Jolán
7 °C
13 °C
Index - In English In English Eng

Lemondott Gyárfás Tamás

HUS 4450
2016.11.30. 09:05 Módosítva: 2016.11.30. 10:28
  • Szerda reggel bejelentette távozását a Magyar Úszó Szövetség elnöke, Gyárfás Tamás.
  • Gyárfás ellen szinte az egész úszótársadalom fellázadt, kivéve a közvetlen környezetét.
  • Az elnököt Hosszú Katinka és más sikeres úszók is lemondásra szólították fel, de akkor még kitartott.
  • A vizes vb kabalafigurájával kapcsolatos legfrisebb botrányt már nem élte túl. 

„Köszönöm. 1993-ban lettem az úszószövetség elnöke. Megtiszteltetés, hogy együttműködhettem nagyszerű edzőkkel, szakvezetőkkel és csodálatos versenyzőkkel. Nagy élmény, hogy részese lehettem öt hazai rendezésű Európa-bajnokságnak, boldogság, hogy ott lehettem, amikor sikerült elnyerni a FINA világbajnokság megrendezése jogát. A legeslegnagyobb öröm pedig az, hogy már látom az újonnan épülő úszókomplexumot. Kívánom, hogy a legeredményesebb sportág mielőbbi közgyűlése a legalkalmasabb elnököt válassza meg.

Ezennel lemondok, mert úgy érzem, hogy most ezzel segíthetek a legjobban."

Ezzel az MTI-hez eljuttatott leköszönő levéllel jelentette be távozását a magyar úszósport pápája, Gyárfás Tamás. Pozícióját 23 éve betöltő egykori újságíró távozása annyiban meglepő, hogy évtizedeken át elmozdíthatatlannak tűnt, és 2010 után a korábban nagy ellenfél Orbán-kormány is kiegyezett vele.

Aztán tavaly valami megváltozott, amikor onnan érkezett a legnagyobb támadás ellene, ahonnan a legkevésbé volt várható. Hosszú Katinka éppen egy éve háborút indított Gyárfás ellen, majd bár az olimpia idejére fegyverszünetet kötöttek, de most november 15-én lemondásra szólította fel az elnököt

Pár nap múlva csatlakozott még hozzá a szintén olimpiai bajnok Gyurta Dániel, valamint Európa-bajnokok – a Verrasztó testvérek, Kapás Boglárka – és más versenyzők is. Lényegében ultimátumot adtak Gyárfásnak.

Az elnök ezekre egyre erőtlenebb közleményekkel válaszolt, de idővel úgy tűnt, már maga sem hiszi, hogy elég csak annyit mondania: nincsenek konkrétumok. 

Az addig csendes úszótársadalom megszólalt, edzők és klubvezetők meséltek nekünk arról, hogy mi és mekkora a baj Gyárfással. Félreérti az úszás rendszerét, ha csak az elitet szeretné támogatni. Ráadásul túl sok tüskét hagyott másokban, és a vezetési stílusa is hagyott némi kívánnivalót maga után.

Az utolsó csepp a pohárban a hétfőn bemutatott 2017-es budapesti vizes vb új kabalafigurája volt. Kiderült, hogy a tervező által adott nevet valaki az elnökségben kicseréltette, anélkül, hogy utánanézett volna, mit is jelent az új név.

A szövetség nevetségessé vált.

Ez a botrány annyiban különbözik a többitől, hogy sokkal konkrétabb és érthetőbb, mi a probléma.

Ezúttal nem élsportolók panaszkodnak, hanem félreérthetetlenül kiderült: rossz úton jártak. Ráadásul régóta készülhettek rá, hogy kell egy ilyen, mégsem tudták rendesen megoldani a feladatot. 

Gyárfás előbb azzal érvelt, hogy nem mondhat le, mert nem hagyhatja cserben azokat, akik áprilisban megerősítették a tisztségében. A szavazati arány 118-1 volt. Akkor azért tartottak közgyűlést, mert előkerült Kiss László szövetségi kapitány nemierőszak-ügye 1962-ből.

Gyárfás a nemzetközi szövetség (FINA) legszűkebb döntéshozói testületében is benne van, a hét nap múlva Kanadában kezdődő

rövid pályás világbajnokságon már úgy vesz részt, hogy hosszú idő után nincs magyar pozíciója.

A közleménye arról nem szól, hogy a tisztújításon újra megméreti-e magát. Az 1996-ban olimpiai bajnok Czene Attila mindenesetre bejelentkezett a pozícióra, de volt egy feltétele: csak úgy vállalná, hogy Gyárfás nem lesz ellenzékben. 

A 2017-es budapesti világbajnokságra úgy tekintett Gyárfás, mint élete fő művére, és ha nem jelölteti magát az elnökségért újra, akkor mint nemzetközi tisztviselő természetesen ott lesz a sporteseményen.

A vb rendezési jogát még 2003-ban szerezte meg a magyar fővárosnak, de akkor még a 2021-esre készült az ország. A mexikói Guadalajara visszalépése után azonban a magyar kormány garanciát vállalt, hogy 2017-re rekordgyorsasággal is megszervezi az eseményt.

Az uszoda el is készült – januárban már lehet edzeni benne –, az úszók egy jelentős része viszont kihátrált mögüle. A kanadai vb-n például egyenpólóban akartak részt venni, ezzel is tiltakozva az elnök ellen. A pólón egy bilincs és egy korbács volt.

Gyurta Dániel Gyárfás lemondása után ezt írta a Facebookra: 

Nagy levegő. Tiszta lap.

Hosszú Katinka annyit üzent:

"a legsötétebb éjszaka is idővel véget ér és kisüt a nap!"