Az MMA-ban is megszívathat a bíró

Magyar idő szerint vasárnap hajnalban a világ vezető MMA-szervezete végre egy igazán erős gálát pakolt össze. Sőt, a Las Vegas-i UFC 235 annyira erős volt, hogy vétek lett volna szokás szerint csak a főmeccseket kiemelni, mivel nem kevesebb, mint hat olyan bunyó volt, ami valamilyen szempontból érdekes/jelentős volt.

Majdnem sikerült önmagát megvernie

Jon Jones, a szikrázóan tehetséges, de drog-, majd doppingproblémák miatt hosszú pihenőkre kényszerülő félnehézsúlyú (93 kilós) sztár december végén hódította vissza eltiltás miatt elvesztett bajnoki övét. És úgy tűnik, azzal hálálja meg a UFC-nek azt, hogy a szervezet minden körülmény között kiállt mellette, hogy – egyelőre – nem kezdett el a súlycsoportok között variálni, címeket egyesíteni, mint nála sokkal kevesebbet az asztalra letevő, és sokkal több releváns kihívó által kergetett bajnokok, hanem saját súlycsoportjában marad aktív.

Csakhogy a félnehézsúly az Alexander Gustaffson meccse óta sem lett sokkal erősebb, ezért most a UFC arról az Anthony Smithről akarta elhitetni, hogy valódi kihívója lehet a minden téren fenomenális Jonesnak, aki eddig a súlycsoportban összesen három meccset abszolvált, előtte a középsúlyban vitézkedett felemás mérleggel (egyébként alig 30 évesen elképesztő meccsszámmal rendelkezik, a Jones elleni volt 45. profi meccse, ami mellett még 30 amatőr MMA-küzdelmet is vívott).

Jones a tőle megszokott alapossággal és átgondoltsággal oldotta meg a Smith jelentette feladatot. Smith az első menetben még partiban volt, válaszolt az ütésekre, igyekezett blokkolni Jones távolságot méregető első kezét, állásváltásokkal zavarni ellenfelét. Csakhogy a bajnok pontos és erős rúgásokkal kezdte szétszedni a bordáit, a hasfalát, a combjait és a lábszárait, a harmadik menetben meg jött a menetrendszerű földrevitel.

Nagyjából a harmadik menet közepétől váltott az erejével teljesen elkészült Smith túlélőmódra, innentől kezdve Jones lényegében azt csinált vele, amit akart. A negyedik menetben például elsütött egy könyökütés-kombinációt vagy egy sípcsontra mért térdrúgást (?!?), utána 

Smith pedig csak azt tudta bizonyítani, hogy méltó „Oroszlánszívű” becenévre, mivel mindent benyelt, amit kapott, és kihúzta a meccs végéig. Az egyhangú pontozásos győzelem után Jones nagyon szerényen nyilatkozott, ellenfelét is méltatta:

Soha nem volt még olyan ellenfelem, aki az oktagonban kommentálta azt, amikor épp vertem.

Ez a meccs rémálom volt

A társ-főmeccs előzetesen sokkal izgalmasabbnak tűnt, mint Jones újabb hengerlése, mivel megmutatta, milyen különbségek rejtőzhetnek két, papíron nagyon hasonlónak tűnő karakter között. Woodley és Usman egyaránt csúcskategóriás birkózók, mindketten iszonyú erősnek számítanak a váltósúlyban (77 kilóban), és mindketten a magabiztos “úgy se mer senki összekapaszkodni velem”-alapra pakoltak rá egy korrekt boksztudást. Csakhogy míg a bajnok azzal csinált karriert, hogy unalomig menő türelemmel várja ki, hogy ellenfele kezdeményezzen, és arra kontrázzon egy ir-tó-za-to-san dinamikus és erős jobbcsapottal vagy jobbhoroggal, addig az üstökösként feltűnő nigériai származású kihívó klasszikus daráló: ütésekből megy levitelekbe, a földön erős nyomás alatt tartja ellenfeleit, majd amint felállnak, megy az ütés, a levitel, a földön a gyűrés, majd így tovább, akármeddig.

