McGregor megint mindenkit meglepett

2019.01.21. 18:52

Conor McGregor már megint mindenkit meglepett – de ezúttal pozitív értelemben.

A pszichológiai hadviseléséről hírhedt ír MMA-sztár ugyanis lemondott a Habib Nurmagomedov elleni azonnali visszavágóról, és helyette inkább – egy több szempontból is logikus húzással - egy alacsonyabban rangsorolt ellenfelet választott: az amerikai Donald Cerronét. A veterán amerikai a magyar idő szerint vasárnap hajnali UFC Brooklyn gálán “Cowboy” Cerrone óriási meccset vívott Alexander Hernandezzel, akit egy tőle megszokott csattanós fejrúgással intézett el:

Cerrone a győztes meccs utáni villáminterjújában kihívást intézett McGregorhoz, akit az utóbbi hónapokban folyamatosan kóstolgat, és akivel pár éve már talán minden idők legviccesebb sajtótájékoztatóján egy kis szájkaratéba is belebonyolódott. De mivel Cerrone az utóbbi években inkább a váltósúlyban vitézkedik – 6-4-es mérlege is mutatja, változó sikerrel -, ezért mindenki úgy spekulált, hogy ha Conor nem Habibbal, akkor vagy valamelyik top5-ös kihívóval mérkőzik meg – mondjuk azzal a Dustin Poirier-vel, akit pehelysúlyban már kiütött -, vagy pedig visszamegy pehelysúlyba, hogy annak bajnokával, Max Holloway-jel játssza le 2013-as meccsük visszavágóját (ami Holloway részéről lenne visszavágó, hiszen utolsó vereségét az ír mérte rá).

Csakhogy, hogy McGregor egy visszafogott és tiszteletteljes posztban azt írta:

Egy ilyen küzdelemért, Donald, én is kiállok veled.

Gratulálok.

Persze a visszafogottság mellett a szarkazmus is ott lappangott a tweetben, mivel a gratuláció arra is vonatkozott, hogy McGregor neve garancia a gála rekordbevételére, és ebből a rekordbevételből - akárki is az - az ír ellenfelének is csurran-cseppen. Cerrone elégedetten reagált a pozitív válaszra, és kijelentette, hogy nem csak Las Vegasban, de Dublinban is kész megmérkőzni az írrel.

A UFC-rajongók óriási lelkesedéssel fogadták a szóbeli megegyezést. Hiszen Cerrone egy igazi legenda, az egyik leghíresebb “action fighter” (nagy híve vagyok az angol szakkifejezések magyarításának, de ezt nem tudtam értelmesen lefordítani), aki minden egyes bunyóján kőkemény, tehnikás és intenzív bunyót diktál, nem mellesleg látványos befejezésekkel tarkítva:

Legendájához az is hozzátartozik, hogy

magasról tesz a meccspolitikára, a formaidőzítésre, azzal bunyózik, akit elé raknak, és akkor, amikor azt meccsszervezők kérik.

És fizikai adottságainak, valamint a szerencsének köszönhetően annak ellenére, hogy jópár komoly verésben volt része karrierje során, 35 évesen mégis 3-4 meccset vív évente, ami egy huszonéves ifjú titánnak is becsületére válna. Elképesztő aktivitásának köszönhetően egy sor UFC-rekordot ő tart, ezek közül kiemelkedik a legtöbb győzelem (22), a legtöbb idő előtti befejezés (16) és a legtöbb különdíj (szintén 16), de már ahhoz is csak egyetlen meccsre van szüksége, hogy övé legyen a legtöbb UFC-meccs.

Azonban annak ellenére, hogy masszív thai-bokszának és veszélyes földharcának köszönhetően potenciálisan bárkire fenyegetést jelent, Cerrone valahogy mégsem tudott elég konzisztens teljesítményt nyújtani a bajnoki címhez. Gyengéjéül azt szokás felhozni, hogy lassan melegszik be a meccsbe, és adok-kapok stílusát könnyen meg tudják törni azok a bunyósok, akik stratégiájukat az állandó nyomásgyakorlásra alapozzák.

Ebből a szempontból McGregor jól választott magának ellenfelet, hiszen az ír fantasztikusan szűkíti az ellenfelei rendelkezésére álló területet, és kiválóan büntet kontrákkal ( stílusáról bővebben a Habib elleni meccsének beharangozójában olvashaz). Másfelől a UFC könnyűsúlya és McGregor karrierjének újraindítása szempontjából is jó választásnak tűnik, ha McGregor nem hajszolja bele önmagát a Habib elleni - talánaz év végén létrejövő - visszavágóba azelőtt, hogy ne abszolválna pár olyan meccset, ami után senki nem kételkedik abban, hogy megérdemel egy újabb lehetőséget a félelmetes dagesztáni ellen.

Persze a McGregor-Cerrone leszámoláshoz szükség lesz még a promóciós szervezet áldására. Dana White, a UFC igazgatója egyelőre enigmatikus frázisokkal hárította el a válaszadást:

Bármi lehet. Ha ők is akarják, és a szurkolók is akarják, akkor persze. De ne rohanjatok azt harsogva, hogy “Létrejön!”, mivel még nem tudom pontosan, mit is fogok kezdeni. De nekem teszik, hogy ez a két, mindenre kész fickó egymással akar megmérkőzni.

Az óvatosság annál is inkább érthető, mivel McGregorra még vár egy meghallgatás a UFC 229 gáláját lezáró balhé miatt, amin ökölharcba keveredett Habib Nurmagomedov csapattársaival.