Papp Laci is feltámadhat a Hősök terén rendezendő centenáriumi bokszfiesztára

További Küzdősport cikkek
-
Még tejfölösszájú a kölyök, de a mintázat a nagy olimpiai bajnokot idézi
- Óriási botrány, börleszkbe illő jelenetek a magyar szövetség tisztújító közgyűlésén
- Égszakadás, földindulás várható a magyar sikersportág szombati tisztújító közgyűlésén
- A vízvezeték-szerelőből lett sportsztár tündöklése és hanyatlása
Augusztus 17-én lesz 100 éve, hogy az ökölvívók kiváltak a birkózók szövetségéből, és megalakították a maguk önálló országos sportszervezetét, a Magyar Ökölvívók Szövetségét. Száz évvel ezelőtt gróf Sigray Antal elnökletével indult hódító útjára az azóta tíz olimpiai, hat világ- és 29 Európa-bajnoki aranyérmet, nemzeti hősök sorát felvonultató magyar ökölvívás – a budapesti Park Hotelben.
Ünnep lesz a Hősök terén
Száz nappal a születésnap előtt pénteken – természetesen történelmi kulisszák között, azaz a VIII. Baross tér 10. szám alatt, a mai Hotel Golden Park Budapestben – sajtótájékoztatón mutatta be a MÖSZ, hogy augusztusban milyen világsztárok részvételével, milyen gazdag, egész napos programmal készül a Hősök terén a centenárium megünneplésére.
Kovács „Kokó” István, a MÖSZ elnöke prózai bevezetővel kezdte. Elárulta, az 1925-ös alakuló ülésre nem pont a mai Hotel Golden Park Budapestben került sor, hanem a SPAR szupermarket szomszédos helyiségében, amit sok évvel ezelőtt leválasztottak a szállodából.
Ragaszkodunk a történelmi kulisszákhoz, de azért mégsem akartuk a húsospultnál megtartani ezt a mai sajtótájékoztatót
– jelezte Kokó. Amióta napra pontosan fél éve megalakult a Magyar Ökölvívó Szakszövetség új elnöksége, és Kokót megválasztották elnöknek, több minden történt a magyar bokszban, mint előtte tíz, de az is lehet, hogy húsz éven át. Az 1996-os atlantai olimpia harmatsúlyú bajnoka lélegzetelállító tempót diktál, sorra hozza be a tao által jócskán megcsapolt szponzorokat – ami a mai világban szinte lehetetlen –, egymást követik a versenyek, és még csak ezután jön a java.

November 20. és 30. között hazánk rendezi az U23-as Európa-bajnokságot, és feléled az egykori sikeres Boxing One versenysorozat is a Kárpát-medencei Csapatbajnokság képében. A felnőtt országos bajnokság pedig július 2-án kezdődik Tatabányán.
Doktorok, hercegek, grófok...
A száz éve lezajlott alakuló közgyűlésről így írt a Nemzeti Sport:
Megalakult a Magyar Ökölvívók Szövetsége
Egyhangú választás előlegezte a bizalmat a jól sikerült összeállítású tisztikarnak és tanácsnak.
Ünnepélyes keretben, teljes egyetértés mellett hétfőn este végre megalakult a rég óhajtott önálló box szövetség (sic!), a Magyar Ökölvívók Szövetsége. A rövid időtartamú ülést Szieberth Imre korelnök nyitotta meg, aki a közgyűlés gyors, sima és ünnepélyes lebonyolítását biztosította. Megállapította a határozatképességet, és ezután a jelen voltak egyhangúlag kimondták a Magyar Ökölvívók Szövetsége megalakulását, majd pontról-pontra felolvasták a jól kidolgozott alapszabályokat, melyet szintén egyhangúlag, változtatás nélkül fogadott el a közgyűlés. Ezután megejtették a választást, melynek egyhangú eredménye a következő:
Elnök: Sigray Antal gróf
Társelnökök: Paupera Ferenc dr., Tatich Péter dr.
Alelnökök: Balázs Aurél, Balogh Miksa, Kankovszky Artur, Rácz Vilmos dr., Weiss Richárd. Háznagy: Esterházy Tamás gróf.
Főtitkár: Barabás Jenő dr., főpénztáros: Balthazár Tibor, ellenőr: Vajda Andor, kapitány: Kállay Jenő, gazda: Schenk Imre.
A birkózókról leváló új szövetség elnökének teljes neve: Gróf alsó- és felsősurányi Sigray Antal Mária Fülöp Alajos, a Sigray család utolsó férfisarja.
Sigray gróf élete kész regény: tanulmányait Angliában és Budapesten végezte. 1904-től főrendiházi tag. 1919-ben Bécsben az Antibolsevista Comité egyik vezetője volt. 1919 augusztusában a Friedrich-kormány Nyugat-Magyarország főkormánybiztosává nevezte ki. 1920-ban Svájcban teljesített diplomáciai szolgálatot. Feladatát az amerikaiak körüli lobbizás jelentette, ennek révén próbálta meg elérni, hogy a magyarok kedvezőbb elbírálást nyerjenek a párizsi békekonferencián. IV. Károly második visszatérési kísérletének idején, 1921 októberében csatlakozott a királyhoz, emiatt a puccs összeomlása után tíz hétig vizsgálati fogságban tartották.
Kiállt Magyarországnak a háborúból való kilépése és a békekötés mellett. 1944. március 19-én, Magyarország német megszállásakor Úri utcai palotájából elhurcolták, és a mauthauseni koncentrációs táborba zárták. A tábor felszabadulásakor már súlyos betegen került Svájcba, onnan az Egyesült Államokba, ahol fogsága alatt szerzett betegségében meghalt.
Az első elnökségnek nem akármilyen tagsága volt; gyakorlatilag mindenki doktor, gróf, főrendiházi tag – mosolyodott el Kokó a pénteki sajtótájékoztatón. – Félreértés ne essék, a mi elnökségünk is derék emberekből áll, de mégis...

