Készen állok a szezon hajrájára

2018.09.27. 15:59

Azok után, hogy legutóbb két és fél hónappal ezelőtt rendeztek versenyt a WTCR-ben, amikor ráadásul megszereztem a szezonbeli első futamgyőzelmemet Szlovákiában, természetes lenne, ha azzal kezdeném a blogomat, hogy mennyire izgatottan várom a kínai folytatást. De be kell vallanom, hogy nagyon nehéz szívvel vágtam neki az útnak, amely Bécsen és Pekingen keresztül vezetett a világkupa hétvégi fordulójának helyszínére, Ningpóba.

A WTCR a legnagyobb szakmai kihívás

Mivel most egymást követő két hétvégén lesz verseny – Ningpo után rögtön egy másik kínai helyszínen, Vuhanban is –, a kettő között nincs lehetőségem hazamenni. Ez pedig azt jelenti, hogy amióta apa lettem, most töltöm messze a legtöbb időt távol a kislányaimtól. Érzelmileg biztosan nehéz lesz ez a két hét, de volt időm felkészülni rá, és az elmúlt hónapokat arra fordítottam, hogy minél több időt a családom közelében töltsek. Ugyan Szlovákia után óriási lendületet éreztem magamban, és szívem szerint azonnal újra autóba ültem volna, legbelül éreztem, hogy szükségem van egy kiadósabb pihenésre. Nagyon sűrű volt az év első fele a csapatváltástól kezdődően, és az is igaz, hogy a mostani WTCR jelenti szakmailag a legnagyobb kihívást az összes eddigi sorozat közül, amiben valaha indultam. Ebből következően több olyan versenyem is volt, ami lelkileg és fizikailag egyaránt sokat kivett belőlem. Az elmúlt két és fél hónapban ezért tudatosan visszaszorítottam a versenyzésen kívüli kötelezettségeim számát is, és rengeteg energiát tankoltam fel, úgyhogy maximálisan készen állok a szezon hajrájára!

Nem nagyon megyünk 200 km/h fölé

A ningpói pálya rajza

Természetesen az is igaz, ahogyan kezdődhetett volna ez a bejegyzés: borzasztóan hiányzik már a vezetés és hihetetlenül izgatott vagyok a szezon folytatása miatt. Úgyhogy valójában kettős érzések kavarogtak bennem, amikor útnak indultam: nehéz szívvel köszöntem el Johannától és a piciktől, de közben elképesztően ki vagyok éhezve a versenyzésre.

A mai napig ugyanúgy szeretek versenyautót vezetni, mint a legelső alkalommal, ami szeptemberben már 13 évvel ezelőtt volt azon a bizonyos hungaroringi tesztnapon…

Ennyi idő alatt sem kopott meg a lelkesedésem, és ugyanolyan izgatottan várom, hogy beülhessek az autóba. Ningpóban közepesen jó esélyekkel számolok a Hyundai szempontjából, hiszen mellettünk a Volkswagen fut a maximum súlyon, de az Alfa Romeo kivételével az összes többi gyártó is nagyobb ballasztot cipel majd. Emellett a pálya karakterisztikája is segíthet nekünk, hiszen sok lassú kanyarból áll a kör, 200 km/h feletti tempót nem is nagyon megyünk rajta. Mivel a BoP-vel visszafogott motorerő, megemelt hasmagasság és megnövekedett súly miatt a Hyundai Achilles-sarka a végsebesség, jó hír, hogy a ningpói Marokkó mellett a legkisebb átlagsebességű pálya a szezonban.

Boldogság, frusztráció, düh – ningpói emlékek

Mindebből kiindulva az előttünk álló hétvégén akár top hármas helyezésekért is lehet küzdeni, de valósabb képet az erőviszonyokról csak a szabadedzések, és még inkább az első időmérő után lehet kapni. Nekem alapvetően a legfontosabb továbbra is az lesz, hogy kihozzam magamból a maximumot, és a Hyundaion belül a legtöbb pontot szerezzem Ningpóban. Ez most a bajnoki cím szempontjából is kulcsfontosságú, hiszen jelen pillanatban velem együtt három hyundaios pilóta áll az első három helyen, de természetesen a többiekre is oda kell figyelni, mert ez a szezon még messze nincsen lefutva. Olyan szoros az állás, hogy a hatodik-hetedik helyről is pillanatok alatt oda lehet érni a top háromba. Ugyan tavaly már versenyeztem Ningpóban, akkor az összes etapot vizes pályán tettük meg, ami azt jelenti, hogy száraz körülmények esetén a mezőny nagy részéhez hasonlóan közel a nulláról kell felépítenem a hétvégét. Egyébként Ningpóról vegyes emlékeim vannak 2017-ből, mert emlékszem arra, hogy mennyire boldog voltam a sok megszerzett ponttal, aminek köszönhetően két egységre csökkentettem a hátrányomat az akkori éllovas Thed Björk mögött. Ugyanakkor arra is emlékszem, hogy milyen frusztrált és dühös voltam, amikor értesültem arról, hogy utólag kizártak minket a Honda-motorok szabálytalansága miatt, és ezzel újra komoly hátrányba kerültem…

Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy milyen sokat tanultam 2017-ből és a világbajnoki második helyből. Bízom benne, hogy idén már csak tisztán pozitív emlékeim maradnak Ningpo után, és ez a bajnoki esélyeimre is jó hatással lesz!

A WTCR ningpói hétvégéjének programja

szeptember 28,. péntek

  • 6.40-7.10 – Első szabadedzés
  • 9.20-9.50 – Második szabadedzés

szeptember 29., szombat

  • 5.00-5.30 – Első időmérő
  • 9.30-10.00 – Első futam (13 kör)

szeptember 30., vasárnap

  • 3.00-4.00 – Második időmérő
  • 8.20-8.50 – Második futam (13 kör)
  • 9.40-10.10 – Harmadik futam (16 kör)

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?