Mivel Usmannak relatíve kevés élvonalbeli bunyóst kellett letudnia a címmeccsig, ezért kevesen adtak neki esélyt, de a nigériai nagyon okos, átgondolt taktikával kezdte a meccset. Woodleyt többször is az oktagon falához tudta szorítani, ahol rengeteg testütéssel (meg olyan unortodox technikákkal, mint a levállalás, vagy a lábfejre taposás) kezdte puhítani.

A második menetben folytatódott az Usman-uralom, a nigériai egy nagy könyökütéssel eltalálta Woodleyt, majd óriásit dobott a UFC legjobb földrevitel-elleni védelmével (97 százalékos védekezési rátával) rendelkező bajnokon. Hiába veszekedtek vele edzői, Woodley képtelen volt előre menni, kombinációkkal próbálkozni, csak a Nagy Ütésre várt. Usman azonban egy pillanatra sem állt meg előtte, és a meccs végéig olyan nyomást fejtett ki, hogy nézni is fárasztó volt. A negyedik menetben Woodley egy nyíltsisakos ütésváltás erejéig néhány másodpercre levegőhöz jutott, de ebből sem tudott jobban kijönni. Usman az ötödik menetben újabb nagy dobással vitte földre, és a meccs nem is engedte felállni őt.

A meccs kimenetele egy pillanatig nem lehetett kérdés; Woodley a meccs után sportszerűen elismerte, hogy nem a felkészülésével volt baj, sérüléssel sem kellett küszködnie,

Ez a meccs egy rémálom volt.

Az MMA-ban is megszívathat a bíró

Ben Askren azon kevés bunyósok egyike, akit éveken át hiába akart leigazolni a UFC, valahogy nem sikerült. Eddig. A “funky-birkó” nagykövetét (bocsánat, de a “funky wrestling”-et nem tudtam jobban magyarítani) rengeteg elit váltósúlyúval mérték már össze gondolatban, ugyanis Askren kinézetre hiába tűnik pohosnak a mezőnyhöz képest, eddig minden ellenfelét – akik pedig hónapokig készülhettek ellene – játszi könnyedséggel csomagolta össze, és nagy arccal magyarázta, mennyivel jobb a UFC épp regnáló bajnokainál.

34 éves korára összehozott UFC-debütálása egy klasszikus állóharcos vs. birkózó meccs volt, melyen a nagy hajrázó, összeszedett két- és lábmunkával dolgozó, amellett pont a birkózók ellen kiválóan védekező volt világbajnok, a 36 évesen 17 éves MMA-karriert Robbie Lawler volt. ÉS a meccs valóban elképesztő volt:

• Lawler rögtön az elején megkontrázta Askren fogását, irtózatosan fejre dobta a birkózófenomént, majd pedig az alul lévő Askrenre olyan verést mért rá, hogy mindenki azt hitte, hogy akkor ennyi volt a debütálás.

• Csakhogy Askren felállt, és Lawlert az oktagon falához szorítva, irtózatosan szétvert fejjel elkezdte azt a munkát, amivel eddig minden ellenfelét fizikailag és mentálisan is felőrölte.

• És amikor Askren az első menet végén végre földre vitte ellenfelét, és fejét oldalról a hóna alá fogta, akkor a bíró Lawler lankadó karjaiból úgy ítélte meg, hogy a szorítás elzárta a nyaki ütőerét, és azonnal véget vetett a mérkőzésnek. Azonban kiderült, Lawler valószínűleg végig tudatánál volt a fejlezárásban. Azaz Askren megérdemelten, de azért mégis egy bírói ítélettel győzött.

