A bajnoki címhez nem a könnyebbik út vezet

2017.08.31. 12:19

Tudom, hogy kívülről nézve az tűnt a legkézenfekvőbbnek, hogy akkor gondolok egyet, felülök a repülőre és beülök az autóba, de ez közel sem ilyen egyszerű. Kedd reggel teljesen váratlanul szembesültünk azzal, hogy egy kontrollvizsgálaton kiderült, Roberto Colciago Oscherslebenben eltört bordája nem gyógyult meg teljesen, ezért nem indulhat a hétvégén Buriramban. Mindössze négy nappal az első szabadedzés előtt elveszítettük az egyik pilótánkat, miközben a M1RA fele már megkezdte a nyolcezer kilométeres útját a világ másik felére, a thaiföldi TCR versenyre. Ilyenkor rögtön égnek a vonalak, nagy elánnal indul a megoldáskeresés.

Nekem Barcelonába kellett volna utaznom

Több oka is van annak, hogy ez nem lehetett olyan egyszerű, hogy csapattulajdonosként én ülök be Roberto Hondájába Buriramban. Egyrészt ugyan WTCC-versennyel nem ütközött a program, de már az év eleje óta tudtam, hogy Barcelonába kell utaznom szeptember első hétvégéjén. Most lesz ugyanis a Honda WTCC-s főtámogatójának, a Castrolnak az évente szokásos nagyszabású rendezvénye, amelyen a csapat pilótájaként illene ott lennem. Léteznek futamokon kívüli kötelezettségek is, és gyári versenyzőként nekem ugyanúgy el kell kéredzkednem egy ilyen eseményről, mint bármely alkalmazottnak a munkáltatójától. Főleg, hogy mivel ez egy versenypályára szervezett rendezvény, így a Honda tudatosan egy teszttel is egybekötötte. Az eredeti tervek szerint tehát én a hétvégén Barcelonába utaztam volna közel egy hétre.

Három autóval teljesülhettek az elvárásaink

Mindehhez hozzátartozik, hogy az én versenyzésem jelentős anyagi terhet ró a M1RA költségvetésére, ezért ezt a két körülményt figyelembe véve első körben magamat kizártuk, mint Roberto lehetséges helyettesét.

Ugyanakkor az fontos volt számunkra, hogy tapasztalt pilótát találjunk Tassi Attila mellé, aki Colciagóhoz hasonlóan el tudja látni hasznos tanácsokkal őt a hétvége során. Attika egyáltalán nem elveszett versenyző, jogosan a TCR bajnoki címének egyik esélyese, de még csak alig múlt 18 éves, egyszerűen nincsen még annyi verseny mögötte, hogy néha ne lenne előnyös neki egy kis iránymutatás.

Ez volt a szakmai szempont, ami mellett volt egy anyagi kérdés is. Hamar ördögi körbe kerültünk: vagy olyan pilótát találtunk, aki megfelelő rutinnal rendelkezett, de a szükséges pénzügyi háttérrel nem, vagy ennek a fordítottját. Ekkor vetődött fel először a háromautós felállás gondolata, amellyel mindkét követelmény teljesülhetett. Attika mellé, Roberto autójába érkezett a 16 éves Giacomo Altoé, aki két top 5-ös helyezést is elért a legutóbbi két versenyhétvégén a TCR-ben, benne van a pontszerzés potenciálja, ami nekünk fontos a csapatbajnoki cím szempontjából, de az életkorából fakadóan a tapasztalatnak ő is híján van. Így a harmadik M1RA-s Hondában én próbálom majd szakmailag segíteni két fiatal versenyzőnket.

Időnk sem lett volna Európából autót szerezni 

Ahhoz, hogy ez létrejöhessen, nagy köszönetet kell mondanom egyrészt a Hondának, amely rendkívül megértően fogadta a kérésemet, és a barcelonai programomat úgy szervezte át, hogy előtte el tudjak utazni Buriramba. Másrészt hálásak vagyunk az autóinkat építő JAS Motorsportnak is, hiszen arra már időnk sem lett volna (a költségeiről nem is beszélve), hogy Európából Thaiföldre utaztassunk egy harmadik Honda Civic Type-R TCR-t, ezért az ő segítségükkel tudtunk bérelni egyet a helyszín közeléből. Most kifejezetten szerencsés volt, hogy a TCR-nek van ázsiai bajnoksága is, a JAS-nak pedig ottani központja, így plusz autóhoz juthattunk.

