Inkább hálás vagyok a kínai esőnek, mint hálátlan

2017.10.18. 11:23

Kedden éjjel egy órakor értem haza Kínából, és a hosszú út jó lehetőség volt arra, hogy végiggondoljam az elmúlt hétvége történéseit. Például, hogy kiűzzek magamból minden rossz érzést azzal kapcsolatban, hogy a főfutamot a nagy eső miatt félbe kellett szakítani, és emiatt csak fél pontokat osztottak ki. Több versenyben lévő pilótát megkérdeztek arról, hogy mit gondol a pálya állapotáról, köztük engem is, és

ha bejátszanák ezt a rádióbeszélgetést, kiderülne, hogy én határozottan a futam továbbengedése mellett harcoltam.

Így amikor lengett a piros zászló, és idő előtt ki kellett szállnom az autóból, csalódott voltam, de mire hazaértem, teljesen eltűntek a negatív gondolataim. És nem csak azért, mert Mira mosolya várt otthon…

Egy futamgyőzelem esélye úszott el

Amikor a főfutam alatt megkérdeztek a rádión, hogy mit érzek, azt feleltem, hogy nem ideálisak a körülmények, de nem is rosszabbak, mint a nyitófutam utolsó 4-5 körében voltak, úgyhogy engedjék a versenyt. Be kell vallanom, hogy az első futam végén már tényleg nem volt könnyű vezetni az autót, mert bár a táv első felében még nem volt különösebb probléma, a hajrában már könnyen felúszott a vízen az autó, mivel a gumik koptak, a vízkiszorító-képességük fokozatosan csökkent, miközben egyre nagyobb mennyiségű víz állt a pályán. A két egymást erősítő folyamat hatására tűnt el a tapadás. Ugyanakkor ezzel még mindig meg lehetett birkózni, ezért gondoltam úgy, hogy a főfutamon is legalább megpróbálkozhatnánk a versenyzéssel.

Miután a versenyigazgató másként döntött, hamar szemebsültem azzal, hogy szinte egyedül maradtam a véleményemmel a boxutcában. Bárkivel beszéltem, mindenki azt mondta, hogy ésszerű döntés született a futam félbeszakításával. Valószínűleg engem túlságosan fűtött az adrenalin, túlságosan elkapott a versenyláz, hiszen éreztem, hogy a Hondák jobban viselkednek az extrém körülmények között a Volvónál, így el tudtam képzelni azt a forgatókönyvet, hogy Néstor Girolamit megelőzve futamot nyerek, és mögöttem Gabriele Tarquini is a két Volvo elé kerül. Ott volt előttem a lehetőség egy sokat érő főfutamos győzelemre, és rosszul éltem meg, hogy ezt elvette tőlem a sors.

A fél pont a legigazságosabb döntés volt

Aztán be kellett látnom, hogy talán tévedtem, talán tényleg félbe kellett szakítani a versenyt. Egyrészt rajtam kívül volt más is a mezőnyben, akinek inkább az állt volna érdekében, hogy tovább menjen a verseny, mégis egyetértett a döntéssel, másrészt a versenyigazgatónak a rendelkezésére álltak olyan előrejelzési adatok, amelyek birtokában nem látott esélyt a körülmények javulására, ráadásul közben erősen sötétedni is kezdett a pályán. Szóval könnyen elképzelhető, hogy ha megyünk még két-három kört, utána már én is azt mondtam volna, hogy ez már nem biztonságos.

Azzal viszont, hogy legalább a fél pontokat megkaptuk, szerintem a lehető legigazságosabb döntés született, mert ha még ez sincsen, akkor pont azok a pilóták lettek volna büntetve a jó rajthelyük nyújtotta lehetőségektől megfosztva, akik az időmérőn jól teljesítettek. Úgy gondolom, hogy már a rajt előtt sejtették, hogy nem fog végig menni a főfutam, és salamoni döntésként arra jutottak, hogy a safety car mögött teljesítünk több mint két kört, aztán a pontok felét megkapja mindenki. Persze, ha mondjuk a balesete miatt távol maradó Tiago Monteiro helyébe képzelem magam, akkor lehet, hogy dühös lettem volna, amiért egyáltalán elindították ilyen körülmények között a főfutamot. Ahány versenyző, annyi érdek és annyi vélemény.

