Nyár elejére készülhet el a Balatonring

2009.11.06. 10:08 Módosítva: 2009.11.06. 10:08

Jelenleg közvetlenül a Balatonring-pálya előkészítését szolgáló befejező földmunkák zajlanak Sávoly mellett, hogy a terep készen álljon mielőtt az időjárás elkezdené nehezíteni a munkálatokat – mondta az MTI-nek a beruházó spanyol konzorcium vezetője, a Sedesa elnöke. Vicente Cotino az MTI-nek adott interjúban elmondta, hogy már a kiegészítő közüzemi és tereprendezési feladatokat is befejezték.

„A múlt héten megkapott kormánygarancia döntő fontosságú lépés volt a projekt megvalósítása szempontjából és a magyar kormány együttműködését és támogatását bizonyítja” – fogalmazott Cotino. „Benne foglaltatnak azok a feltételek és célok, amelyek mentén a kormány részt vesz a projektben, konkrétak a szükséges útmutatások, hogy az érdekeltek végre tudják hajtani a következő lépéseket. Ez szükséges mérföldkő volt a finanszírozás jóváhagyása szempontjából az MFB részéről és bizonyíték arra, hogy a terv eleget tesz az összes jogi és pénzügyi követelménynek.”

A következő hetek kulcsfontosságúak a terv megvalósítása szempontjából és lázasan folynak az előkészületek ennek megvalósítása érdekében” – folytatta a Sedesa elnöke. Ebben a pillanatban közvetlenül a pálya előkészítését szolgáló befejező földmunkák zajlanak, hogy készen álljon a terep mielőtt az időjárás, elkezdené nehezíteni a munkálatokat. A kiegészítő közüzemi és tereprendezési feladatokat is befejezték. A legnyilvánvalóbb bizonyítéka annak, hogy a befektetők elkötelezettek a projekt iránt és jelentős erőfeszítéseket tettek ennek érdekében az, hogy az eddigi munkákat önerőből végeztük el.”

Cotino hangsúlyozta, hogy a nyár elejére végezni szeretnének a munkálatokkal: „Minden gazdasági, technikai és humánerőforrást bevetve azon dolgozunk, hogy teljesítsük célunkat, befejezzük a pályát a nyár elejére és ily módon próbafutamot tudjunk tartani a szeptemberi gyorsaságimotoros-világbajnokság előtt. Amióta a Sedesa jelen van Magyarországon, illetve működésének 70 éve alatt bőségesen bizonyította képességét a nagy volumenű tervek kivitelezésében: készen állunk a feladatra. Jelenleg is nagy fontosságú projekteken dolgozunk magánberuházóként vagy együttműködve állami, regionális és helyi szervezetekkel különböző országokban. Piaci helyzetünk jó és stabil. Rengeteg különböző infrastrukturális fejlesztést valósítunk meg”