Állva akart meghalni, és majdnem sikerült is neki

A küzdősportokban általában ranglisták alapján kerülnek össze a bunyósok, és elég nehéz történetet tenni amögé, hogy miért fenekedik egy orosz szambós egy brazil thai-bokszos, egy kubai birkózó egy ausztrál kick-bokszos ellen. A Twitter meg az Instagram sokat segít a rivalizálás megalapozásában, sokszor úgy indulnak be a küzdelmek, hogy valaki betaggeli egyik, amúgy soha nem látott kollégáját, hogy

Na mi van, @kokemenymmaharcos, nem mersz ellenem kiállni?

És a megszólított bunyós egy ilyen felvetésre nyilván beígér egy kiadós verést, és ha minden jól megy, akkor a néhány hónap múlva esedékes meccs kampányában (melyeket a UFC iszonyú profi imázsvideókkal szokott megtámogatni) már mint ádáz ellenfelekként lehet bemutatni a párost.

Na a magyar idő szerint vasárnap, Los Angelesben rendezett UFC 227 gálához nem kellett a körítésen erőlködni; a főmeccsen mérkőző harmatsúlyú (61 kilós) TJ Dillashaw és Cody Garbrandt hosszú évek óta ismerik egymást;

Mindketten a legendás kaliforniai Alpha Male csapatában edzettek, ami nem csak arról híres, hogy oda gyűlt az alacsonyabb súlycsoportba tartozó harcosok krémje, hanem legendás összetartásáról, fiúkollégiumi hangulatra emlékeztető csapatszelleméről is. Ezt a bandát hagyta ott Dillashaw, a klub első világbajnoka 2015-ben (követve Duane Ludwigot, az Alpha Male fantasztikus állóharc-edzőjét), és bár az elválást eleinte igyekeztek kulturáltan kezelni, hamar felszínre tört az epe – elsősorban az ekkor még csak zöldfülűnek számító Garbrandtban. Az elmúlt három évben azután minden előkerült a szándékos sérülésokozás vádjától (aki valaha sportolt, az tudja, hogy ennél nincs súlyosabb) a „megvan videón, ahogy elpüréztelek az egyik edzésen”-szintű gyerekeskedésig. Ha valaki kíváncsi a teljes Dillashaw-sagára, akkor itt részletesen olvashatja (angolul).

Egy leszámolás nem volt elég

És mivel a gyűlölködés nem a játszótéren, hanem az MMA-szcénában zajlott, ezért kézenfekvő volt, hogy az ügyet végső soron az Oktagonban kell rendezni. A konfliktus erőszakos megoldását elősegítette, hogy Cody Garbrandt gyakorlatilag egy év alatt végigrohant a harmatsúlyon, és simán elvette a verhetetlennek tartott Dominick Cruztól a bajnoki övet. Ezért tavaly novemberben sor is került a Nagy Leszámolásra, melyen a Madison Square Gardenben a Garbrandt offenzíváját kis szerencsével kibekkelő Dillashaw kiütötte riválisát.

Akkor úgy tűnt, hogy ezzel pont kerül a történet végére, és Dillashaw-t összeeresztik a légsúlyú fenoménnel, Demetrious Johnsonnal (aki szintén bunyózott a vasárnapi gálán, az ő meccséről később). Csakhogy a UFC még látott néhány millió dollárt a Garbrandt-Dillashaw háborúban, ezért a novemberi vesztest megajándékozta az azonnali visszavágó lehetőségével.

Hiába volt az első meccs kiegyenlített, sokan fanyalogtak emiatt, és némi joggal. Hiszen ilyen ajándékot csak sokat próbált bajnokok szoktak kapni egy véleményesebb, netán pechesebb vereség után (vagy még ők se, a pályafutása csúcsán lévő José Aldo hiába szaladt bele egy 13 másodperces vereségbe Conor McGregor ellen, mégsem kapott második lehetőséget).

Ahogy az első, úgy a második meccset is a nagy szardobálással adta el a UFC, így sajnálatosan elsikkadt az a tény, hogy

Mindketten elsősorban állóharcosok, Dillashaw komplex, az MMA-ra kalibrált, mozgékony thai-bokszáról ismert, Garbrandt pedig fantasztikus lábmunkájáról, gyors kezeiről (32-0-ás amatőr bokszolói mérleggel büszkélkedhet) és súlycsoportjához képest pusztító ütőerejéről, de mindketten kiválóan birkóznak (mondjuk Dillashaw talán jobban integrálja bunyójába a birkózást).

