz ellen lépett szőnyegre, s az esélyek alapján simán kellett volna nyernie. Ezzel szemben csak nagyon nehezen, az utolsó pillanatokban végrehajtott akcióval győzött.

A görög az egész meccsen nem csinált szinte semmit, ám Ligeti is nagyon visszafogottan birkózott, s az első menet után intés miatt 1-0-ás hátrányban volt. A szünetet követően kettőre nőtt a különbség közöttük úgy, hogy a magyar fogta össze ellenfelét s vitte a zóna felé, ahol aztán kissé érthetetlenül térdre rogyott, s kilépett. A hajrában a görög is megkapta az intését, 2-1-gyel azonban nyerő helyzetben volt, s már szinte mindenki lemondott a magyar sikerről, Ligetinek azonban tíz másodperccel a vége előtt sikerült levinnie Arzumanidiszt, s ezzel 3-2-re nyert.

A 70 kilós Gulyás Zsombor simábban váltotta be a papírformát, a svájci Yves Neyer ellen már 15 másodperc után 2-0-ra vezetett azt követően, hogy fejlefogásból szépen mögé került, egy perccel később pedig már néggyel, miután derékra fogott, s szőnyegen kívülre tette riválisát. Ezek után már nem sok kérdés maradt, a folytatásban Gulyás szépen védte riválisa támadásait, s egy mögé kerülés, majd egy négypontos szaltó után 11-0-ás technikai tussal diadalmaskodott.

A nőknél a 69 kilogrammban érdekelt Wilson Vanessa már az első menetben 4-0-ás hátrányba került az izraeli, korábbi Eb-második Ilana Kratis ellen, majd a pihenő után riválisa megdobta, s mögé került, így 10-0-ás technikai tussal kapott ki.

Amíg Wilson esetében kalkulálható volt a vereség, addig az 58 kilogrammban szereplő Barka Emesétől győzelmet remélt a szakvezetés. A bolgár Mimi Hrisztova ellen azonban nem jól jött ki a lépés a magyar birkózónak.

A végig mozgalmas, eseménydús találkozó első menetében a rengeteg támadási kísérlet ellenére nem volt pont, a szünet után nem sokkal viszont Barka keze bent ragadt Hrisztova szorításában, s ebből sikerült a bolgárnak dobást csinálnia, amelyből ugyan a Csepel birkózója visszafogott, ám ez csak arra volt elég, hogy 4-0 helyett 4-1-ről folytatták a felek. A hajrában Gulyás István szövetségi kapitány és Nagy Lajos edző is folyamatosan akcióra biztatta Barkát, de a bolgár nem engedte a lábához közel a magyart, aki - ellenfele intése miatt - végül 4-2-es vereséggel zárt.

Wilson és Barka csak abban az esetben folytathatja a versenyt, ha legyőzőik döntőbe jutnak, s így a vigaszágra viszik őket.