Bence
18 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Eltűnt a UFC-csúcstartó szeme

GettyImages-1148654096
2019.06.09. 08:41

Egy MMA-meccs is simán lehet olyan unalmas, mint egy LiVerpool-Tottenham BL-döntő.

A bunyósok sokszor percekig csak keringenek, egymásra várnak, netán az egyikük megelégszik ellenfele ketrechez passzírozásával. Vagy ha mégis földre kerülnek, akkor aki felül van, az örül az előnyösebb pozíciójának, aki alul van, az annak, hogy relatíve biztonságban van. Ezért senki meg sem moccan, nehogy rosszabb helyzetbe kerüljön.

Na ilyen meccstől nem kell félni, ha a párosításban azt a nevet látjuk, hogy Tony Ferguson. Vagy azt, hogy Donald Cerrone.

És amikor kiderült, hogy a két könnyűsúlyú (ez mérlegeléskor 70, bunyónál simán 80-85 kilót jelent) ász egymással csap össze a UFC magyar idő szerint vasárnap hajnalban rendezett chicagói gáláján, akkor garantált volt a tűzijáték.

A 24-3-as mérleggel oktagonba lépő Ferguson már csaknem négy éve a világbajnoki címmeccs várólistáján hánykolódik; volt egy ideiglenes öve is, de azt meccs nélkül, sérülése miatt veszítette el, amikor Habib Nurmagomedov könnyűsúlyú bajnok lett. A dagesztáni klasszissal egyébként már négyszer összepárosították, de valahogy soha nem akart összejönni a meccs (2017-ben egészen a mérlegelés előtti órákig úgy tűnt, hogy megvalósul az elátkozott találkozó, a nagyot fogyasztó dagesztáni ekkor lett rosszul).

A már 35 éves mexikói-amerikai mellőzöttsége nem csak a sérüléseinek meg a balszerencsének köszönhető; a UFC menedzsmentje egész egyszerűen nem látja a fellengzős, de valahogy mégis esetlen, nem túl szerethető (és ami legalább ilyen fontos: úgy igazán nem is utálható) bunyósban azt a húzónevet, mint McGregorban, vagy most már Habibban, és amikor csak lehet, kibabrálnak vele. Ahogy tavaly McGregor, úgy idén Dustin Poirier előzte be őt a címmeccsért való sorállásban, így be kellett érnie a ranglista szempontjából értelmetlen (hiszen a 11 meccses veretlenségi szériával büszkélkedő Ferguson számára egyedül a címmeccs lenne logikus), de nézettség és presztízs szempontjából azért mégiscsak kihívásnak számító Cerronéval.

„Cowboy” ugyanis a UFC egyik sztárja, egy sor rekord tartója – legtöbb győzelem (22), a legtöbb idő előtti befejezés (16) és a legtöbb különdíj (szintén 16). A meccsre 36-11-1-es (az utolsó szám a törölt eredményt jelzi) mérleggel érkező, és még csak 32 éves coloradói bunyós ugyanis az elmúlt évtized liftezése után úgy tűnt, végre kellően konzisztens bunyót tud felmutatni ahhoz, hogy karrierje végére csak megcsípje a vitrinből eddig hiányzó bajnoki övet. Azonban Ferguson minden kétséget kizárólag bajnoki szintű próbatétel elé állította Cerronét.

Ugyanis a coloradóinak mindig is az állandóan előrenyomuló, Cerrone klasszikus kick-bokszát csírájában megfojtó bunyósok jelentették az Achilles-sarkát, és Ferguson hírhedt a már-már eszelős nyomásgyakorlásáról, végtelen állóképességéről. Fergusont nem túl nehéz eltalálni, sőt leütni sem. De ő ott áll be alapjáratra, ahol másoknak véget ér a meccs, és ez az alapjárat is 8000-es fordulatszámot jelent. Csak úgy ontja magából a változatosabbnál változatosabb technikákat a taposórúgásokon át a homlok bőrét borotvaként hasító könyökütésekig, és ezt a tempót simán tudja öt meneten keresztül tartani.

A meccs alakulása megjósolhatatlan volt az óriási rutin, a mindkét részről felvonultatott óriási arzenál – azt nem is említettem, hogy mindketten rendkívül kifinomult, rendkívül célirányos földharccal rendelkeznek –, és az utóbbi hónapok ellentétes irányú lelki tényezői (Cerronénak nem csak a kalandos életét, a bunyóját is konszolidálta fia születése, Ferguson ellenben komoly mentális problémákkal küszködött) miatt;

de a sok esélylatolgatás ellenére ez is csak úgy alakult, ahogy az összes többi Ferguson-meccs.

