Conor McGregor: A Nagy Visszatérés

A „tékozló fiú” a nyugati kultúra egyik legmélyebben bevésődött történetmintája, mely a modern ember számára is ugyanolyan fontos értelmezési keretet ad, amikor „a bűn” feldolgozásának egyéni és közösségi stratégiájáról van szó. Nem csoda, ha a tékozló fiú motívuma a Bűn és Bűnhődéstől a Breaking Badig a modern kultúra egy sor mesterművének volt ihletője, és az sem, hogy az egyéni felelősséghárítás egyik leghétköznapibb igazolási alapjává vált.

De a felemelkedés-bukás-megváltás hármassága letisztult és otthonos formát kínál a sportpromócióban is. Hiszen elég gyakran előfordul, hogy a siker, a pénz és a Nagy Élet fejbe kólintja a sokszor nem csak anyagilag, de erkölcsi szempontból sem túl szilárd háttérrel rendelkező fiatalokat.

A küzdősportokban különösen szeretik a tékozló fiú történetét. Sőt, a küzdősportokban általánosságban is nagyon szeretik az ilyen történetsémákat, mivel a potenciális nézők számára is sokkal érdekesebb, ha valaki egy személyes életút egyik erkölcsi szempontból is fontos állomásaként lép a szorítóba/oktagonba, mint ha csak egy zsák pénzért vagy az adrenalinfröccsért teszi ugyanazt.

Az Ultimate Fighting Championship sosem volt híján olyan bűnösöknek, akik a sikertől megrészegülve rácsúsztak a drogokra vagy a piára, vagy összeütközésbe kerültek a törvénnyel, és a világ vezető MMA-promóciós szervezete készséggel ölelte kebelére tékozló fiait – már ha elég pénzt látott bennük. Így azután az elmúlt években UFC – vétkeiktől és megbánásuk őszinteségétől függetlenül – simán új esélyt adott a drog- és doppingvétségei miatt évekre eltiltott Jon Jonesnak, és leszerződtette a bíróság által családon belüli erőszakért 18 hónap felfüggesztett börtönre ítélt az egykori NFL-sztár Greg Hardyt. De mindkét húzás bejött, mivel vagy a felháborodás, vagy (Jones esetében) a megbánás a képernyők elé csalogatta a rajongókat.

A tékozló fiú kliséje annál sikeresebb szokott lenni, minél meredekebb a felemelkedés és minél szédítőbb a zuhanás. Ezért ki más lehetne a Legnagyobb Tékozló Fiú, mint Conor McGregor? Az ír esetében minden megvan, ami a történetívhez kell:

1. Siker

Miközben 2013-ban, első UFC-meccse előtt az egykori vízvezetékszerelő-tanoncnak még fel kellett vennie az államtól kapott 180 eurós segélyét, 2016-ra már csaknem húszmillió dollárt ütögetett össze. Excentrikus – egyébként egy kanadai modellről másolt – külsejével, arcátlan magabiztosságával, önparódiába hajlóan bombasztikus sajtótájékoztatóival, és persze azzal, hogy szavai mögé irtózatosan nagy veréseket is oda tudott pakolni, két év alatt a UFC magasan legnagyobb sztárjává vált. 2015-ben 13 másodperc alatt kiütötte a verhetetlennek tartott José Aldót, majd – oké, a UFC hátszelében átvitorlázva a többi trónkövetelőn – 2016-ban a UFC-ben elsőként lett két súlycsoport világbajnoka, amikor félelmetes higgadtsággal és precizitással végzett a könnyűsúlyú Eddie Alvarezzel. A meccseivel eladott gálák egymás után döntötték meg a nézettségi (pontosabban a pay-per-view előfizetési) rekordokat, 2020-ra az öt legsikeresebb UFC-gálából négyen ő vívta a főmeccset.

2. Hanyatlás

McGregor üstökösszerű felívelése egyszer már megtört, amikor 2016 elején a pehelysúlyt hátrahagyva összecsapott Nate Diazzal, aki utolsó pillanatos beugróként is alapos verésben részesítette az írt. De úgy tűnt, McGregor a visszavágón elért – igaz, kínkeserves – győzelmével, majd Eddei Alvarez megsemmisítésével, újból sínre tette a hype-vonatot. Utána viszont teljes évét rááldozta a Floyd Mayweather bokszlegenda elleni haknira, majd pedig újabb évét a Habib Nurmagomedov elleni felkészülésre. Csakhogy McGregor hiába fogadkozott, hencegett, sértegetett, mindkét meccsen sima vereséget szenvedett, és bár Mayweather ellen senki nem várt tőle győzelmet, a Habib elleni undorító promóciós kampány után sok rajongó úgy érezte, hogy túlságosan nagyra nyílt McGregor hitelességi ollója, és az ír már nem tudja azt hozni.

A Mayweather elleni készüléssel egy időben indította be McGregor saját whiskeymárkáját, és egyre több hír érkezett arról, hogy kicsit túlzásba vitte a kóstolókat (mondjuk a vállalkozás közben 750 millió dollárt termelt). Az is sokakban ellenérzést keltett, hogy az ír egyre nyíltabban éreztette: bármit megtehet, a UFC messze legértékesebb bunyósaként és multimilliomosként úgyis érinthetetlen. 2018-tól egymás után robbantak a botránybombák a szexuális zaklatási vádaktól a versenyzői busz megtámadásán át egy whiskeyjét leszóló idős ír bácsi megütéséig. Közben nem annyira csipkedte magát, hogy az oktagonban mossa tisztára a nevét (hiába emlegetik állandóan kétszeres világbajnokként, egyik övét sem védte meg soha), bunyó helyett inkább szánalmasabbnál szánalmasabb posztokban és interjúkban magyarázta, hogy igazából miért kapott ki Habibtól. Állandóan lebegtette visszavonulását is. Az egész MMA-t forradalmasító, a sportot – Ronda Rouseyvan együtt - végleg a mainstreambe emelő McGregor kezdett nagyon unalmassá válni.

