Leütötték, de fenékre esve is csak vigyorgott az egészen

Ha két éve az orosz nehézsúlyú MMA-s Alexandr Volkov (nem a tavaly elhunyt teniszező) nem szaladt volna bele amatőr módon a 15 perces meccs 14. percében Derrick Lewis irgalmatlan jobbosába, akkor azóta már bizonyára a bajnoki öv közelében ólálkodna. Így azonban hiába bunyózott össze a UFC-ben 6-1-es mérleget (amúgy 31 évesen már összesen 31 győzelme és 7 veresége volt a hétvégét megelőzően), mégis nagyon messze került a kihívói cím.

Ugyanis közben a rivalizálás Daniel Cormier és Stipe Miocic párharcára szűkült le, akik egy-egy TKO után augusztusban döntik el végleg, ki a jobb. De akárki is győz, rá a nem túl kifinomult, de még a nehézsúly mércéjével mérve is félelmetes ütőerejű Francis Ngannou vár (akit mondjuk Stipe Miocic egyszer már nagyon okosan meg tudott verni), szóval ezen a triumvirátuson kívül nagyjából egy évig senki nem rúghat... izé... labdába.

Ennek ellenére az orosz érthetően nem akart lemaradni az élmezőnytől, és bevállalta az amerikai Curtis Blaydes-t, aki 13 győzelme mellett pályafutása során csak kétszer kapott ki. A párharc az ellentétek harcával kecsegtetett, ugyanis Volkov egy langaléta (két méter) kickboxos, korrekt, agresszív földharccal, Blaydes viszont egy zömökebb úthenger, aki kiváló birkózótudására építve dinamikus földrevitelekkel operál, kiválóan szögezi ellenfeleit a padlóra, és ott jó érzékkel váltogatja a biztos fogásokat és a rövid, pusztító ütéssorozatokat. Csakhogy az ellentétek egyáltalán nem egyenlítették ki egymást, ugyanis a küzdelemben végig Blaydes birkózótudása dominált. Volkov képtelen volt ütőtávjának végén tartani az amerikait, aki simán közel tudott hozzá kerülni, és fel tudta préselni az oktagon (azaz a „ketrec”) falára, ahonnan pedig módszeresen elkezdett dolgozni a földreviteleken. De dobott rajta kezdő gongszóra beugorva, ütés alá bebújva, rúgást elkapva is,

(Az abszolút rekordot egyébként Habib Nurmagomedov tartja 21-gyel, de ő három menet alatt dobott ennyit Abel Trujillón.)

Földre kerülve Blaydes nem tudta összezúzni az oroszt, de teljesítménye pontosan elég volt a magabiztos győzelemhez. Más kérdés, hogy sikerével sem került sokkal közelebb a címmeccshez, mivel mindkét verségét az első számú kihívótól, Ngannoutól szenvedte el. Meccseitől és karakterétől pedig nem esnek extázisba a nézők, hogy a UFC McGregorként kivételezzen vele.

Ha már extázis, a gála második számú meccsét állva tombolta volna végig a közönség, ha a koronavírus fenyegetése miatt a gálát nem a UFC Las Vegas-i edzőkomplexumában kellett volna tartani. Két, épp virágkorába lépő pehelysúlyú (65 kilós) amerikai, Shane Burgos és Josh Emmett döntötte el, ki lépjen tovább arra a szintre, amikor már komolyan tervezgetheti a bajnokság felé való menetelést, és ki az, akinek újból nulláról kell elkezdenie a skalpok gyűjtögetését.

A két harcos mindent kiadott magából; három meneten keresztül megállás nélkül folyt az ütésváltás (15 perc alatt mindketten nagyjából 130 teljes erejű ütést és rúgást osztottak ki ellenfelüknek), és mindketten rettentő ütéseket nyeltek be magától értetődő természetességgel. Emmett – akiről kiderült, hogy a meccs 15. másodpercében súlyos térdsérülést szenvedett – kétszer le is ütötte Burgost, aki egészen bizarr módon széles vigyorral konstatálta, hogy „hopp, kiszaladtak alólam a lábaim”.

A meccs ennek ellenére végigment, és a végén a pontozók megérdemelten Emmettet hozták ki győztesnek, de mindkét bunyós megkapta a gála legjobb meccséért járó bónuszt, és a meccs szinte biztosan ott lesz majd az év meccse címért versengő összecsapások között.

(Borítókép: Shane Burgos és Josh Emmett. Fotó: Chris Unger / Zuffa LLC / Getty Images)