Állva akart meghalni

A visszavágó tapogatózó szakasza sokkal rövidebb volt a tavalyinál. Elsősorban Garbrandt volt az agresszor, aki láthatólag jobban ráfeküdt a rúgások gyakorlására, mert többször is betalált lábbal az óvatosabban szurkáló Dillashaw testére. De a taktikázás nem tartott sokáig. Előbb egy együttes találatba szédültek bele mindketten, majd pedig Garbrandt ballal padlóra küldte bajnokot. Azonban Garbrandt nagyon elmérte saját erejét, mert úgy gondolta, hogy végzetesen meg tudta rendíteni Dillashaw-t, ezért egy végső rohamot intézett.

Csakhogy ellenfele gyorsan felpattant,  összeszedetten, felemelt fedezékkel várta őt, és két jobbhoroggal kontázva most ő küldte padlóra a ha nem is ész nélkül, de levegős fedezékkel támadó Garbrandtot. Egészen elképesztő: Garbrandt az első meccshez hasonlóan megint túlpörögte a meccset, és egy olyan ütésváltásból kapott végzetes találatot, amiből úgy tűnt, hogy ő jön ki jobban!

Mert ez a két jobbhorog volt a döntő, még ha a meccs végégig jó egy percet is kellett várni. A földre került Garbrandt ugyanis le tudta magáról rázni az őt sorozó ellenfelét, fel tudott tápászkodni. De hiába próbálta felvenni a fonalat, mozgásán látszott, hogy benne maradt az ütés, ezért amikor támadásba lendült, simán benyelt egy jobbegyenest, majd amikor ezután is felkelt, akkor még behajolva egy kemény térdrúgást fejre. De még ennyi sem volt elég, mert 

Szerencsére ott volt a bíró, aki viszont megállította a meccset.

TJ Dillshaw tehát az annyira várt visszavágón már az első menetben elintézte riválisát, és ezúttal is technikai KO-val. Garbrandt előtt nagyon hosszú út áll, ha megint célba akarja venni a bajnoki címet (és Dillashaw skalpját), mert két ilyen vereség után legalább 3-4 meccs kell ahhoz, hogy megint kiérdemelje a címmeccset - különösen a tehetségektől hemzsegő harmatsúlyban. 

Kifordult bokával gyűrték le a világ legjobbját

A UFC 227 másik főmeccse is egy visszavágó volt, a kétszeres olimpiai bajnok birkózó, Henry Cejudo a légsúly (57 kiló) örökös bajnoka, Demetrious Johnson ellen kapott egy második lehetőséget. A két amerikai először 2016 áprilisában találkozott, Johnson az akkor még csak egydimenziós bunyósnak számító Cejudót egy menet alatt - nincs erre jobb kifejezés - széttérdelte. A kihívó állóharca azóta rengeteget fejlődött, Johnson pedig azóta is újabb, meg újabb elképesztő tettekkel gazdagította legendáját.

De hiába tartja ma már mindenki a vasárnapi meccs előtt 27-2-1-es mérleggel rendelkező Johnsont súlycsoporttól függetlenül a világ legjobbjának, pont dominanciája meg talán balhéktól mentes személyisége az, ami miatt üzletileg soha nem volt igazán érdekes a UFC számára. A 12-2-es mérleggel érkező Cejudo elleni visszavágót is csak Dillashaw-Garbrandt felvezetőjének tették be.

Pedig a meccs fantasztikus volt. Az elején úgy tűnt, hogy még azelőtt véget ér, hogy igazán elkezdődhetne, mert a birkózóalapjai ellenére tiszta karateállásban küzdő Cejudo kifordította a bokáját, Johnson pedig kemény comb- és testrúgásokkal dolgozta meg őt. De a második menetre Cejudo bokája már nem tűnt ingatagnak, ráadásul kezdte megtalálni a földrevitelekhez szükséges ritmust és távolságot is. És hiába talált Johnson sokkal többet állásból a képernyőn nagyot csattanó rúgások nem lassították le Cejudót, a ellenfele újra meg újra az oktagonhoz vagy a földhöz tudta szegezni őt, mondjuk komoly pusztítást nem tudott bevinni.

A meccs végén senki nem tudta megmondani, hogy ki is érdemli a győzelmet, de a háromból két pontozónál Cejudo földrevitelei jelentették a különbséget, aki így öt menet, azaz ötször öt perc küzdelem után megosztott pontozással, 2143 nap (!!) után a légsúly történelmének második bajnokává vált.

A szoros meccs után adná magát egy azonnali visszavágó (És hát ki érdemelhetné meg ezt jobban Johnsonnál?), de a meccs után a volt bajnok csak annyit mondott, hogy majd meglátja, és különben is, inkább nemsokára megszülető harmadik gyerekére koncentrál.