Koronavírus adatok

2021. dec. 02.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Ferenc, Olívia
2 °C
5 °C

Januárban visszatér Conor McGregor

GettyImages-1202242273
2020.11.11. 12:58
Az UFC elnöke, Dana White szerint január 23-án Conor McGregor visszatér, hogy összecsapjon Dustin Poirier-rel – írja az ESPN.

Az UFC elnöke közölte, hogy Conor McGregor kedden elküldte a szerződést a mérkőzésről, ám azt még nem írta alá. Egyes források szerint a 32 éves ír fenegyerek szóban már beleegyezett a küzdelembe, csupán idő kérdése, mikor válik hivatalossá. Ellenfele Dustin Poirier lesz, akivel 2014-ben már harcolt. Ez volt az első alkalom, hogy Poirier állócsatában vesztett. A 31 éves amerikai már aláírta a mérkőzésről szóló megállapodást.

Ha minden a tervek szerint halad, január 23-án a McGregor Poirier-rel való küzdelme lesz a Fight Island fő mérkőzése – nyilatkozta White az ESPN-nek. – Jelenleg rengeteg a ha. A következő pár hónapban látnom kell, merre tart a világ.

Poirier egy interjúban elmondta, hogy az összecsapásért befolyó összeget jótékony célokra ajánlja fel. Kedves gesztusát McGregor Instagram-sztorijában is méltatta.

Nagyon hálás vagyok, hogy visszatérhetek, és újra beleadhatok mindent. Várom a mérkőzést, hogy bemutathassam hihetetlenül bő fegyvertáramat. Bármire lesz is szükség, én megteszem. Nagyon izgatott vagyok Dustin jótékonykodása miatt. Az adományával tornatermet építtet a szülővárosában a hátrányos helyzetű fiatalok számára. Nagyon tetszik ez a kezdeményezés, olyannyira, hogy én is adományozok a saját szülővárosomnak. Nemsokára találkozunk

– bejegyzésére több mint 700 ezer lájk érkezett.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

The first time I came face to face with Dustin ‘The Diamond’ Poirier. Las Vegas Nevada, August 2014. I was only beginning to blow up and this was a big one! I rocked renowned Dublin Tailor Louis Copeland on the day. Midnight blue pinstripe. I paired the outfit with me grandas burgundy shoes, which I done an amazing job polishing on my Aer Lingus flight over. Zoom in, have a whiff. This same day I also signed a new contract with the UFC, under Lorenzo Fertitta. Lorenzo brought me into his office, myself and my manager Audie Attar, and placed a contract down in front of me with numbers I’d never seen before in my life! I looked over at Audie like, “you won’t be needed on this one mate” 😂 We both knew but play it cool we are still in the office hahaha! Wild! The first of our dealings together on some of the largest purse contracts in the history of combat fighting. Incredible! The moment was captured on one of the episodes of my 6 part series, which I had done for RTE. A real turning point in my career, both financially and professionally. The episode was titled “The Suite Life” as I was rocking around the Red Rock casino in absolute shock and awe. Trying to grasp what the fuck was actually going on Hahahaha! What a wild ride this has been. I am very grateful to be about to return and get to do what I love again. I look forward to the fresh test Dustin will bring since our first bout, while also showcasing my own incredibly deep cache of weaponry. Whatever tool is needed on the night will be pulled from the duffel. I am also really excited about aiding Dustins charity “The Good Fight Foundation”, which through the donation, will build a gym/premise for disadvantaged youth in his childhood hometown. I truly love this, and pledge to match the donation on a premise in my own childhood hometown! Both spots with an ode to the upcoming bout. Excellent stuff! See you guys soon.

Conor McGregor Official (@thenotoriousmma) által megosztott bejegyzés,

2020 januárjában harcolt utoljára McGregor, akkor negyven másodperc alatt, könnyedén megverte Donald Cerronét. A meccs után kisebb meglepetésre bejelentette visszavonulását. Ezzel szemben Poirier júniusban Dan Hookert verte.

(Borítókép: Conor McGregor a Grammy-díj-átadón. Fotó: Axelle/Bauer-Griffin / Getty Images Hungary)