Bári Dávid is fantasztikus munkát végzett az egész csapattal. Gondoljatok csak bele, hogy a kedd reggeli káosztól szerda estére már kész megoldásig jutottunk, ráadásul három autóval. Nagyon büszke vagyok erre, mert biztos könnyebb lett volna azt mondani, hogy akkor egy autóval indulunk Thaiföldön. De ez az eshetőség eszünkbe sem jutott, ebből is látszik, hogy milyen elköteleződéssel teszi mindenki a dolgát. A bajnoki címhez sosem a könnyebbik út vezet, márpedig mi teljes eltökéltséggel bajnokok akarunk lenni, és tipikusan az ilyen nehéz helyzetek mutatják meg, mekkora erő lakozik egy csapatban.

Az akklimatizációra most nem lesz időm

Ami az elvárásokat illeti, nehéz mit mondanom. Csütörtök reggel keltem útra, egy dohai átszállással helyi idő szerint péntek hajnalban érek Bangkokba, ahonnét még egy jó öt órás autóútra van Buriram. Ha minden jól megy, valamikor péntek délelőtt érek ki a pályára a csapathoz, és lényegében nem lesz időm akklimatizálódni az első feladatok előtt. Pályafutásomból egy hasonló esetre emlékszem, amikor 2014-ben óriási késések miatt az utolsó pillanatban értem oda a WTCC argentínai versenyére. Az mondjuk jól sült el, második lettem a főfutamon, ami akkor várakozáson felüli eredmény volt. Szóval valami hasonlóban bízom most is…!

A viccet és a váratlan utazást félretéve el kell mondanom, hogy a felkészülésem most köszönőviszonyban sincs az ideálissal. Attikát ugyan ezúttal is segítettem, amikor elemezte a pályát, de ez azért nem ugyanaz, mint amikor a saját versenyemre hangolódok rá. Valamelyest segít, hogy van személyes tapasztalatom Burirammal, mivel 2015-ben a WTCC-ben már versenyeztem ott. Az eredmény nem volt szép, ugyanis szerzett pont nélkül maradtam, de ez az első futam elején Hugo Valentével való ütközés eredménye volt, ami miatt a második futamos pole pozíciómat sem tudtam kihasználni – annyira összetört az autó, hogy csak a parc fermé szabály megszegésével lehetett megjavítani, így boxutca-áthajtásos büntetést kaptam. 

Húsz kilós pluszsúly még a Hungaroringért

Mégis pozitívan gondolok vissza a pályára, mert kifejezetten élvezetes volt vezetni rajta. Minden kanyartípus megtalálható Buriramban a szinte derékszögű lassútól az olyan gyors kanyarokig, mint a 4-es, amelyet 200 km/h feletti tempóval veszünk be, ami mindig kihívást jelent. Új építésű pálya, aminek a megtervezésekor a nézői igények kielégítése mellett (lehet rajta előzni) arra is törekedtek, hogy versenyzői szemmel izgalmas legyen.

Befolyásolja az esélyeimet, hogy mivel a Hungaroring óta először állok rajthoz a TCR-ben, most kapom meg az ottani eredményeim után járó 20 kilós Success Ballastot. Látva, hogy ebben a bajnokságban milyen sokat számít a pluszsúly, és ismerve a kiutazásomból, felkészülésemből adódó hátrányokat, vérmesebb célokat nem fogalmaznék meg előzetesen. Felszabadultan, nyomás nélkül versenyezhetek, az ilyen alkalmakat ki kell élvezni. Persze a legfontosabb, hogy szeretném segíteni fiatal pilótáinkat, természetesen különös tekintettel Attikára, aki harcban van a bajnoki címért. Szóval bízom benne, hogy ott tudok lenni a közelében a pályán, hogy a hasznára lehessek.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!