Inkább hálás vagyok a kínai esőnek, mint hálátlan

2017.10.18. 11:23

Kedden éjjel egy órakor értem haza Kínából, és a hosszú út jó lehetőség volt arra, hogy végiggondoljam az elmúlt hétvége történéseit. Például, hogy kiűzzek magamból minden rossz érzést azzal kapcsolatban, hogy a főfutamot a nagy eső miatt félbe kellett szakítani, és emiatt csak fél pontokat osztottak ki. Több versenyben lévő pilótát megkérdeztek arról, hogy mit gondol a pálya állapotáról, köztük engem is, és

ha bejátszanák ezt a rádióbeszélgetést, kiderülne, hogy én határozottan a futam továbbengedése mellett harcoltam.

Így amikor lengett a piros zászló, és idő előtt ki kellett szállnom az autóból, csalódott voltam, de mire hazaértem, teljesen eltűntek a negatív gondolataim. És nem csak azért, mert Mira mosolya várt otthon…

Egy futamgyőzelem esélye úszott el

Amikor a főfutam alatt megkérdeztek a rádión, hogy mit érzek, azt feleltem, hogy nem ideálisak a körülmények, de nem is rosszabbak, mint a nyitófutam utolsó 4-5 körében voltak, úgyhogy engedjék a versenyt. Be kell vallanom, hogy az első futam végén már tényleg nem volt könnyű vezetni az autót, mert bár a táv első felében még nem volt különösebb probléma, a hajrában már könnyen felúszott a vízen az autó, mivel a gumik koptak, a vízkiszorító-képességük fokozatosan csökkent, miközben egyre nagyobb mennyiségű víz állt a pályán. A két egymást erősítő folyamat hatására tűnt el a tapadás. Ugyanakkor ezzel még mindig meg lehetett birkózni, ezért gondoltam úgy, hogy a főfutamon is legalább megpróbálkozhatnánk a versenyzéssel.

Miután a versenyigazgató másként döntött, hamar szemebsültem azzal, hogy szinte egyedül maradtam a véleményemmel a boxutcában. Bárkivel beszéltem, mindenki azt mondta, hogy ésszerű döntés született a futam félbeszakításával. Valószínűleg engem túlságosan fűtött az adrenalin, túlságosan elkapott a versenyláz, hiszen éreztem, hogy a Hondák jobban viselkednek az extrém körülmények között a Volvónál, így el tudtam képzelni azt a forgatókönyvet, hogy Néstor Girolamit megelőzve futamot nyerek, és mögöttem Gabriele Tarquini is a két Volvo elé kerül. Ott volt előttem a lehetőség egy sokat érő főfutamos győzelemre, és rosszul éltem meg, hogy ezt elvette tőlem a sors.

A fél pont a legigazságosabb döntés volt

Aztán be kellett látnom, hogy talán tévedtem, talán tényleg félbe kellett szakítani a versenyt. Egyrészt rajtam kívül volt más is a mezőnyben, akinek inkább az állt volna érdekében, hogy tovább menjen a verseny, mégis egyetértett a döntéssel, másrészt a versenyigazgatónak a rendelkezésére álltak olyan előrejelzési adatok, amelyek birtokában nem látott esélyt a körülmények javulására, ráadásul közben erősen sötétedni is kezdett a pályán. Szóval könnyen elképzelhető, hogy ha megyünk még két-három kört, utána már én is azt mondtam volna, hogy ez már nem biztonságos.

Azzal viszont, hogy legalább a fél pontokat megkaptuk, szerintem a lehető legigazságosabb döntés született, mert ha még ez sincsen, akkor pont azok a pilóták lettek volna büntetve a jó rajthelyük nyújtotta lehetőségektől megfosztva, akik az időmérőn jól teljesítettek. Úgy gondolom, hogy már a rajt előtt sejtették, hogy nem fog végig menni a főfutam, és salamoni döntésként arra jutottak, hogy a safety car mögött teljesítünk több mint két kört, aztán a pontok felét megkapja mindenki. Persze, ha mondjuk a balesete miatt távol maradó Tiago Monteiro helyébe képzelem magam, akkor lehet, hogy dühös lettem volna, amiért egyáltalán elindították ilyen körülmények között a főfutamot. Ahány versenyző, annyi érdek és annyi vélemény.

