Ungvári Attila bronzérmet nyert az Európa Játékokon

2019.06.23. 18:54 Módosítva: 2019.06.23. 21:28

Ungvári Attila szerezte meg a magyar küldöttség első érmét az Európa Játékokon, miután a vasárnapi bronzmeccsen győzni tudott Minszkben a német Alexander Wieczerzak ellen – írja az MTI.

Ungvári ötödik mérkőzésén, a harmadik helyért a német Alexander Wieczerzakkal csapott össze, akitől eddigi egyetlen találkozójukon kikapott. Ezúttal két percig nem nagyon történt semmi, ekkor viszont előbb a németet, majd közvetlenül ezután a magyart is megintették. Akciót nem is látott a közönség, mert bő egy perccel a négyperces mérkőzésidő letelte előtt Ungvári a földre került, de sikeresen kivédekezte Wieczerzak támadását. 

Így aztán következhetett az aranypontig tartó hosszabbítás, ami szintén nem volt túl eseménydús, de végül Ungvári vazaarit érően eldobta ellenfelét, így övé lett a győzelem

Szerintem tökéletes volt ez a mai nap, attól az egy meccstől eltekintve, amikor a bolgártól vereséget szenvedtem. Nem érzem magam vesztesnek, hiszen aki ismeri a dzsúdós pályafutásomat, az tudja, hogy rengeteg hullámvölgy volt ebben a 22 évben, most pedig iszonyatosan boldog vagyok, hogy újra sikerült Európa-bajnokságon érmet szereznem.

– mondta a mérkőzés után Ungvári.

A torna ezúttal az Európa-bajnokság is egyben, ez pedig azt jelenti, hogy a magyar cselgáncsozó 2010 után így ismét Eb-bronzérmet tudott nyerni. Ez volt egyébként a magyar cselgáncssport 47. Eb-bronza, egyben pedig a magyar küldöttség első medálja a minszki Európa Játékokon.