Valaki háromszor is bele tud lépni ugyanabba a folyóba

Túlzás nélkül az egész MMA-világ lélegzet-visszafojtva várta, vajon vissza tud-e térni Cody Garbradt a TJ Dillashaw ellen oda-vissza elszenvedett két, mentálisan is megterhelő KO-vereséget követően. Az nem volt kérdés, hogy Garbrandt a brazil Top10-es harmatsúlyú (61 kilós) Pedro Munhoz elleni is hozza majd a villámgyors kéztechnikáit, a szemkápráztató lábmunkáját, inkább az, hogy képes lesz-e okosan felőrölni egy szívós, a meccs utolsó pillanatáig veszélyes ellenfelet. Na erre a kérdésre az amerikai egy harsány és kiábrándító NEM-mel válaszolt. Ugyanis már az első menetben megint elkapta a vérszomj, és belement egy olyan tűzpárbajba a kemény állú Munhozzal, amiből megint nem ő jött ki jobban, és néhány oda-vissza kiosztott brutális horgot követően a menet vége előtt nyolc másodperccel összerogyott.

 A brazil becsületére legyen mondva, hogy addig sem játszott alárendelt szerepet, mert Garbrandt első lábát sípcsonttól combig alaposan felpuhította rúgásaival, amivel láthatóan kizökkentette az amerikait a ritmusából.

Dobás mellé forgórúgás: ez a Habib 2.0

Tavaly az MMA-rajongóknak a szupersztár-státuszba kerülő Habib Nurmagomedov után egy újabb dagesztáni fenomén nevét kellett megtanulnia. Zabit Magomedsharipovról nehéz volt nem szuperlatívuszokat hallani-olvasni, amerikai edzője például az első komplett MMA-snak tartja, aki minden területen fantasztikus, és nincs gyenge pontja. Ebben van is valami, mert Zabit nem csak a legszebb dagesztáni birkózóhagyományokhoz méltó módon dobálta eddig ellenfeleit, hanem látványos rúgásokkal is terrorizálta őket.

Az azért még meglehetősen csiszolatlan dagesztániban a UFC ráadásul meglátta a Habib 2.0-át, ezért a szervezetben vívott ötödik meccsén egy stílusához passzoló, kemény, technikás, de a pehelysúlyhoz kissé statikus ellenfelet állított elé. Jeremy Stephens-szel szemben azonban a különbséget nem a villantós rúgások jelentették, mert a több komoly adok-kapokkal tűzdelt meccsen Zabit végül inkább a földreviteleivel építette fel az egyhangú pontozásos győzelemhez szükséges pontelőnyt.

Johnny Walker berobbant az élvonalba

A félnehézsúly új kedvence az 2019-ig még a legjobb 15-ben sem jegyzett brazil Johnny Walker, aki vicces mimikájához technikás és agresszív KO-kat hozzátéve vált 2018 egyik közönségkedvenccé, meg arról, hogy őt tényleg a whiskeyről nevezték el. Miután Johnny Walker a február elején tartott fortalezai gálán 15 másodperc alatt intézte Justin Ledet-t, ezért ő, a menedzsmentje és a UFC egyaránt arra jutott, hogy ha már úgyis felkészült, akkor még négy hétéig, a ranglistán eggyel előtte álló, 14. Misha Cirkunov elleni meccséig igazán szinten tudja magát tartani.

A 31 éves Cirkunov kellően keménynek tűnt Johnny Walker számára, hiszen a lett származású kanadai dzsódós UFC-debütálásán olyan erős satuba fogta Alex Nicholson fejét, hogy szegénynek mindkét oldalon eltört az állkapcsa, viszont mivel két Top10-es félnehézsúlyú is simán kiütötte őt, ezért neki is bizonyítania kellett.

De a meccs végül csak egy újabb jelenetet adott hozzá Johnny Walker promóciós videójához, hiszen a brazil ügyesen belecsalta Cirkunovot egy gyögyörű ugró térdrúgásba. Két hónapon belül két KO, miközben összesen nem töltött egy percet az oktagonban, és egyetlen ütést sem kellett benyelnie.

(Borítókép: Tyron Woodley és Kamaru Usman mérkőzése 2019. március 2-án. Fotó: Isaac Brekken / Getty Images Hungary.)