Habib leszerződött a világ legjobban várt MMA-meccsére

2019.11.26. 18:09

Az Ultimate Fighting Championship egyik legnagyobb sztárja, Habib Nurmagomedov menedzsere, Ali Abdelaziz kiposztolta ügyfele csütörtökön aláírt szerződését, melyben ott áll, hogy

a veretlen dagesztáni MMA-klasszis 2020 április 18-án fogja megvédeni bajnoki címét Brooklynban, méghozzá Tony Ferguson ellen.

Habib szeptember elején tért vissza a Conor McGregor stábjával való balhéja miatt kapott eltiltásából, akkor Abu-Dzabiban Dustin Poiriert fojtotta le játszi könnyedséggel. Tony Ferguson pedig júniusban verte meg Donald Cerronét. Győzelmeik és ranglistán elfoglalt pozícióik alapján teljesen logikus, sőt, szükségszerű a párosítás, azonban eddig sokan attól tartottak, hogy a UFC a bevételeket szem előtt tartva inkább a Habib-McGregor visszavágót akarja majd nyélbe ütni (annak ellenére, hogy ezt a dagesztáni kerek-perec visszautasította).

A könnyűsúly (70 kiló) két legnagyobb alakjának összehozása egyébként önmagában is egy évek óta tartó küzdelem, a párosítást sokan elátkozottnak tartották (pedig csak a csúcskategóriás MMA buktatóit sűrítette magába). Nurmagomedov és Ferguson meccsét ugyanis már négyszer hirdette ki a UFC, de volt, hogy az amerikai egy nappal a meccse előtt szenvedett térdszalag-szakadást, mert megbotlott, és volt olyan, hogy a dagesztáni a fogyasztási procedúra miatt rosszul lett a mérlegelés előtt, miután a sportcsarnok helyett a kórházban kötött ki. Szóval Ali Abdelaziz egyáltalán nem túlzott, amikor azt írta posztjában, hogy

Ezt várták a rajongók.

A Habib-Ferguson-meccs lehetséges kimenetelén már évek óta spekulál minden MMA-rajongó. A 28 profi meccséből 28-at győzelemmel abszolváló 31 éves Habib Nurmagomedovot célirányos birkózása, ereje és állóképessége miatt sokan tartják verhetetlennek. Másfelől azonban a 35 éves, a UFC által előbb McGregor, majd mostanában Habib miatt némileg mellőzött Tony Ferguson egy igazi MMA-virtuóz, aki a küzdelem minden elemében otthon van, ráadásul – ami Habib ellen a legfontosabb szempont – ha földre kerül, akkor a hátán fekve is sok ellenfelét képes zavarba hozni bőrszakító könyökütéseivel vagy pedig az ilyen fekvőpozíciókra kalibrált fojtásaival.