3. Visszatérés

De a büszke és becsvágyó McGregor nem nyugodott bele abba, hogy csak egy dúsgazdag szájkaratésként maradjon meg az MMA-emlékezetben. 2019 őszétől egyre többször lehetett hallani tőle és edzőitől, hogy McGregor újra iszonyatosan motivált, hogy vége az éjszakázásoknak, hogy csak az edzéseknek él. Novemberben be is jelentette, hogy január közepén visszatér. Az Ultimate Fighting Championship pedig, azonnal felpörgette a promóciós gépezetet, és elkezdte ontani a tékozló fiú témájára felhúzott videókat:

És maga McGregor is elkezdett arról beszélni, hogy túl sok zavaró tényezőt pakolt önmaga elé az utóbbi években, de most újból csúcsformában van:

Laza vagyok, tele kibaszott energiával.

És megígérte, hogy „csillogni fog”. A bunyója olyan lesz, mint egy edzőmeccs, azt fog csinálni, amit akar. „A rajongók egy igazi show-ra számíthatnak tőlem, és csodálatos győzelmet fogok aratni”.

Leterítették elé a bársonyszőnyeget

McGregor önbizalma nem alaptalan, ugyanis a UFC jóvoltából bársonyszőnyegen térhet vissza az MMA-elitbe. Egyfelől a promóciós szervezet nem vesz tudomást arról, hogy az ír még mindig nem tisztázta magát két szexuális zaklatási vádja alól, és emiatt akár a meccsjogát is meg lehetne vonni. Mert önvizsgálat meg újraértékelés ide vagy oda, azért a zaklatások áldozatait senki nem kérdezte meg, hogy ők is megbocsátanak-e az írnek.

McGregor értékére jellemző, hogy miközben a legutóbbi vegasi gálát három címmeccsel adták el, a UFC 246-ra egyetlen bajnoki döntőt sem terveztek be. Ráadásul Dana White az ír győzelme esetére ígéretet tett arra, hogy megkapja a lehetőséget a Habib elleni visszavágásra (annak ellenére, hogy ezt a meccset nem is a dagesztáni súlycsoportjában rendezik).

De az is szembetűnő, hogy a UFC McGregor ellen egy számára optimális ellenfelet állított ki. Mert ugye küzdősportról van szó,

Donald Cerrone McGregor tökéletes ellenfele. A 36 éves coloradói egy igazi anti-McGregor, közvetlen, egyszerű, sallangoktól mentes figura, aki magángép meg drága öltönyök helyett egy játékszerekkel telezsúfolt farmra költötte a gázsiját és a különdíjait. Márpedig különdíjakból elég sok van neki: övé a legtöbb győzelem (22), a legtöbb idő előtti befejezés (16) és a legtöbb különdíj (szintén 16). 33 UFC-meccsével (holtversenyben) a szervezet legtöbbet foglalkoztatott bunyósa, aki „Bárhol, bármikor, bárkivel” személyes mottójának megfelelően (és a sérülésekkel szembeni kivételes ellenálló-képességének köszönhetően) évente simán vállal 4-5 meccset, és minden meccsén garantált a tűzijáték.

Csakhogy Cerrone nem véletlenül csúszott le sorra a világbajnoki címekről, ugyanis kiváló ütéskombinációi, masszív rúgásai és veszélyes földharctechnikái mellett rengeteg lyuk tátong a bunyójában, és ezeket a lyukakat az évek során nem igazán sikerült betömni:

• nagyon lassan veszi fel a küzdelem ritmusát, az agresszív ellenfelei sokszor tudták megfogni már a meccs elején,
• szép és technikás kombinációinak nem tesz jót, ha valaki állandóan nyomás alatt tartja, és az oktagon falához tereli,
• érzékeny a kemény testrúgásokra és testütésekre.

Ugye kitalálták már, hogy ki az, aki minden meccsét agresszívan kezdi, állandó nyomás alatt tudja tartani ellenfeleit és több ellenfelének hasfalát is szisztematikusan le tudta bontani testrúgásaival?

Cerrone azért nem egy áldozati bárány, mert a rá fenekedő veszedelem ellenére van pár olyan motívum, amiben bízhat: McGregor erős kezdései mellett soha nem volt egy maraton-specialista, ezért ha az első két menetet relatíve jó állapotban ússza meg Cerrone, akkor onnantól kezdve akár át is tudja venni az irányítást. Ráadásul az ír kérésére a meccset váltósúlyban (77 kilóban) rendezik, melyben Cerrone otthonosan mozog, McGregornak viszont szinte bele kell híznia. Ez azt jelenti, hogy az ír ütőtáv és erő tekintetében is hátrányban van az amerikaival szemben. Cerrone javára szólna a birkózás is, mert a coloradói bunyós szükség esetén csiszolt földreviteleket is be tud vetni, de miután McGregor kompromisszummentes állóharcra szólította fel („Az aki először lábra meg, egy picsa”), azt mondta:

Valószínűleg jobban tenném, ha a földre vinném, de mégsem hiszem, hogy ezt fogom tenni. Én is szeretek odaállni, és annyit ütni, ami a csövön kifér. Ez az én döntésem, az én hülyeségem.

(Borítókép: Conor McGregor a Donald Cerrone elleni mérkőzés sajtótájékoztatóján Las Vegasban 2020. január 16-án. Fotó: Steve Marcus / Getty Images Hungary)