Az első menetben még kiegyenlített volt a küzdelem, mindkét bunyós a tőle elvárt intenzitással szórta a technikákat, és mindketten sorozatban találtak is – részben annak köszönhetően, hogy egyikük sem jeleskedett, az ütésvonalból való kimozgásban, de még a kézzel való blokkolásban sem. A különbség szokás szerint a második menettől jött elő, amikor Ferguson balegyenesei, bal csapódó rúgásai, és fordulásból eleresztett könyökütései elkezdték átrajzolni Cerrone fizimiskáját, míg a folyamatos hátrálásra kényszerített coloradóitól egyre ritkábban jött a riposzt.

A második menet végére, azaz 10 perc elteltével a teljes erővel ülő ütések tekintetében Ferguson 104-68-ra vezetett, Cerrone orrából dőlt a vér, jobb szemhéja pedig látványosan megdagadt – és kevésbé látványos, de legalább ilyen kellemetlenül érinthette a rengeteg, hasra-bordára bekapott szúró rúgás is. A menet végén a Cerronénak szorító chicagói közönség amiatt hördült fel, hogy az „Állj!”-t jelző gongszó után kedvencük még bekapott egy jobbegyenest, majd pedig amiatt, hogy a ringorvos a szünet végén jelezte, hogy

nem engedi vissza a ketrecbe Cerronét.

A bunyós szemhéja ugyanis olyan gyorsan elkezdett dagadni, hogy teljesen elzárta a jobb szemét, és a további találatok már a szem épségét kockáztatták volna. A közönség a videós visszajátszás –melyből kiderült, hogy a szemet nem a szabálytalan technika zárta le - után is kifütyülte a teljesen megérdemelten technikai KO-val győztesnek kihirdetett Fergusont, aki maga is sajnálta, hogy így ért véget a meccs.

Egy újabb fejjel tért haza a kirgiz terminátor

Annak ellenére, hogy a Ferguson-Cerrone volt a gála leginkább várt meccse, vasárnap hajnalban két UFC-világbajnoki címmecset is rendeztek, és egyik sem okozott csalódást. A legsimább a 31 éves kirgiz klasszis Valentina Sevcsenko meccse volt, aki olyan magabiztossággal gázolt át Jessica Eye-on, hogy az amerikainak lényegében momentuma sem volt a meccsen. A 16-3-as mérleggel érkező Sevcsenko az első menetet három kőkemény köríves testrúgással kezdte, majd pedig a földön iskolázta szintén nem kezdő, de csak 14-7-es mérleggel rendelkező ellenfelét. Eye a második menet elején is arra számított, hogy Sevcsenko testrúgással kezd majd, azért amikor látta a lendülő bal lábat, akkor kezét lejjebb vitte.

Csakhogy az a láb nem a borda, hanem a halánték felé zúdult, és azonnal az eszméletlenségbe taszította az amerikait.

A KO erejére jellemző, hogy sem a győztes, sem edzői stábja nem ünnepelt, inkább azt figyelték, mikor sikerül eszméletre téríteni Eye-t.

Mindig ő az esélytelenebb, mára kétszeres olimpiai bajnok és kétszeres UFC-bajnok

Annak ellenére, hogy birkózó olimpiai bajnok, és egy éven belül a világ öt legjobb bunyósa közül kettőt elintézett, Henry Cejudo még mindig csak egy sötét ló.

A Henry Cejudo előbb tavaly nagy meglepetésre – és hát legyünk őszinték: egy elpontozott meccsen – elnyerte a sokkal esélyesebbnek tartott Demetrious Johnson 2143 napig birtokolt légsúlyú – 57 kilós – bajnoki övét. Majd amikor az eggyel nehezebb kategóriát uraló TJ Dillashaw kissé arrogáns körítéssel lefogyasztott, hogy elvegye az övét, akkor szintén nem kis meglepetésre 32 másodperc alatt kiütötte riválisát. És az intő előjelek ellenére a UFC chicagói gálája – melyen nem a légsúly, hanem a doppingolása miatt eltiltott Dillashaw harmatsúlyú öve volt a tét - előtt a bukmékerek megint nem őt tartották esélyesnek; csakhogy a

ez az esélytelenség nem elsősorban Cejudo kvalitásainak, hanem ellenfele, a meccs előtt 28-5-ös mérleggel Marlon Moraes lenyűgöző teljesítményének szólt.