Összességében az esővel még jól is jártunk

Már csak azért sem szabad leragadni annál, hogy a főfutam félbeszakítása nekem nem jött jól, mert reálisan nézve a kínai esőzés rengeteget segített nekünk ezen a hétvégén. A kínai fordulót felvezető blogomban a várható esélyekről azt írtam, hogy a Hondára kiszabott maximális, 80 kilós pluszsúly miatt a hungaroringihez hasonló eredményekben bízhatunk csak. Ott egyetlen Honda sem jutott be a Q3-ba az időmérőn, ehhez képest Ningpóban ketten is a top 5-ben végeztünk Tarquinivel. Úgy gondolom, hogy erre száraz körülmények között nem biztos, hogy esélyünk lett volna. Természetesen vizes aszfalton is hátrányt jelent a nehezebb autó, de az eső mindig megkeveri a lapokat, csökkenteni tudja az ilyen jellegű hátrányt, úgyhogy alapvetően szerencsések voltunk, hogy pont akkor jött az eső, amikor 80 kilós büntetősúllyal kellett megküzdenünk.

Egyre nagyobb a nyomás, de nem hibáztam

Az időmérő egyébként érdekesen alakult, mert a Q2-ben az elálló eső miatt kezdett felszáradni a pálya egy része, ezért az esőgumik bizonyos szakaszokon, főleg az utolsó szektorban túlhevültek, és nem biztosítottak kellő tapadást. Aztán a Q3-ra újra rákezdett az eső, így pont annyi víz került a pályára, amennyivel az esőgumik végig hatékonyak tudtak lenni, tehát lényegében jobbak voltak a körülmények, mint a Q2-ben. Büszke voltam, hogy sikerült egy szinte tökéletes kört autóznom, mert ismeretlen pályáról, extrém körülményekről volt szó, és a bajnokság végéhez közeledve a nyomás is egyre nagyobb, hiszen már nem férnek bele az apró hibák sem. Az időmérős második helynek ezért nagyon örültem, és bár a nyitófutamon elért negyedik hely is jónak számít, abban nem vagyok biztos, hogy ez volt a maximum, amit el lehetett volna érni.

A monzai rossz élmények nem fogtak vissza

A nyitófutamon kilencedik helyről indulva Thed Björköt a 11-12-es kanyarkombinációban sikerült kifékezve megelőznöm, miután előtte a 10-es kanyar kijáratán hagyott egy kis helyet. Hasonló szituáció volt Monzában Mehdi Bennanival, ami ütközéssel végződött, de egy ilyen rossz emlék miatt nem fogom kihagyni a ziccereket – ha lehetőség van az előzésre, arra le kell csapni. Utána az előttem haladó Tarquini, ahogyan azt előre megbeszéltük, a első adandó alkalommal, amikor azt kockázatmentesen ki lehetett vitelezni, maga elé engedett. Volt egy harmadik előzés is, amikor John Filippi elé kerültem a negyedik helyre. Őt próbáltam kibillenteni az egyensúlyából, többször úgy tettem, mintha támadnám, és végül a 15-ös kanyar kijáratán hibázott, így a belső íven megelőztem, sőt még Tarquini is követni tudott.

Hiába voltak előzéseim a nyitófutamon, alapvetően konzervatív taktikával versenyeztem. Ez főleg az utolsó három-négy körre volt igaz, amelyeken ha időmérős köröket futok, utolérhettem volna a dobogós helyeken haladókat, de figyelembe véve az időjárási körülményeket, és azt, hogy addigra a pontversenybeli riválisom, Björk kiállt, ez ésszerűtlen kockázatvállalás lett volna. Úgyhogy ebben a szakaszban már egyáltalán nem törekedtünk gyors körökre Tarquinivel, ami a jövőbeni büntetősúlyozás miatt is átgondolt taktika volt, csupán a biztonságos célba érés volt a fontos.

Még nem számít a pontállás

Az első helyhez képest 29 pontos hátránnyal érkeztem Kínába, és mindössze kétpontos lemaradással távoztam onnan. Sikeres hétvége volt, de továbbra is tartom magam ahhoz, hogy nem szabad a pontokkal foglalkozni, mert a matekozás könnyen eltérítheti a fókuszt a lényegről. Az a célom, hogy a katari szezonzáróra olyan helyzetben érkezzek majd, hogy ott önerőből reális legyen a bajnoki cím megszerzése, ami jelenthet pár pontos előnyt és hátrányt is. Ha így történik, én elégedett leszek, de addig még sokat kell dolgozni.

Megírtam a beszámolómat a kínai versenyhétvégéről. Azt is elolvashatjátok benne, hogy mit gondolok az eső miatt félbeszakított főfutamról, és arról, hogy fél pontokat osztottak.

Posted by Michelisz Norbert on Wednesday, October 18, 2017



  • Hírek
  • Csok