Állóháborúval ért véget a nehézsúlyú trilógia

GettyImages-1266540370
2020.08.16. 08:44
Lezárult a UFC nehézsúlyú világbajnoki címéért vívott triológia Stipe Miocic és a szintén amerikai Daniel Cormier között. Miután 2018-ban Cormier, 2019-ben Miocic győzött, a UFC 252-es gálán ismét a horvát származású bunyós diadalmaskodott. Az ecuadori származású Marlon Vera és egy csúnya bokasérülés megállította az ír származása, színes tetkói, extravagáns stílusa és precíz KO-i miatt új McGregornak kikiáltott kaliforniai Sean O’Malleyt.

Magyar idő szerint vasárnap hajnalban újabb nagygálát rendezett a világ vezető MMA-szervezete, az Ultimate Fighting Championship saját Las Vegas-i edzőközpontjának buborékjában. A „nagygála” minősítést egyedül a két főmeccs igazolhatta, mert a felhozatal amúgy nem volt túl erős (ami persze nem azt jelenti, hogy ne akadtak volna szép mozzanatok). A gála koronagyémántja a nehézsúlyú világbajnoki címmeccs volt, ami azt volt hivatott eldönteni, hogy a horvát származású amerikai Stipe Miocic, vagy a szintén amerikai Daniel Cormier-e a nehézsúly királya (a promóció szerint „minden idők legjobbja”, de azért ehhez Fedor Jemljenyenkónak vagy Cain Velasqueznek is lenne egy-két szava).

A nehézsúly hagyományosan a küzdősportok királykategóriájának számít, de a UFC-ben különösen szembetűnő, milyen gyenge a mezőny, és milyen megdöbbentő technikai és erőnléti hiányosságokkal is a csúcs közelébe lehet jutni. Na ezt biztosan nem lehet sem Miocic, sem Cormier szemére vetni, mert mindketten komplex tudással rendelkező, kiforrott MMA-bunyósok, akik messze kiemelkednek súlycsoportjukból.

A 19-3-as mérleggel oktagonba (ez az MMA-s „ketrec” hivatalos neve) lépő Miocic például legtöbb riválisával ellentétben kiváló erőnléttel rendelkezik, és erőnlétét okosan be tudja osztani. Állóharcban egyszerű, de letisztult boksztechnikákkal, laza balegyenesekkel, bal-jobb kombinációkkal dolgozik, és kiváló tempóérzékkel kontrázza meg előrelendülő ellenfeleit (érdemes megcsodálni a gyönyörű rövid jobbegyenest, amivel Fabrizio Werdumtól elhódította a világbajnoki címet). De komoly birkózótapasztalatának köszönhetően akkor sem jön zavarba, ha a földre kell vinnie ellenfeleit, vagy ő maga kerül kellemetlen fogásba. De a leges-legfontosabb, hogy a már 37 éves Miocicban megvan az igazi világklasszisok nagy, misztikus többlete: képes túlélni azokat a kritikus pillanatokat, melyek a legtöbb bunyóst testben vagy lélekben megtörik.

A meccs előtt 22-2-1-es mérleggel rendelkező Daniel Cormier azonban nem véletlenül ütötte ki Miocicot első találkozójuk alkalmával, és nem véletlenül dominálta egészen a negyedik menetig a visszavágót is. Cormier birkózó olimpikonként váltott az MMA-ra, ahol előbb beugróként megnyerte a néhai Strikeforce szervezet nehézsúlyú tornáját, majd a UFC-ben néhány győzelem után csak azért fogyasztott a félnehézsúlyba (93 kiló), hogy ne kelljen megmérkőznie jó barátjával és edzőpartnerével, a nehézsúlyt akkoriban uraló Cain Velasquezzel. Itt hiába kapott ki kétszer is Jon Jones-tól, végül elnyerte a félnehézsúlyú címet (Jones állandó doppingbalhéi miatt Cormier elleni győzelmeinek legitimitása is vitatott, a második meccset el is vették tőle), majd 2018-ban a Miocic elleni szuperbunyóra visszatért a nehézsúlyba.

Első találkozójukon egy ráfogásból eleresztett jobbhoroggal kiütötte Miocicot, és a visszavágón előbb a földön, majd pedig gyors, robbanékony kombinációival is ellenfele fölé nőtt. Azonban Cormier robbanékonysága a harmadik menetre visszaütött, a már 41 éves bunyós energiája elfogyott, képtelen volt megsebzett ellenfelével végezni, Miocic ütései is egye jobban ültek. A horvát származású bunyósnak ráadásul a negyedik menetben eszébe jutott, milyen sebezhetőnek tűnt korábbi meccsein Cormier, ha valaki a testére kezdett el dolgozni. Néhány májra mért balfelütéssel Miocic át is vette a kezdeményezést, majd kiütötte a megtört Cormiert.

