Öt év börtönt kapott a 11 és 13 éves lányokat molesztáló osztrák olimpiai bajnok

Ötéves börtönbüntetésre ítélték szexuális zaklatás miatt Peter Seisenbacher kétszeres olimpiai bajnok osztrák cselgáncsozót. Az 59 éves, Los Angelesben és Szöulban a 86 kilogrammos kategóriában aranyérmes egykori sportoló a kétezres évek elején két, általa edzett fiatal lányt molesztált, mondta ki hétfőn a bíróság.

Az ítélet szerint Seisenbacher – aki mindvégig tagadta bűnösségét – 1999 és 2004 között Bécsben zaklatta tanítványait, akik közül az egyik 2013-ban emelt vádat ellene. A lányok 11 és 13 évesek voltak.

„Nem úgy tűnt, hogy az áldozatok félrevezettek minket” – fogalmazott az ítélethirdetéskor Christoph Bauer bíró.

A tárgyalásra közel három évet kellett várni, ugyanis Seisenbacher elmenekült Ausztriából, így nem jelent meg a 2016 decemberére kitűzött időpontban. Az egykori sportolót 2017 augusztusában Kijevben fogták el, de a kiadatása előtt szabadon engedték. Másodjára három hónapja tartóztatták le, amikor hamis útlevéllel akart átkelni az ukrán–lengyel határon.

(Index/MTI)

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59