Összességében az esővel még jól is jártunk

Már csak azért sem szabad leragadni annál, hogy a főfutam félbeszakítása nekem nem jött jól, mert reálisan nézve a kínai esőzés rengeteget segített nekünk ezen a hétvégén. A kínai fordulót felvezető blogomban a várható esélyekről azt írtam, hogy a Hondára kiszabott maximális, 80 kilós pluszsúly miatt a hungaroringihez hasonló eredményekben bízhatunk csak. Ott egyetlen Honda sem jutott be a Q3-ba az időmérőn, ehhez képest Ningpóban ketten is a top 5-ben végeztünk Tarquinivel. Úgy gondolom, hogy erre száraz körülmények között nem biztos, hogy esélyünk lett volna. Természetesen vizes aszfalton is hátrányt jelent a nehezebb autó, de az eső mindig megkeveri a lapokat, csökkenteni tudja az ilyen jellegű hátrányt, úgyhogy alapvetően szerencsések voltunk, hogy pont akkor jött az eső, amikor 80 kilós büntetősúllyal kellett megküzdenünk.

Egyre nagyobb a nyomás, de nem hibáztam

Az időmérő egyébként érdekesen alakult, mert a Q2-ben az elálló eső miatt kezdett felszáradni a pálya egy része, ezért az esőgumik bizonyos szakaszokon, főleg az utolsó szektorban túlhevültek, és nem biztosítottak kellő tapadást. Aztán a Q3-ra újra rákezdett az eső, így pont annyi víz került a pályára, amennyivel az esőgumik végig hatékonyak tudtak lenni, tehát lényegében jobbak voltak a körülmények, mint a Q2-ben. Büszke voltam, hogy sikerült egy szinte tökéletes kört autóznom, mert ismeretlen pályáról, extrém körülményekről volt szó, és a bajnokság végéhez közeledve a nyomás is egyre nagyobb, hiszen már nem férnek bele az apró hibák sem. Az időmérős második helynek ezért nagyon örültem, és bár a nyitófutamon elért negyedik hely is jónak számít, abban nem vagyok biztos, hogy ez volt a maximum, amit el lehetett volna érni.

A monzai rossz élmények nem fogtak vissza

A nyitófutamon kilencedik helyről indulva Thed Björköt a 11-12-es kanyarkombinációban sikerült kifékezve megelőznöm, miután előtte a 10-es kanyar kijáratán hagyott egy kis helyet. Hasonló szituáció volt Monzában Mehdi Bennanival, ami ütközéssel végződött, de egy ilyen rossz emlék miatt nem fogom kihagyni a ziccereket – ha lehetőség van az előzésre, arra le kell csapni. Utána az előttem haladó Tarquini, ahogyan azt előre megbeszéltük, a első adandó alkalommal, amikor azt kockázatmentesen ki lehetett vitelezni, maga elé engedett. Volt egy harmadik előzés is, amikor John Filippi elé kerültem a negyedik helyre. Őt próbáltam kibillenteni az egyensúlyából, többször úgy tettem, mintha támadnám, és végül a 15-ös kanyar kijáratán hibázott, így a belső íven megelőztem, sőt még Tarquini is követni tudott.

Hiába voltak előzéseim a nyitófutamon, alapvetően konzervatív taktikával versenyeztem. Ez főleg az utolsó három-négy körre volt igaz, amelyeken ha időmérős köröket futok, utolérhettem volna a dobogós helyeken haladókat, de figyelembe véve az időjárási körülményeket, és azt, hogy addigra a pontversenybeli riválisom, Björk kiállt, ez ésszerűtlen kockázatvállalás lett volna. Úgyhogy ebben a szakaszban már egyáltalán nem törekedtünk gyors körökre Tarquinivel, ami a jövőbeni büntetősúlyozás miatt is átgondolt taktika volt, csupán a biztonságos célba érés volt a fontos.

Még nem számít a pontállás

Az első helyhez képest 29 pontos hátránnyal érkeztem Kínába, és mindössze kétpontos lemaradással távoztam onnan. Sikeres hétvége volt, de továbbra is tartom magam ahhoz, hogy nem szabad a pontokkal foglalkozni, mert a matekozás könnyen eltérítheti a fókuszt a lényegről. Az a célom, hogy a katari szezonzáróra olyan helyzetben érkezzek majd, hogy ott önerőből reális legyen a bajnoki cím megszerzése, ami jelenthet pár pontos előnyt és hátrányt is. Ha így történik, én elégedett leszek, de addig még sokat kell dolgozni.

Megírtam a beszámolómat a kínai versenyhétvégéről. Azt is elolvashatjátok benne, hogy mit gondolok az eső miatt félbeszakított főfutamról, és arról, hogy fél pontokat osztottak.

Posted by Michelisz Norbert on Wednesday, October 18, 2017

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!