Álmos
1 °C
9 °C
Index - In English In English Eng

Két ezüstöt és bronzot szereztek a magyar birkózók az Eb-n

2020.02.11. 19:19

Torba Erik bronzérmet nyert a kötöttfogásúak 63 kilogrammos kategóriájában a római birkózó Európa-bajnokság keddi versenynapján, rögtön utána pedig két ezüstéremmel gazdagította a magyar eredményeket Lévai Zoltán a 77, Lőricz Viktor pedig a 87 kilósok között, írja az MTI.

A tavalyi Európa Játékokon másodikként záró Torba két győzelem és egy vereség után negyedik meccsére készült kedden este. Hétfőn a tavaly 60 kilóban Eb-győztes, moldovai Victor Ciobanut fölényesen verte, majd a nyolc között tussal kikapott az orosz Ibragim Labazanovtól, aki viszont a vigaszágra segítette őt. Torba kedden délelőtt élt az újabb eséllyel, és simán legyőzte az azeri Taleh Mammadovot, majd készülhetett a román Mihai Mihut elleni csatára.

Torbának nem volt könnyű ellenfele korábban és a bronzcsatára sem akárkit kapott, Mihut ugyanis 2018-ban aranyérmet nyert ebben a kategóriában az Eb-n, így esélyesként várhatta a meccset. Mihut az első menetben erősebben kezdett, és 3-0-s előnyt is szerzett, de Torba innen jól hajrázott, és előbb 3-3-ra egyenlített, majd az utolsó percben remekül védekezve, illetve egy jó támadást indítva ki tudta rakni ellenfelét a zónán túlra, amivel 5-3-ra fordított. Mihut edzője még videózást kért Torba kilépésgyanús mozgására, ám nem járt sikerrel, a BHSE sportolója pedig 6-3-as eredménnyel megnyerte a bronzérmet, amely karrierje első felnőtt Eb-érme, egyúttal a magyar küldöttség első római dobogós helyezése.

Lévai és Lőrincz is elbukta a döntőt

A BHSE junior és U23-as Eb-győztese, Lévai a fináléban nagy csata után, 3-1-re kapott ki az azeri Sanan Suleymanovtól. Lévai karrierje első érmét szerezte felnőtt világversenyen, és Torba Erik (63 kg) bronzát követően övé a magyar küldöttség második érme.

Lévai erősen kezdett a döntőben, de a szünetig nem tudott érdemi előnyre szert tenni, a második menetben pedig az azeri visszakapta az intést, így 1-1-gyel folytatták. Lévainak innen nem volt választása, mennie kellett előre, és ő keményen gyűrte is riválisát, kereste a jó fogást, amelyet 50 másodperccel a vége előtt úgy tűnt, meg is talált, ám a szaltója nem sikerült, tulajdonképpen magára rántotta Suleymanovot, aki két pontot kapott a kontráért (1-3), ez pedig eldöntötte a meccset.

A tavalyi világbajnokságon második és ezzel olimpiai kvótás Lőrincz Viktor a döntőben több hibát is elkövetett, ezeket az ukrán Szemen Novikov jól használta ki és 7-1-es győzelmet aratott. Lőrincz a döntőig minden ellenfelén tudott pontot csinálni parterhelyzetben, ám Novikov kifogott rajta, és visszajött a pörgetésből, ami rosszul jött Lőrincznek, hiszen az ukrán így egyenlített a második menetben 1-1-re.

Az eredmény Novikovnak kedvezett, ám lehetett bízni Lőrincz elnyűhetetlen állóképességében. A bírók a második szakaszban 40 másodperc után, éppen a magyar biztató kibillentési kísérletét követően megintették Lőrinczet (1-2), aki így már ponthátrányban is volt, ám ez a helyzetén semmit sem változtatott, egy szerzett pont ugyanis már neki kedvezett volna.

Lőrincznek több mint másfél perce volt a pont megszerzésére, ám kapkodóvá vált, egyik elhamarkodott akciót indította a másik után, Novikov pedig ezeket szépen megkontrázta. Az ukrán kitolta, mögé került és pörgetett is, így végül fölényesen, 7-1-re győzött.

A 29 éves ceglédi születésű birkózó karrierje harmadik Eb-érmét szerezte meg kedden a 2012-es bronz és a 2017-es arany után.