Hiszek magamban, és jövőre újra megpróbálom

2018.11.21. 11:34

Hongkong érintésével utaztam haza Makaóból, és hirtelen úgy éreztem magam, mintha egy rögtönzött baráti nyaraláson lennék, mert Johanna mellett egy kisebb magyar társaság is velem tartott, amely részben miattam utazott el a WTCR szezonzárójára. Miközben a többiek ajándékvadászatra indultak egy bevásárlóközpontban, leültem egy padra, gondolataim pedig nemcsak a Makaóban történtek, hanem a jövőm körül is forogtak.

Fel kellett dolgoznom, hogy nincs tovább

Bár már Szuzuka óta egyértelmű volt, hogy csak matematikai esélyem maradt a bajnoki cím megszerzésére, legbelül egy pillanatra sem adtam fel. Ezért igazából csak akkor tudatosult bennem, hogy nem sikerült elérnem a 2018-ra kitűzött célomat, amikor az utolsó futam után kiszálltam az autóból, és gratuláltam Gabriele Tarquininek a győzelméhez. A csapat ünnepelt, és én is próbáltam feloldódni a hangulatban, hiszen az utolsó két versenyhétvégén már azért is dolgoztam a pályán, hogy ha hozzám már valószínűleg nem tud, legalább a BRC-hez kerüljön a bajnoki cím, de közben agyon is ütött a személyes csalódottságom. Kellett egy kis idő, hogy feldolgozzam: nincs tovább, nincs több esély, ennek a szezonnak vége van. Még a Szlovákiában aratott nyári győzelmem után a szurkolói kérdezz-felelekben azt mondtam, hogy év végén minden, ami nem a bajnoki cím, nekem csalódás lenne. Ezt fenntartom. Mindig jobb szeretnék lenni annál, amilyen tegnap voltam, ezért azok után hogy tavaly világbajnoki második lettem, a mostani bajnoki negyedik helyet nem tudom másképpen megélni, mint csalódásként.

A szélárnyékadás miatt sokat veszítettem

Ezen persze valamelyest enyhített, hogy az utolsó futamon dobogóra álltam, aminek köszönhetően jó szájízzel sikerült lezárnom az évet. Makaó a világ egyik legveszélyesebb pályája, az itt megszerzett trófeákat minden autóversenyző becsben tartja, és büszke vagyok rá, hogy már a negyedik kupámat vihettem haza innen. Annál is nehezebb hétvége volt, mint amire előzetesen számítottam, mert őszintén szólva bíztam abban, hogy a Hyundaijal a pole pozícióért harcolhatok az időmérőkön, de ettől messze voltunk. Az első kvalifikáción hetedik lettem, ám az elsődleges feladatom az volt, hogy Tarquininek szélárnyékot biztosítsak, ami Makaóban az első és a negyedik szektorban összesen kb. fél másodperces hátrányt jelentett nekem. Yvan Muller ugyan előttem végzett, de tudtam, hogy ideálisabb körülmények között mehetett nálam. A második időmérőn aztán Tarquini Q1-es kiesése után már mehettem a saját tempómat, és akkor sikerült is a legjobb hyundaiosként a harmadik helyen zárnom. Elégedett voltam vele, a Q3-as körömben nem volt több ennél, a maximumot sikerült kihoznom az autóból.

Ez Makaó: nem volt menekvés a baleset elől

Az első futamon a hatodik helyről, közvetlenül Tarquini elől rajtoltam, és miután tudtuk, hogy neki a következő két futamon nehéz dolga lesz a 14. helyről indulva, miközben Muller erős pontszerzésére lehetett számítani, kimondott cél volt, hogy magam elé engedjem őt. Ezt a rajt után egyből, a kettes kanyar előtt meg is tettem, ám így is sikerült pozíciókat nyernünk. Végül ez egy nagyon melós ötödik hely volt, mert Tarquinit védve az egész futamon féken kellett tartanom Esteban Guerrierit arra figyelve, hogy úgy lassítsam finoman őt, hogy a legjobb előzési pontban, a hármas kanyarban ne tudjon beszúrni mellém. A második futam tömegbalesetét azóta többször visszanéztem, és arra jutottam, hogy tízből tízszer ugyanúgy belementem volna Jean-Karl Vernay-be. Pont előttünk állt keresztbe Pepe Oriola autója, és még a belső ívre sem tudtam húzni, mert ott meg Yann Ehrlacher Hondája pörgött teljesen kiszámíthatatlan pályán. Egyszerűen nem volt hová menekülni. Rengeteg dolgot cserélni kellett az autón, a jobb első futóműtől a víz- és olajhűtőig a bal hátsó részig sok minden sérült.

Úgy érzem, rászolgáltam a dobogóra

Komoly munka volt összerakni a kocsit, fél órával a harmadik futam rajtja előtt még egyáltalán nem volt biztos, hogy el tudok indulni. Nem volt 100 százalékos állapotban az autó, de már annak is örültem, hogy felállhattam a rajtrácsra a harmadik helyen, mert szerettem volna szépen zárni a szezont. Jól sikerült a rajt, de hiába jöttem el gyorsabban a piros lámpák kialvása után, sajnos motorerőben akkora a hátrányunk, hogy a hármas kanyar előtt el tudott menni mellettem Vernay az Audival. Visszacsúszva a negyedik helyre az volt a legfontosabb, hogy Mullert magam mögött tartsam, mert ez létfontosságú volt Gabriele bajnoki címéhez. A végén annak köszönhetően állhattam fel a dobogóra, hogy Vernay kiesett előlem, de tekintve azt, hogy a rám szabott feladatokat megoldottam Makaóban, ami viszont azzal járt, hogy többet kellett a visszapillantóba nézegetnem, mint előre, úgy éreztem, hogy megérdemeltem ezt a kis sikerélményt, és ugyanúgy örültem neki, mintha Vernay-t a rajt után magam mögött tartottam volna.

Pályán kívül már voltam hasonló helyzetben

Azzal kezdtem, hogy a makaói események mellett a jövőmről is gondolkodtam abban a hongkongi plázában. Nem volt könnyű tavaly úgy elveszíteni a világbajnoki címet, ahogyan elveszítettem, és sokszor nem volt könnyű feldolgozni az idei nehézségeket sem. Ha hibázom, azt elismerem, kielemzem és dolgozom rajta, hogy kijavítsam. De van, amikor tehetetlen vagyok. A makaói sajtótájékoztatón Gabriele felidézte a szezon előtti gondolatát, hogy ebben az erős mezőnyben valószínűleg nem a leggyorsabb, hanem a legszerencsésebb fog nyerni. Eltöprengtem ezen, és rájöttem, hogy a pályán kívül, az élet más területén már voltam hasonló szituációban. Amikor nagyon akartam valamit, sokáig azonban nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan szerettem volna. Aztán egyszer csak jóra fordult minden. Nem tudnám megmondani, hogy min kellett változtatnom hozzá. Valószínűleg semmin, csak továbbra is kitartóan kellett küzdenem érte és hinni magamban. Ugyanezt fogom tenni a pályán is.

Jövőre újra ott szeretnék lenni a WTCR mezőnyében, hogy megharcoljak a bajnoki címért. 

Mert bár Makaóban még agyonütött a gondolat, hogy idén nincs tovább, de Hongkongban már újra biztos voltam benne, hogy el fog jönni az én időm!

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?