Albert, Lipót
7 °C
14 °C
Index - In English In English Eng

Megdőlt a világ legkevésbé vonzó rekordja

GettyImages-878966912
2017.11.26. 11:16

Az amerikai Kelvin Gastelum szombaton első menetes KO-val győzte le volt világbajnok Michael Bispinget az Ultimate Fighter Championship sangaji gáláján. Karrierjének 12. elszenvedett leütésével

a brit a UFC legtöbbet padlózó harcosává vált.

A középsúlyú meccsen a KO-ig egyébként alig volt ütésváltás, a több elrontott mérlegelést követően Gastelum inkább csak mozgatta, tesztelte Bispinget, aki azonban több ütésével is betalált. Aztán jött egy jobbhorog-balhorog kombináció, a brit összecsuklott, Gastelum rávert még párat; és már ugrott is közbe a bíró.

Bisping becsületére legyen mondva, hogy ő csak két héttel ezelőtt ugrott be egy másik veterán középsúlyú, a leszállóágban lévő brazil fenomén, Anderson Silva helyére, aki egy doppingteszten bukott meg. Ezzel a beugrással csak az volt a baj, hogy Bisping kevesebb mint egy hónapja bunyózott három kőkemény menetet a váltósúlyból középsúlyba visszatérő szupersztárral, Georges St-Pierre-rel; és azon a meccsen is csúnyán leütötték. A kanadai már az első menetben is megrendítette a britet, és a harmadikban pedig elkapta egy tökéletesen időzített balhoroggal. Bisping azonnal lement, de a földön védekezve valahogy túlélte a kivégzésére ráküldött ütéseket (ezt hívják az MMA-ban ground and pound-nak), és GSP csak egy fojtással tudta befejezni a meccset. Senki nem értette, hogyhogy nem kapott egy ilyen masszív verést követően legalább 30 napos meccstilalmat a New York-i atlétikai bizottságtól (a legtöbb gáláért felelős nevadai bizottság szigorú tiltásokat ró ki a keményebb meccsek után).

A mostani meccs után persze sokan felvetették, nem kéne-e Bispingnek ennyi elszenvedett agyrázkódás után visszavonulnia, de ő már a KO-ból felkelve azt nyilatkozta:

Nagyobb szar kell ahhoz, hogy én visszavonuljak!

 Amivel arra is utalt, hogy ő inkább a UFC tavaszra kitűzött londoni gáláján búcsúzna.

És ha nem lenne elég a dicstelen rekord, a KO egy mémcunamival is kecsegtet; Bispinget ugyanis 2009-ben egy másik sokat kapott veterán, Dan Henderson hasonló stílusban (csak egy jobbcsapottal) ütötte merevre a UFC centenáriumi gáláján, a brit ütéstől megcsavart feje azóta az MMA-közösség szerintem legtöbbet csócsált gifjévé vált. Ja igen, erről van szó:

via GIPHY

(Borítókép: Kelvin Gastelum első menetes KO-val győzte le a volt világbajnok Michael Bispinget az UFC shanghai gáláján, 2017, November 25-én. Hu Chengwei / Getty Images Hungary)