Ezt hívják csattanós válasznak

Hiába tűnik úgy, hogy az MMA arról szól, hogy két ember megpróbálja minél alaposabban amortizálni a másikat, a meccsek gyakran nem a verésről, hanem a győzelemről szólnak. És bár ez nagyon banálisan hangzik, mégis vannak olyan bunyósok, akiket nézve ez a különbség ordító válik. Itt van például a váltósúly (77 kiló) világbajnoka, Tyron Woodley. A magyar idő szerint vasárnap hajnali meccs előtt 18-3-1-es mérleggel rendelkező 36 éves bunyós képes 24 percig várni arra, hogy ellenfele elszégyellje magát amiatt, hogy semmi nem történik a meccsen, képes magasról leszarni az állandó füttyszót, a kritikusokat, a twitteres szekálókat. Csak arra vár, hogy ellenfele meginduljon, és el tudja ereszteni jobb kezét vagy pedig dinamitként robbanjon be egy földrevitellel.

Saját munkáltatója is szabadulna már a bajnoktól

Woodley-t a legtöbb bunyóssal ellentétben az sem zavarja, hogy ha a ketrec (oktagon) falához terelve leszűkítik a mozgásterét, mert ellenfelei általában túlságosan tisztelik dinamikus kontráit, és – a UFC -ből mára távozó Rory MacDonaldot kivéve – senki nem tudta igazán szétszedni őt. A Missouriban született bunyósra brutális KO-gyűjteménye ellenére is menthetetlenül ráragadt az unalmas jelző, amihez az is hozzájárult, hogy önmagát legendás bajnoknak tartja, és még a legnagyobb nézőaltatásait is képes korszakos teljesítménynek beállítani.

A számok azonban számok, és miután Woodley meccseivel fémjelzett gálák nem igazán vonzották a peí-per-view előfizetéséket, ezért munkáltatója, az Ultimate Fighting Championship alig leplezett módon igyekszik arra, hogy kitúrja abból az övből, ami hosszú éveken keresztül a szervezet legnépszerűbb és a mai napig egyik legnagyobb bajnoka, Georges Saint-Pierre csípőjén feszült.

Ennek a törekvésnek tudható be, hogy miután Woodley egy éven át tartó sérülési szabadsága alatt kreált egy ideiglenes bajnoki címet, de miután az azt elnyerő Colby Covington megsérült, türelmetlenségében ejtette a kihívót a feltörekvő liverpooli kick-bokszos, a veretlen, 17 győzelme mellett egy döntetlent jegyző fiatal (25 éves) Darren Till kedvéért. A balhés múltú, az MMA Mekkájának számító Brazíliában pallérozódott angol egyébként maga is egy kirívóan unalmas és véleményes pontozásos győzelemnek köszönhetően került a pixisbe, a UFC mégis belelátott egy kellően izgalmas, a nézőket karakterével és küzdőstílusával is jobban izgató bajnokot.

Till ugyanis egy nagydarab, hosszú végtagokkal rendelkező bunyós, aki – a Woodley ellen kétszer is pontozással vesztő Stephen Thompson elleni meccsét kivéve – ügyesen tudja az oktagonhoz terelgetni, majd ott tűpontos bal kezével szétszedni ellenfeleit. A texasi gálára ráadásul a fogyasztását is sikerült úgy kalibrálnia, hogy elkerülte a halálközeli élményt (nem viccelek, májusban majdnem belehalt az utolsó kilók leadásába), és a 90 kilóval meccselő Till simán hozta a 77 kilót.

A meccs első menete értékelhető technikák nélküli tapogatózással telt el, de a második menetben Till belesétált a Woodley-csapdába. Egy jobb felütéssel ugrott be ütőtávba, de közben balját ütésre készülve (az angol sokszor szinte csípőből engedi el a hátsó kezét) leejtette, és ebbe a résbe zúdult be az amerikai jobb horogja.

Till a földre került, Woodley pedig tapadt rá, és nagy lendülettel sorozta, egy könyökütéssel fel is tépve a homlokán a bőrt. De amikor az amerikai látta, hogy a leütés és az azt követő roham nem őrölte fel Till ellenállását, okosan lassított a tempón, és szisztematikusabban kezdte szétszedni az angolt: egy nagy ütés – egy kis igazítás a pozíción.

Till elképesztő szívósságról tett tanúbizonyságot, három percnyi verést követően is csak rázta a fejét a bírónak, hogy "semmi bajom", sőt, kedvezőbb pozícióba tudott kerülni, ügyesen be tudott bújni az amerikai alá, olyan közel tapadva hozz, hogy az képtelen volt nagyobb ütést elhelyezni a fején. Csakhogy Woodley megint kiválóan alkalmazkodott az új pozícióhoz, és ha már ott volt az orra előtt Till feje, a bal keze pedig a hónalja alá került, az ütés erőltetéséről egy "D'Arce-nak" nevezett fojtásra váltott, amivel meglepte ellenfelét. Az amerikai 2009 óta először tudott nyerni földharc-kopogtatással. A fojtással mindenesetre – ahogy azt ő maga teljesen jogosan hangsúlyozta – csattanós választ adott a kritikusainak, a bukmékereknek (akik Tillt tartották nagyobb esélyesnek) és a UFC vezetésének, mely eddig nem igazán volt vevő Woodley saját meccsötleteire.

A mérleg helyett kórházban találta magát

A texasi UFC 228 másik főmérkőzése egyébként az alig egy éve bevezetett női légsúly bajnoki címért ment volna. A bajnok Nicco Montañónak azonban a fogyasztás miatt olyan komoly egészségügyi problémái támadtak, hogy a mérlegelés előtt kórházba kellett szállítani. A UFC vezetősége bedühödött, megfosztotta övétől Montañót, de nem keresett új ellenfelet Valentina Sevcsenkónak, hanem felhozta a főmeccsek közé a szalmasúlyú (52 kilós) brazil Jessica Andrade és lengyel Karolina Kowalkiewicz küzdelmét. Andrade már a harmadik másodpercben megrendítette egy ütéssel a legendásan kemény Kowalkiewiczet, de a lengyelnek néhány pontos találattal sikerült visszatérnie a meccsbe. Az óriási adok-kapok alig két percig tartott, mivel Andrade egy pontos jobbegyenessel merevre ütötte ellenfelét.

Amúgy a McGregor-Nurmagomedov meccsel fémjelzett UFC 229 miatt promóciós fronton háttérbe szorult gála rengeteg látványos befejezést hozott (a 13 meccsből eleve 9 kopogtatással vagy KO-val végződött); a váltósúlyú Abdul Razak Alhassan egy perc alatt merevre ütötte Niko Price-t, harmatsúlyban (61 kilós) Aljamain Sterling pedig Cody Stamann hátáról adott el egy igazán ritkán látható térdfeszítést. Majd mire a Twitteren mindenki kiörömködte magát, jött a Habib Nurmagomedov utáni újabb dagesztáni MMA-üstökös, a pehelysúlyú (65 kilós) Zabit Magomedsaripov, aki a beugró Brandon Davist ugyanezzel a térdfeszítéssel kopogtatta – ahogy a meccs után elmondta, azért, mert sokan kritizálták a földharcát. Miután a UFC-ben eddig ilyen térdfeszítést összesen egyszer sikerült élesben alkalmazni, ez körülbelül olyan,  mintha mondjuk (focihasonlat!)