Égszakadás, földindulás várható a magyar sikersportág szombati tisztújító közgyűlésén

PAP 9166
2025.03.07. 15:54
A felszínen minden a legnagyobb rendben, a Márton ikrek és a Salim testvérek szállítják az aranyérmeket a tekvandó világversenyeiről, de a csillogó homlokzat mögött mégis súlyos ellentétek feszülnek. Mindez felszínre fog törni szombaton a Magyar Taekwondo Szövetség tisztújító közgyűlésén, ahol kihívót kap a regnáló elnök, Márton Zsolt Krisztián, aki csak névrokona az olimpiai bajnok Márton Vivianának.

Már több mint két hónapja, hogy Breznai Ágnes, az Újpesti Torna Egylet tekvandószakosztályának vezetője és az Együtt a Taekwondóért Alapítvány alapítója, diplomás szakedző, csapattag (ugyan nem a tárgyhoz tartozik, de fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy családtag és édesanya) január 4-én a Facebookon coming outolt. No, nem „úgy”, hanem csak ezen a platformon jelentette be, hogy a magyar szövetség 2025. évi tisztújító közgyűlésén megpályázza az elnöki tisztséget.

„Sokan talán azt hiszik, hogy mindez egy hirtelen fellobbanás, amit az is motivált, hogy az elmúlt időszak sikereinek – Márton Luana világbajnoki és Márton Viviana olimpiai bajnoki aranyérme, Salim Omar 2022-es vb-diadala – hatására a sportág két lépcsőfokot ugorva a központi anyagi támogatást illetően a harmadikból az első vonalba avanzsált idehaza, és mintegy megháromszorozódott a szövetség éves büdzséje” – mondta az Indexnek Breznai Ágnes, majd rögvest hozzátette az is, hogy akik viszont gondosan figyelemmel kísérik a tevékenységét, azok tisztában vannak azzal, hogy már több ciklus óta fellép a sportág honi reformjai érdekében.

Már négy éve is beálltunk az egyik jelölt, Kiss Tamás mögé, aki az utolsó pillanatban visszalépett a fenyegető és gyalázkodó üzenetek hatására, és így a kihívó nélkül maradt Márton Zsolt Krisztián, az MTK szakosztályvezetője ölébe hullott az elnöki pozíció. Az élet ismétli önmagát: amióta kiderült, hogy pályázom az elnöki posztra, én kapom sorozatban a hasonló üzeneteket. 

Breznai indulását végletesen leegyszerűsítve az motiválja, hogy miközben a Márton ikrek és a Salim testvérek – Omar Gergely és Kamilah – sikert sikerre halmoznak, és valóban csillogó a sportág honi épületének a homlokzata, az egész valójában egy Patyomkin-falu, és igazából nincs mögötte semmi érdemi tartalom. A Márton ikrek Madrid mellett, San Sebastian de los Reryesben élnek, Tenerifén születtek, spanyol és finn edzőjük van, Salimék pedig Los Angeles-i lakosok, ott laknak és edzenek, valójában egyikükhöz sincs sok köze a magyar tekvandónak. Mármint azon kívül, hogy a nemzetközi eredményeiket a családi kötődésük révén magyarként érik el. 

Hiszem, hogy képesek vagyunk hazánkban is kinevelni a jövő olimpiai és világbajnokait  fogalmazott az újpesti szakember. 

Köztudott, hogy a csodálatos Márton ikrek Breznai klubja, az Újpesti TE igazolt versenyzői. Tavaly ősszel az Index is jelen volt a Baross utcai küzdősportteremben, amikor Viviana és Luana bemutató edzést tartott a klub nagyszámú ifjú versenyzőjének. 

Szinte hihetetlen, de a magyar válogatottnak évek óta nincs szövetségi kapitánya, az utánpótlásnak pedig nincs központi programja  osztott meg egy tényleg sokkoló információt az elnökjelölt. – Semmilyen érdeklődésre nem kapunk választ, közérdekű adatigényléssel kell kicsikarnunk minden információmorzsát, már ha sikerül. A transzparencia teljes hiánya jellemzi a szövetség tevékenységét.

Breznai a programjában konkrétumokat fogalmazott meg. Többek között egy olyan mentorprogramot kíván létrehozni, amely személyre szabott edzői továbbképzést tartalmaz, ami a helyi sportolók képzettségi szintjéhez, az ott oktatott szakterületekhez igazított edzésprogramok kidolgozásához nyújt folyamatos segítséget, ezzel támogatva a vidéki szakosztályokat.

Legfontosabb programpontja, hogy a versenysporttal kapcsolatos munkát egy szövetségi kapitánynak kell szerveznie és koordinálnia. Breznai elképesztőnek tartja, hogy miközben az olimpiai és világbajnoki címeket begyűjtő Márton ikrek edzői, a finn Suvi Mikkonen és férje, a spanyol Jesús Ramal Viviana, valamint Márton Luana együtt, közösen

elvállalná a sportág hazai fejlesztését, az általuk kidolgozott és működtetett elméleti és gyakorlati háttérrel, erre a komplex ajánlatra csaknem öt hónapja semmilyen válasz nem érkezett a szövetségtől.  

Közben Breznai a magyar szövetség működése kapcsán a Fővárosi Törvényszéknél törvényességi felügyeleti eljárás kezdeményezett, amit befogadtak és lajstromoztak. Szóval szombaton parázs küzdelem várható a Magyar Sport Házában 10 órakor kezdődő közgyűlésen, ahol nyilván egy tavalyi botrányos eset is téma lesz. Nagy port kavart itthon november végén az országos bajnokság, amelyen figyelmetlenségből és trehányságból, vagy pedig szándékosan (egyik verzió rosszabb, mint a másik) különböző képzettségű és felkészültségű versenyzőket engedtek összecsapni, az egyenlőtlen küzdelmeknek pedig súlyos sérültje is lett.

Az egyik tizenhat éves, abszolút kezdő, tehát fehéröves kislányt egy másik szakágban korosztályos világbajnokkal eresztették össze. A rutinos lány az első ökölcsapásával orrnyergen vágta ellenfelét, aki agyrázkódást szenvedett.

Lányom az olimpiai szakágban, a WTF-ben versenyez, pontosabban ez volt élete első versenye  mondta a neve elhallgatását kérő édesapa az Indexnek.  Az ellenfele pedig az ITF-ben, a másik szakágban, ahol engedélyezett a fejre mért ütés, míg nálunk nem. Így történhetett, hogy lányom nem számított az ütésre, amelynek következtében agyrázkódást szenvedett. Nem is értem, hogyan történhet meg ilyesmi, miért nem figyeltek oda erre a bajnokság szervezői.

A magyar bajnokságot a magyar szövetség rendezte...

(Borítókép: Márton Viviana és Márton Luana 2024. december 10-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)