Őrlő állóháborúval zárult a rivalizálás

A rivalizálást eldöntő harmadik találkozó a korábbiaknál jóval óvatosabban kezdődött. A jóval magasabb Miocic szép combrúgásokkal köszönt be, és – kihasználva Cormier szokásosnál zártabb fedezékét – pár balegyenessel is talált. Azután Cormier – kihasználva a UFC Apex szokásosnál kisebb küzdőterét – földre vitte ellenfelét, de Miocic szép védekezést bemutatva könnyedén fel tudott állni. A bajnok ezúttal már az első menetben elővette testütéseit is, májra és gyomorszájra is betalált, Cormier viszont nagyon kemény jobbhorgokat eresztett el, és a menet végén meg is rendítette Miocicot.

A második menetben is nagyon hullámzó volt a meccs, élvezet volt nézni, hogy a bunyósok milyen alaposan felkészültek egymásból, és hogyan próbálják érvényesíteni az korábbi meccsek tanulságait (a nyitott kesztyűből és nyitott fedezékből fakadó kölcsönös szembenyúlások azért megmaradtak). A menetet Miocic vitte el, amikor az utolsó másodpercekben két jobbhoroggal is eltalálta az oktagon falától épp elmozgó, egyensúlyát vesztett Cormiert, akit csak a dudaszó mentett meg a KO-vereségtől.

A harmadik menetben érezhető volt, hogy Cormier fejében nagyon benne van az ütés, Miocic nem rohant előre, de kemény találatokkal amortizálta tovább ellenfelét, és vigyázott arra, hogy ellenfele ne jusson dobáslehetőséghez. A szintén fáradó Miocic egyre többet szorította Cormiert a falhoz, a meccs őrlő állóháborúvá vált, az ötödik menetet szinte végig összekapaszkodva töltötték a küzdőfelek.

A meccs kimenetele nem lehetett kétséges, a trilógiát egy kevésbé katartikus, ámde nagyon okosan lehozott meccsen Stipe Miocic nyerte meg egyhangú pontozással. A meccs után Cormier bejelentette régóta lebegtetett visszavonulását.

GettyImages-1266541172
Fotó: Jeff Bottari / Getty Images Hungary

Nem bírta a terhelést az új McGregor bokája

A gála másik sztármeccsét a harmatsúly (61 kiló) új csillaga, az amerikai Sean O'Malley vívta az ecuadori (de a legtöbb profi MMA-bunyóshoz hasonlóan már évek óta az Egyesült Államokban élő és edző) Marlon Vera ellen.

O'Malley néhány év alatt a UFC egyik legnagyobb húzónevévé nőtte ki magát, a szervezet vezetői pedig nem titkoltan az új Conor McGregort látják a fiatal (25 éves) és a meccsig veretlen kaliforniaiban. És bár a legtöbb ilyen hasonlítgatás elég ostobán hangzik, O'Malley esetében nem egészen alaptalan. Ugyanis a kaliforniainak is ugyanolyan pontosak az ütései, ugyanolyan kiváló a ritmus- és tempóérzéke, ugyanolyan jól szűkíti a teret, provokálja ki a megkontrázható támadásokat – és nem mellesleg ugyanolyan magabiztosan jósolja meg együtéses KO-győzelmeit, mint 5-6 évvel ezelőtt az ír klasszis. Mondjuk az igazán kemény ellenfelek eddig elkerülték, és Marlon Vera volt az első igazán komoly kihívás karrierjében (már ha nem számítjuk azt, hogy 2018-ban szakadt bokaszalaggal kellett kibekkelnie az Andre Soukhamthath elleni meccsének utolsó menetét).

„Chito” Vera ugyanis pont olyan területeken igazán erős, melyeken O'Malleyt eddig vagy nem tették próbára, vagy pedig eddig gyengeségeket mutatott. Az ecuadori igazi maratonspecialista, nem törekszik a gyors befejezésekre, hanem megy előre, a bekapott ütéseken átgázolva is fáradhatatlanul dolgozik, menetről-menetre növeli fölényét. Vera birkózása is jó, és különösen erős az oktagon falánál kialakuló belharcokban.

A számtalan technikai és stratégiai érdekességet ígérő találkozó azonban komoly hiányérzetet hagyott a nézőkben. Ugyanis miután O'Malley kemény test- és combrúgásokkal indította az első menetet, egyik bokája csúnyán kifordult. Az addig igen passzív Vera vérszagot kapott, és támadásba lendült, O'Malley pusztán a nyomástól a hátára került, a fölé került ecuadori pedig néhány kemény ütéssel pontot tett a meccs végére.