Moraes a – mára teljesen megújult formátummal kísérletező – World Series of Fighting bajnokaként érkezett a UFC-be két éve, és azóta öt meccséből négyet megnyert, egyetlen kudarcát is sikerült megbosszulnia. Háttere teljesen más, mint a kiváló (mármint olimpiai bajnok szinten kiváló) földreviteleire szép karatemozgást építő Cejudónak. A brazil kisiskolás kora óta thai-bokszol, és csak néhány brazil bajnoki cím után fordult a kevert harcművészet felé, emellett pedig az egyik leginkább MMA-specifikus földharc-mester, Ricardo Almeida alatt is eljutott a fekete-övig. A meccsen aztán hamar kiderült, hogy

Cejudo számára Moraes maga a két lábon járó rémálom.

A brazil ugyanis az amerikai ütőtávján kívül mozgott, és onnan kezdte el irtózatos rúgásokkal masszírozni a combját, és többször a fejét is veszélyeztette. Cejudo hamar rájött arra, hogy muszáj lenne valahogy elérnie Moraest. Csakhogy az amerikai soha nem volt a nagy távolságot áthidaló bemenetelek mestere, a rúgásokat sem tudta elkapni, első kézzel pedig csak erőtlenül maszatolt. A második menetre combjai már püspöklilában játszottak, Moraes többször is kirúgta alóla a lábait, amikor meg az amerikainak mégis sikerült közel kerülnie, akkor az ütésváltásokból rendre rosszabbul jött ki. Azonban Cejudo egészen kivételes állóképességről és egészen kivételes akaraterőről tett tanúbizonyságot, és túlzás nélkül

a sírból hozta vissza a meccset.

Ugyanis összeszorított fogakkal addig nyomult előre, amíg igen kemény és gyors jobbjával el nem kezdett találni. Majd ahogy az ütések fedezékében közel került Moraes-hez, földrevitelek helyett a fogásból eddig nem látott kemény térdrúgásokkal rendítette meg ellenfelét. A brazil energiája másodpercről-másodpercre csökkent, de a meccs fordulatosságát jelzi, hogy a második menet utolsó másodpercében mégis neki sikerült szebben búcsúznia egy óriási jobbhoroggal.

De a találat nem maradt Cejudóban, és az amerikai a harmadik menetben ugyanott folytatta, ahol az előzőben abbahagyta: folyamatosan jött előre, jobbegyeneseivel rendre talált, és összekapaszkodásokból pedig keményen térdelte az egyre kimerültebb Moraest. És csak ekkor, harmadik menet közepén cibálta a brazilt a földre, onnan pedig már nem volt felállás. A brazil egy darabig még állta a felülről rázúduló ütéseket, majd amikor már elvesztette a fonalat, akkor a bíró gyorsan közbelépett.

Henry Cejudo óriási fordulatot végrehajtva, technikai KO-val győzött, és a sikernek köszönhetően tagja lett kétszeres világbajnokok igen szűk körű klubjának.

A kétszeres világbajnok farkasok közé csöppent

Annak ellenére, hogy Cejudo a meccs utáni nyilatkozatában a harmatsúly Nagy Öregjeit, köztük Urijah Fabert és Dominic Cruzt hívta ki, ha valóban igazi bajnok akar lenni, inkább a ranglistán mögötte lévőkre figyelnie. A harmatsúly ugyanis telis-tele van világklasszisokkal, és még a felvezető kártyára is jutott olyan bunyós, aki akár egy-két éven belül simán elnyerheti a bajnoki övet. Például az amerikai Aljamain Sterling, aki egy szikrázóan kemény kick-boksz-meccsen pontozással gyűrte le a brazil Pedro Munhozt.

A másik harmatsúlyú összecsapáson pedig a veterán Jimmie Rivera 2018 egyik üstökösét, az egy év alatt négy meccset abszolváló az orosz Petr Jant próbálta megállítani. Az amerikai gyors kombinációkkal, az ellenfél állását szétziláló comb- és vádlirúgásokkal az első- és a második menetet is simán hozta... volna. Csakhogy a legjobb ütései sem rendítették meg az oroszt, és amikor Rivera a menetek végén egy pillanatra a ketrec falánál ragadt, akkor Jan azonnal a padlóra küldte őt. Az amerikait az első-, majd a második menet végén is csak a gongszó mentette meg a kiütéses vereségtől, és annak ellenére, hogy a szünetekben képes volt regenerálódni, a harmadik menetben az érthetően kissé szétesett, addig hatásos rúgásait például teljesen elhanyagoló Rivera már képtelen volt fordítani. A még csak 26 éves Petr Jan egészen elképesztő módon egy naptári éven belül már az ötödik meccsét vívta, és nyerte meg.

(Borítókép: Donald Cerrone (balra) rúgja meg Tony Fergusont az UFC 238 gálán 2019. június 8-án. Fotó: Rey Del Rio / Getty Images Hungary)