Világsztárok érkeznek
A századik születésnap előtt egy nappal, augusztus 16-án, egy szombati napon világsztárok sora érkezik Budapestre, benépesül a Hősök tere, apró bokszpalántáktól a mai nagymenőkön át a közelmúlt óriásaiig, celebektől világsztárokig – köztük Kokó, Madár, azaz polgári nevén Erdei Zsolt, Balzsay Károly, Kótai Mihály – mindenki szorítóba lép a Hősök terén. A reggeltől estig tartó, grandiózus programot – amely egyszerre hat ringben zajlik – a Városligetben születésnapi bankett követi, amely könnyen átnyúlhat augusztus 17-re, a valódi születésnapra is, merthogy egy Mandoki Soulmates-koncert miatt a tér vasárnap helyett csak szombaton hozzáférhető. A színpompás ünnepségen világnagyságok egész sora vesz részt, Kokó egyelőre Boris van de Vorst világszövetségi (WB) elnök és Dariusz Michalczewski korábbi profi világbajnok, Kokóék egykori hamburgi klubtársa nevét említette.
Még az az ötlet is felvetődött, hogy a Hősök tere tengelyében álló oszlop tetejére – ahol eredetileg Gábriel arkangyal jelenleg restaurálás alatt lévő szobra állt – egy hologramos megoldással odavetítik a legendás Papp László háromszoros olimpiai bajnokunk alakját.
Ami már csak azért is stílszerű lenne, mert Papp Laci 2026-ban lenne 100 éves.
A péntek esti, tehát május 9-iki profigáláról, amit az új MTK-csarnokban rendeznek a Kerepesi úton, és amelyen az exvilágbajnok Tyson Fury két öccse is szorítóba lép, Kokó elmondta, hogy arra is a MÖSZ égisze alatt kerül sor, hiszen Magyarországon csak egy entitás felügyeli a sportágat, és az a Magyar Ökölvívó Szakszövetség. Nincs külön amatőr és profi szövetség.
A magyar válogatott, a néhány hónapja szerződtetett olasz szövetségi kapitány, Emanuele Renzini vezetésével jelenleg Miánó felé tart, ahol edzőtáborozáson vesz részt. Mert bármilyen látványos programokat is szervez a Kokó vezette új elnökség, ha nincs eredmény a nemzetközi porondon, akkor hiába a grandiózus körítés. Az első bizonyításra ősszel lesz alkalom, a World Boxing, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által elismert világszövetség által rendezett liverpooli női és férfi világbajnokságon.
Végül elhangzott a sajtótájékoztatón, hogy a centenárium tiszteletére díszes kiállítású könyv is készül L. Pap István, a MÖSZ sajtófőnöke szerkesztésében. Amely szövetség neve hamarosan Magyar Ökölvívók Szövetsége elnevezésre változik, tisztelegve az ősök által száz éve alapított entitás előtt.
(Borítókép: Kovács István 2025. május 9-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)